Advertisement

Béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért demonstráltak pedagógusok

Béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért tartott demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szakszervezet támogatásával szombaton Budapesten.

Béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért demonstráltak pedagógusok

A Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt összegyűlt tüntetők a többi között követelték a pedagógusok béremelését, a tanárok, oktatók óraszámának, munkaterheinek csökkentését, a pályakezdő pedagógusok támogatását, a hatéves gyermekek kötelező beiskolázásáról szóló szabályozás visszavonását, illetve a szakképzési törvény visszavonását.
   
Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a demonstráción elmondott beszédében hangsúlyozta: amennyiben a kormány nem teljesíti a követeléseiket, januárban országos pedagógussztrájkot tartanak.
   
A szakszervezeti vezető elmondta: hónapokig küzdöttek, mert bíztak abban, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalásaik eredményre vezetnek. Ám, a sikertelenség ellenére sem adhatják fel, mert a gyermekek, vagyis a nemzet jövője a tét - fűzte hozzá.
  
Közlése szerint, éppen a megalázóan alacsony pedagógusbérek miatt hagyják el sokan a pályát, és ez az oka az egyre inkább feszítő pedagógushiánynak is. A tanárok  munkaterheinek jellemzésére elmondta, ma egy pedagógus 40 óra helyett átlagosan 56 órát dolgozik "gyalázatosan alacsony bérért". Hozzátette: azt is követelik, hogy a kormány tartsa be a törvényi kötelezettségét, egyeztessen a szakszervezetekkel. Ne fordulhasson elő, hogy a kormány társadalmi egyeztetés, szakmai párbeszéd nélkül nyújt be törvénytervezeteket - mondta Szabó Zsuzsa.
   
Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke további akciókat helyezett kilátásba, amennyiben a kormányzat nem teljesíti a követeléseiket.
   
Valeryia Desaphine, az Európai Oktatási Szakszervezeti Szövetség (ETUCE) képviselője a demonstráción azt hangoztatta: szolidárisak a magyarországi tanárokkal és támogatják követeléseiket. Úgy vélekedett, hogy az oktatásügyre Európa-szerte óriási nyomás nehezedik. Ezért a pedagógus szakszervezetek a többi között az idén Horvátországban, Csehországban, Lettországban, Litvániában, Hollandiában és az Egyesült Királyságban is demonstráción követelték a szociális párbeszéd tiszteletben tartását, a jobb béreket és munkakörülményeket, illetve az ágazat nagyobb mértékű finanszírozását. Az ETUCE felszólítja a magyar kormányt, hogy adja meg az oktatásnak a szükséges figyelmet, hiszen az ott dolgozók alakítják társadalmaink jövőjét - mondta a szónok.
   
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ)elnöke emlékeztetett rá: egy éve fogtak össze és tiltakoztak a magyar érdekvédelmi szervezetek a "rabszolgatörvény" ellen, amelynek eredményeként a  munkahelyek többségében nem alkalmazzák a jogszabályt - fűzte hozzá. Ez a típusú összefogás eredményezheti a pedagógusok követeléseinek teljesülését is, ezért szolidárisak a tanárokkal, és ha sztrájkra kerül a sor, számíthatnak rájuk - jelezte.
   
Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője azt mondta: az ország legnagyobb szakszervezeti szövetségének tagjai kiállnak a PSZ követelései mellett, illetve támogatják azokat az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságot alkotó szervezetek is.
   
A tüntetést megelőzően az emberi erőforrások miniszterének és az innovációs és technológiai tárcavezetőnek címzett, az érintett minisztériumoknak átadott petíciókban a többi között 30 százalékos béremelést követel a PSZ 2020. január elsejétől, továbbá az óraszámok folyamatos csökkentését, valamint azt, hogy 2021-től érje el a költségvetési kiadások beruházási keretének 5 százalékát a köznevelési beruházások aránya. A petícióban elfogadhatatlannak nevezik, hogy az új szakképzési törvény megfosztja közalkalmazotti státuszától a szakképzésben dolgozókat, ezért követelik új szakképzési törvényjavaslat elkészítését.
   
A demonstrálók nemzeti színű, európai uniós, és szakszervezeti zászlókat tartottak a magasba, illetve kinyitott fekete esernyőkkel tiltakoztak az ágazatnak - a tiltakozók szerint - tarthatatlan helyzete ellen.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Pénzbüntetést kapott a Telekom rendszerét feltörő hacker

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).
2019. 12. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 12. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosabb időnk lesz a jövő héten

Csapadékosabb időjárás várható a jövő héten. Jellemzően esőre kel számítani, az északi hegyekben hó is eshet. Lehűlésre nem kell készülni, a maximumok fagypont felett alakulnak, néhol 10 fok közeli értékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs

Életműdíjjal ismerték el Dr. Vámosi-Nagy Szabolcsot, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda névadó jogászát a IV. Wolters Kluwer Jogászdíj Díjátadó Gálán. A szakember közel öt évtizede a magyar adótanácsadás és adózási kérdések megkerülhetetlen alakja.
2019. 12. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában

Vasárnapig csaknem 30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában - közölte Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
2019. 12. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 207,50 ponton zárt pénteken, 502,65 ponttal, 1,15 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 12. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, több mint 13 ezren szavaztak a legjobb képekre. A közönségdíjakat és a zsűri szakmai elismeréseit szerdán adják át Budapesten, a Bálna rendezvényközpontban - mondta el az MTI-nek a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2019. 12. 08. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele

A Bács-Kiskun megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 10,2 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest - hangzott el a TOP 100 - Bács-Kiskun megye gazdasága 2019 című kiadvány csütörtöki bemutatóján, Kecskeméten.
2019. 12. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Innovatív gyógyszerkutatási fejlesztésekről tanácskoznak Debrecenben

A tíz innovatív gyógyszerfejlesztési irány egyike a 3D nyomtatás, amely a személyre szabott gyógyszerkezelésben jelenthet áttörést a jövőben - hangzott el a magyar klinikai farmakológusok 21. kongresszusának nyitónapján, csütörtökön Debrecenben.
2019. 12. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire biztonságosak a karácsonyi fényfüzérek?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar családok nyugodt ünnepi készülődése érdekében rendelte el a karácsonyi fényfüzérek országos fogyasztóvédelmi vizsgálatát. Az ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel 150 ezer darab, nem biztonságos világító díszt, dekorációs eszközt vontak ki a forgalomból vagy semmisítettek meg a vámhatáron - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 08. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz darab orosz fejlesztésű repülőgépet rendeltek meg a Magnus Aircraft Zrt-től

A pécsi repülőgépgyár a jövő év elejétől teljes kapacitással üzemel, és már megrendelték az első száz darabot a létesítményben készülő típusok egyikéből - közölte a Pécs-Pogányban korábban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. szombaton az MTI-vel.
2019. 12. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban

Az idei év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban - nyilatkozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szombaton telefonon az MTI-nek Washingtonból a testület egyesült államokbeli látogatása alkalmából.
2019. 12. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű ködre figyelmeztet az OMSZ

Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 12. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nő a magyar ipar teljesítménye

A német ipar lassulásának ellenére a KSH adatai szerint dinamikusan, 2018 októberéhez képest idén októberre 6,4 százalékkal nőtt a magyar ipar teljesítménye - közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
2019. 12. 07. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH mobilpiaci jelentés: 4G-n zajlik már a mobilnetforgalom 95 százaléka

A mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mennyiségi mutatóinak alakulását bemutató új, 2019 első félévének adatait is magába foglaló mobilpiaci jelentését tette közzé ma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A dokumentumból kitűnik, hogy a legtöbb trend folytatódott. Tovább erősödött a 4G: fél év alatt csaknem 4 százalékponttal nőtt a mobilinternetre 4G-n keresztül csatlakozott SIM-kártyák aránya és 5 százalékponttal az ilyen hálózaton bonyolított hívásforgalom. Ugyanakkor megtorpant az SMS-küldés népszerűsége.
2019. 12. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az „R&D 100 Díj” nyertesei között az SZTE és partnercége

Először szerepel a Szegedi Tudományegyetem az „R&D 100 Awards” listáján. A Research & Development World, azaz az R&D magazin a „2019 K + F 100” díját elnyerte az SZTE és a ThalesNano Energy Zrt. közös fejlesztése, a „H-Genie”. A kaliforniai San Franciscóban 2019. december 5-én tartott díjátadóról dr. Janáky Csabát, az SZTE TTIK egyetemi docensét kérdeztük.
2019. 12. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk az építőipari termelés alakulását!

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2019. 12. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: