Borsodban így pusztított a vihar

Viharkárok adtak munkát vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megye jelentős részén a tűzoltóknak, akik mintegy negyven alkalommal vonultak kidőlt fákhoz, leszakított elektromos és távközlési vezetékekhez, megrongált háztetőkhöz, kéményekhez - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.

Borsodban így pusztított a vihar

A hétfői tájékoztatás szerint a kárfelszámolás több helyen még folyamatban van. A műszaki mentések során főként kidőlt fák és leszakadt faágak eltakarítása, illetve három esetben összegyűlt nagy mennyiségű csapadékvíz eltávolítása adott munkát az egységeknek.
   
A hivatásos és az önkéntes tűzoltók motoros láncfűrész és kéziszerszámok segítségével távolították el a veszélyt jelentő fákat. Voltak olyan káresetek, amikor lakóépületben okozott kárt a vihar. Szomolyán lakosságvédelmi intézkedés vált szükségessé a hirtelen lezúduló csapadék mennyisége miatt. Egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
   
Csincsénél vasúti felsővezeték szakadt le, a tűzoltók száznyolcvan utasnak nyújtottak segítséget, hogy el tudják hagyni a szerelvényt.

Hozzászólások

Ma a Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 40 878,78 ponton zárt kedden.
2019. 07. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a tőzsdén?

Enyhe emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és nem várható jelentős elmozdulás a nap folyamán sem az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2019. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas károkat okoznak a taxis hiénák

Felbecsülhetetlen károkat okoznak a turizmusnak az illegális dolgozó taxis hiénák - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggel, Magyarország! című közös műsorblokkjában hétfőn.
2019. 07. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Judit: Méltatlan az igazságszolgáltatásban dolgozók bére

Ősszel indulnak a konkrét viták az igazságügyi alkalmazotti és a bírói bérek rendezésének részleteiről, jövőre pedig remélhetőleg megkezdődik a folyamat - közölte az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
2019. 07. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csökkentek a rezsiköltségek

Tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei Magyarországon: egy kétkeresős háztartás villamos energia- és földgázköltsége az átlagos jövedelmükhöz képest a korábbi időszak 4 százalékos értékéről ugyanis 3,4 százalékra mérséklődött 2019 júniusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, júniusi nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata szerint.
2019. 07. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a Mavir élén

Biczók Andrást nevezték ki hétfőtől a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. élére - közölte a társaság az MTI-vel.
2019. 07. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyfelügyeleti eljáráss indult egy szoláriumos vállalkozás ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szoláriumokat üzemeltető Sun System Kft. ellen - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2019. 07. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás, az ország 418 településén, valamint négy Budapesti kerületben - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője hétfőn az MTI-t.
2019. 07. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT mai forgalma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,71 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 40 725,40 ponton zárt hétfőn.
2019. 07. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől

Adott esetben állandósult és súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől - mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közepes minőségű termésre számíthat a szántóföldi ágazat

Közepes minőségű évre számíthat a szántóföldi ágazat, a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpából is voltak rosszabb tételek, a búzatermés a kedvezőtlen toxinhelyzet ellenére megfelelő - közölte a Concordia Közraktár Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2019. 07. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a rádióhallgatók száma

Egy év alatt öt százalékponttal csökkent Magyarországon azoknak a száma, akik szinte mindennap hallgatnak rádiót - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felméréséből.
2019. 07. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szőlőterület 8 százalékára nyújtottak be zöldszüreti támogatási kérelmet

A szőlőterület kevesebb mint 8 százalékára, mintegy 5200 hektárra nyújtottak be a szőlő és borfelesleg piaci zavarainak megelőzésére szolgáló, zöldszüreti támogatási kérelmet a szőlőtermelők június 11-ig a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az MTI érdeklődésére.
2019. 07. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasutas tiszteket avattak a Vasutasnapon

A MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ 248 végzős hallgatója tett esküt pénteken a 69. Vasutas napon a Vasúttörténeti Parkban.
2019. 07. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben lesz ismét Budapesti Klasszikus Film Maraton

Budapest több mozija mellett idén Egerben és Győrben is vetítésekkel jelentkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a harmadik alkalommal meghirdetett programsorozat szeptember 4. és 11. között mintegy 100 filmklasszikust vetít le és több filmcsillagot is vendégül lát.
2019. 07. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják Szegeden

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol ősszel megnyílik a technológiát használó új központ - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2019. 07. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan küzdhetnek meg a nagyvállalatok a nyári szabadságolással?

Hogyan küzdhetnek meg a nagyvállalatok a nyári szabadságolással? Mit tehetnek a vezetők, ha nem szeretnének szembesülni a kevesebb dolgozó miatti termelésvisszaeséssel? „Nyáron a szünetelő diákok felválthatják a szüleik generációját. A Z generációs, 16-17 éves fiatalok lelkesek, szívesen dolgoznak és valódi problémamegoldást nyújthatnak a nyári szabadságolások miatti munkaerőkiesésre.” – hívta fel a figyelmünket Virág Viktor a MADS Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.
2019. 07. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A női témák kerülnek az idei szegedi Thealter fesztivál középpontjába

Kiemelten foglalkozik a női témákkal az augusztus 2-án kezdődő szegedi Thealter színházi fesztivál, melyen hangsúlyosan lesznek jelen a nemzetközi - cseh, szlovák, szlovén és román - produkciók is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2019. 07. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 07. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Július 20-án rendezik a Libegők éjszakáját

Július 20-án, szombaton rendezik meg a Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.
2019. 07. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: