Bízunk a dízelautókban

A magyarok jelentős része a Volkswagen botrány ellenére is bízik a dízeltechnológiában, nagyon kevesen támogatják a dízel járművek korlátozását a városi forgalomban - közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerdán az MTI-vel.

Bízunk a dízelautókban

Az MGOE és az Alapjárat autós portál azt mérte fel a Facebookon, hogy a magyarok mit gondolnak a 2015 óta folyamatosan terítéken lévő dízelbotrányról, illetve mennyire bíznak meg a károsanyag-kibocsátási csalás után a Volkswagen, illetve a német gyárak termékeiben.
    

A tájékoztatás szerint a kérdőívet 6561-en töltötték ki, túlnyomó többségük mind a 20 kérdésre válaszolt, ezért bár az eredmény nem reprezentatív, jól mutatja a magyarok dízeltechnológiához, légszennyezéshez és német autókhoz fűződő viszonyát.
    

Az MGOE kiemelte, a 2015-ben kitört dízelbotrány sem volt képes megingatni a magyarok német autók iránti bizalmát, mintegy három és félszer annyian, 3700-an írták, hogy megbíznak a német autókban, mint amennyien nem.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Kicsivel megosztóbb a Volkswagen megítélése, ugyanis míg 2900 ember szerint nem csökkent a cég presztízse, 1700-an úgy nyilatkoztak, hogy szerintük veszített nimbuszából a német márka.
   
Borka J. Balázs, az MGOE kommunikációs vezetője a közleményben hangsúlyozta, a vásárlók ragaszkodása a dízel technológiához jórészt a kedvezőbb fogyasztáshoz köthető, két azonos súlyú és formájú jármű között ugyanis akár 25-30 százalék is lehet a fogyasztási különbség a dízel javára. Ez 20 ezer kilométeres éves futásteljesítmény mellett már 200-300 ezer forint megtakarítást is jelenthet.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
Ugyanakkor a megkérdezettek 62 százaléka szerint a dízeles járművek aránya a jövőben csökkenni fog, megfigyelhető trend, hogy a vásárlók mind inkább a benzines modelleket preferálják.
   
A felmérés kimutatta, hogy az emberek több mint kétharmada  szerint nem szabad kitiltani a dízeleket a települések belvárosaiból, a nagyvárosokból. A válaszolók ugyanekkora hányada azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy a következő húsz évben kitilthatják a dízeleket a magyar utakról - közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete.

Hozzászólások

Elfogadta a fővárosi önkormányzat a 2019-es költségvetést

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
2019. 02. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,39 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 40 582,83 ponton zárt szerdán.
2019. 02. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkácsy-emlékérmeket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója előtt emlékérmékkel tiszteleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB): a tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérméket hivatalosan az MNB ügyvezető igazgatója bocsátotta ki szerdán a debreceni Déri múzeum Munkácsy termében.
2019. 02. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly nőtt a konferenciaturizmus Magyarországon

Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.
2019. 02. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeken a településeken veszélyes levegő

Egyre több településen minősítik veszélyesnek vagy egészségtelennek a levegőt a magas szállópor-koncentráció miatt.
2019. 02. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemeli a béreket a Budapest Airport

Átlagosan 12,8 százalékos béremelést hajtanak végre márciusban a repülőteret üzemeltető cég és leányvállalatai, miután megállapodást kötöttek a szakszervezetekkel.
2019. 02. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sms-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása

Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2019. 02. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a magyar autók átlagéletkora

Néhány éve 10,5 év volt a magyar használtautók átlagos életkora, 2018-ra ez 14,5 évre nőtt, főleg azért, mert sok idős autó került be az országba - mondta a Das WeltAuto márkaigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy versenyen tervezhetnek okosváros megoldásokat a magyar egyetemisták

Okosváros megoldásokat tervezhetnek magyar egyetemisták, az egyetemi csapatok számára írt ki ötletversenyt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a T-Systems Magyarországgal közösen, amelynek fődíja: részvétel a 2019-es Smart City World Congress-en Barcelonában.
2019. 02. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

Jövő hét keddtől jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-vel.
2019. 02. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vagyonkezelő alapítványokról tárgyal ma az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormány vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvényjavaslatát.
2019. 02. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora önerő kell egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához?

Bár még sok fontos részlet hiányzik, a napokban bejelentett, júliustól elérhető támogatott lakáshitelek az eddiginél jóval nagyobb körnek jelenthetnek segítséget. Az ingatlan.com és a money.hu összefoglalója szerint a kétgyermekesek lakásvásárlásához felhasználható 10 millió forintos kölcsön havi szinten 3 milliós megtakarítást hozhat az érintett családoknak a piaci konstrukciókhoz képest. A három vagy több gyermekesek számára elérhető 15 millió forintos kölcsön esetében akár 5 millió forinttal lehet alacsonyabb a teljes kiadás. Egy-egy lakáshitelhez szükséges 20 százalékos önerő egy 50 négyzetméteres budapesti lakásnál az ingatlan.com adatai szerint 6,6 millió forint. Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig 3,4-4 millió forintból kijön.
2019. 02. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyenes előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház

Belépődíj nélküli előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház olyan felnőttek számára, akiket élethelyzetük megakadályoz abban, hogy színházlátogatók legyenek - közölte az intézmény az MTI-vel kedden.
2019. 02. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis: A Wallis Motor Pest lett az év BMW márkakereskedése 2018-ban

Újabb elismerésben részesült az AutoWallis csoport, miután a BMW Group Magyarország a Wallis Motor Pestet választotta a 2018-as év BMW márkakereskedésének. A BMW márka és a Wallis csoport 25 éves kapcsolatra tekint vissza Magyarországon.
2019. 02. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt egy hazai cég

Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt a Vara-FÉG Kft. több mint 768 millió forint összköltségű kutatás-fejlesztési projektben, a fejlesztéshez a cég 384 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán.
2019. 02. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a benzin és a gázolaj ára

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2019. 02. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Farsangi karnevál lesz a Fejér megyei Velencén

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén szombaton.
2019. 02. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit sportolnak a magyarok

A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint.
2019. 02. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton lesz A Dal döntője

Döntőjéhez érkezett A Dal 2019, szombaton kiderül, hogy a nyolcas mezőnyből melyik mű nyeri el a Magyarország legjobb dala címet. A műsorban vendégfellépőként az AWS is zenél, az együttes tavalyi, győztes dalát adja elő, új formában.
2019. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország eleget tesz az EU légszennyezés-csökkentési követelményeinek

Az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program intézkedéseivel Magyarország 2030-ra eleget tesz a légköri szennyezőanyagok mérséklését szigorúan megkövetelő uniós irányelvnek - közölte az agrárminiszter Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő írásbeli választ igénylő kérdésére.
2019. 02. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás