Beszakadhat a brazil tőzsde a választási eredmény hatására

Mélyrepüléssel indított a hétfőt a brazil nemzeti fizetőeszköz árfolyama és az értéktőzsdén is zuhanás várható, miután az elnökválasztás második fordulójában újjáválasztották Dilma Rousseff jelenlegi államfőt piacbarát kihívójával, Aécio Nevessel szemben.

Beszakadhat a brazil tőzsde a választási eredmény hatására

A brazil real 3 százalékkal alacsonyabb árfolyamon, 2,53 dolláron indította kereskedést a nemzetközi devizapiacon, és az év elejéhez képest már közel 7 százalékot veszített értékéből. Elemzők szerint a következő napokban is eladói nyomás várható a piacon.

 

A voksok 99,66 százalékának összesítése alapján a vasárnap tartott második fordulóban Rousseff a szavazatok 51,6, kihívója, Aécio Neves pedig a szavazatok 48,4 százalékát gyűjtötte össze. Az újraválasztott elnök győzelmi beszédében politikai reformokat és a korrupció elleni könyörtelen harcot ígért, és azt, hogy folytatódni fognak a szociális programok is második hivatali ideje alatt. Egyik legfontosabb céljának nevezte a gazdasági növekedés beindítását.

 

Befektetők hosszú ideje élesen bírálják Rousseff gazdaságpolitikáját, amelynek következtében a brazil gazdaság recesszióba került, és az állami tulajdonú nagyvállalatok, mint az olajtermelő Petrobras és Banco do Brasil pénzintézet súlyos károkat szenvedtek el. A New York-i értéktőzsde elektronikus kereskedésében hétfőn 15 százalékot zuhant a Petrobras árfolyama.

 

A választók döntése nemcsak a realt küldte lejtőre, hanem a Sao Pauló-i tőzsde iránymutató indexét. is. A mintegy ötven nagyvállalat piaci kapitalizációját mutató Bovespa határidős jegyzése 6,4 százalékkal 48 670 süllyedt, ami azt sejteti, hogy hétfőn erős csökkenéssel indítja a kereskedést - az idei nyereségét a múlt héten teljesen lemorzsoló - tőzsde.

 

Brazília gazdasága technikai recesszióba csúszott, miután április-júniusban már a második egymást követő negyedévben csökkent a dél-amerikai állam hazai összterméke (GDP). Az idei második negyedévben 0,6 százalékkal zsugorodott a GDP az előző negyedévhez képest, éves összehasonlításban pedig 0,9 százalékos volt a visszaesés. Az első negyedévben 0,2 százalékos volt a visszaesés 2013 utolsó negyedéhez viszonyítva.

 

A baloldali irányultságú politikájával a fogyasztói és üzleti bizalmat erodáló, a pénzügyi befektetőknek súlyos veszteségeket okozó, ámde a szegénységet és a munkanélküliséget csökkentő Rousseff államfői tevékenykedése alatt erősen lassult a gazdasági növekedés: míg 2010-ben 7,5 százalékkal bővült a GDP, a következő évben 2,7, 2012-ben mindössze 1,0, tavaly pedig 2,5 százalékkal. A legfrissebb előrejelzések szerint elemzők az idei évre 0,27, a jövő évre pedig 1,0 százalékos növekedést várnak. (MTI)

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: