Bírálatra méltó a migráns elosztás

Élesen bírálta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke pénteki brüsszeli évnyitó sajtóértekezletén az unió azon tagállamait, amelyek - mint fogalmazott - nem tesznek eleget kötelezettségeiknek a menekültek EU-n belüli elosztása terén.

Bírálatra méltó a migráns elosztás

A luxemburgi politikus a 2016-os év várható kihívásairól szóló brüsszeli sajtókonferenciáján elmondta, belefáradt abba, hogy elsősorban mindig a bizottság kapja a kritikákat, miközben a tagországok közel sem tettek meg mindent, amit meg kellett volna. Hozzátette, különösen azokra az államokra gondol, amelyek úgy vélik, jó irányba haladnak, amikor azt mondják, hogy nem fogadnak be menekülteket.

 

Nagyon komoly hitelességi válságot fog előidézni, ha idén sem sikerül gyakorlatba ültetni azon intézkedéseket, amelyekről korábban már politikai és jogi döntés született - hangsúlyozta az EB vezetője, utalva a 160 ezer menekült uniós tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntésekre. A migrációs válság kapcsán Juncker arra is figyelmeztetett, hogy ha darabjaira hullik az Európai Uniónak a szabad utazást lehetővé tévő rendszere, akkor fel fog szökkeni a munkanélküliség.

 

A bizottsági elnök hozzátette, szerinte Schengen az európai integrációs folyamat egyik legnagyobb vívmánya. "Schengen nélkül, a munkavállalók szabad mozgása nélkül, az európai polgárok szabad utazása nélkül az eurónak sem lenne értelme" - mondta, hozzátéve, hogy aki fel akarja számolni Schengent, végeredményben az egységes piaccal fogja tenni ugyanezt, ami aztán munkanélküliséghez fog vezetni.

 

"Kevesebb Schengen egyben kisebb foglalkoztatást, kisebb gazdasági növekedést jelent" - hangoztatta Juncker. Sajtótájékoztatóján Juncker Lengyelország kérdésére is kitért, és kijelentette, jelenleg korai szankciókról beszélni a varsói kormány intézkedéseivel kapcsolatos aggodalmakkal összefüggésben.

 

 

Leszögezte: "teljesen hibás" az az elképzelés, amely szerint Lengyelország ügyei kizárólag a lengyel törvényhozásra tartoznak. Jean-Claude Juncker hozzátette: az aggodalmak kivizsgálását célzó bizottsági eljárás "normális" és "technikai jellegű" fázisban van, s nem akarja, hogy a lengyelek azt gondolják, egész Európa ellenük van.

 

A volt miniszterelnök emellett kijelentette, szinte biztos benne, hogy februárban sikerül megállapodni Nagy-Britanniával a London által szorgalmazott uniós reformokról. Úgy fogalmazott, hogy se nem derűlátó, se nem borúlátó ebben a kérdésben. Kiemelte, az Európai Tanács februári csúcstalálkozóján London és az unió többi tagállama nem kompromisszumot köt majd, hanem tartós megoldásban egyezik meg, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradhasson. Mint mondta, a bizottság ebben a folyamatban közvetítőként vesz részt, a döntés azonban a tagállamoké.

Hozzászólások

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tenne a gazdaságnak a Brexit visszafordítása

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.
2017. 10. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-szerb kereskedelmi forgalom

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit - közölte Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásait követően, hangsúlyozva, hogy biztonsági kérdésekben Ankara az Európai Unió fontos partnere.
2017. 10. 17. 16:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötéves csúcsra gyorsult a brit infláció

Ötéves csúcsra gyorsult a múlt hónapban a brit infláció.
2017. 10. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevésbé javult a német üzleti hangulat

Németországban a vártnál kevésbé javult, az euróövezetben pedig érzékelhetően romlott az üzleti hangulat októberben a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2017. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált az infláció az euróövezetben

Stagnált az infláció szeptemberben az euróövezetben, értéke továbbra is elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos célszámától.
2017. 10. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új autót adtak el az európai piacon

Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
2017. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indítottak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.
2017. 10. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem győzte meg a franciákat Macron tévés interjúja

Közel 9,5 millióan, a francia tévénézők 36,6 százaléka nézte az Emmanuel Macron francia államfővel élőben sugárzott első televíziós interjút, amely csak 39 százalékukat győzte meg - derült ki a hétfőn közzétett felmérésekből.
2017. 10. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fel kell gyorsítani a Brexit-tárgyalásokat

Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban - hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután munkavacsorán egyeztettek Brüsszelben.
2017. 10. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unió tárgyalni fog Ukrajnával az oktatási törvényről

Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
2017. 10. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb orvosok csatlakoznak a tiltakozásához Lengyelországban

Újabb orvosok csatlakoznak a lengyel rezidensek két hete zajló tiltakozásához - közölte hétfőn este a lengyel egészségügyi dolgozókat tömörítő egyik szervezet. Konstanty Radziwill egészségügyi miniszter szerint a sztrájkolók követelményei hasonlóak az általa kezdett reformban foglaltakkal.
2017. 10. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyítenének az élelmiszeradományozás lehetőségein

Könnyítene az élelmiszer-adományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést - közölte az uniós bizottság hétfőn.
2017. 10. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin aláírta az Észak-Koreával szembeni szankciókról szóló rendeletet

Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után. A döntés megtiltja a szén, vas és vasérc importját Észak-Koreából, de nem vonatkozik a létfontosságú élelmiszerek szállítására.
2017. 10. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiba lenne, ha a Bank of England emelné alapkamatát

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság ingatag helyzete miatt komoly hiba lenne, ha a Bank of England a monetáris tanács jelzéseinek megfelelően a közeljövőben kamatemelésbe kezdene.
2017. 10. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az elszegényedés által fenyegetett lakosok száma az Európai Unióban

Tovább csökkent az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség által fenyegetett lakosok aránya az Európai Unióban, de az egyes tagállamok között jelentős a különbség - ez derült a szegénység elleni küzdelem világnapjához időzített jelentésből.
2017. 10. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete

Augusztusban csökkent és a vártnál kisebb lett az euróövezet külkereskedelmi többlete - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatásából.
2017. 10. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat

Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről - jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, röviddel Theresa May kormányfő brüsszeli látogatásának megkezdése előtt, amelynek célja, hogy kimozdítsák a holtpontról az egyeztetéseket.
2017. 10. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás