Borünnepet rendeznek Debrecenben

Először rendeznek borünnepet május 31. és június 2. között Debrecenben, a programsorozatot a jövőben regionális, majd országos fesztivállá kívánják bővíteni - jelentették be a szervezők kedden Debrecenben, a rendezvény sajtótájékoztatóján.

Borünnepet rendeznek Debrecenben

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte: a város kulturális koncepciójának fontos része a minőségi rendezvények támogatása, ezért az önkormányzat is segíti az I. Belvárosi Borünnep by DiVino elnevezésű kezdeményezést.
    

Emlékezetett rá, hogy szerdán indul Debrecenben az Ady-parki program: a város első szabad kulturális közösségi terén bárki színpadra állhat, énekelhet, táncolhat, előadást próbálhat kedvére.
   
Hozzátette: támogatják, hogy a város főtere mellett egyre több kisebb part, tér is benépesüljön színvonalas kulturális, gasztronómiai programokkal, értékes kikapcsolódást biztosítva a városlakóknak és a Debrecenbe látogatóknak.
   
Milyen ételhez milyen bort kínáljunk?

Széles Diána szerint ezért is fogadták örömmel a kezdeményezést, a Déri múzeum előtti térre tervezett belvárosi borünnep tervét, mert újabb területet, Debrecen patinás terét vonja be a turisztikai programok sorába. Ugyanakkor azt is fontos célnak nevezte, hogy ne csak a turisztikai főszezonra koncentrálódjanak az események, hanem az év minden hónapjában legyenek nívós programok - jegyezte meg az alpolgármester.
    

Sipos Bence, a főszervező DiVino Debrecen vezetője elmondta: 35 borászat csaknem 150 borát kóstolhatják meg az érdeklődők az első belvárosi borünnepen, amelyen több hazai borásszal személyesen is találkozhatnak a résztvevők.
    

A három nap alatt jazz- és swingzenekarok váltják egymást a színpadon, fellép többek között a DZSESSZ-ELI, a Storyville Jazz Band, a Jazz in the shade, Kiss Kamilka és a Pesti Sikk, a Panorama Jazz Band és a Group'n'Swing.

Hozzászólások

Jelentősen visszaesik a hőmérséklet jövő hétre

Két hidegfront is eléri az országot a következő napokban - hétvégén és a jövő hét elején -, ami miatt jelentősen visszaesik a hőmérséklet - mondta Pintér Ferenc meteogyógyász péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást írt alá a BÉT és az SZTNH

Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsde és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló eszközeikkel támogassák az innovatív magyar vállalatok megjelenését a Budapesti Értéktőzsdén. A megállapodást ünnepélyes keretek között, a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT50 konferencián írta alá dr. Łuszcz Viktor, az SZTNH elnöke és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.
2018. 09. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A pozitív nemzetközi hangulat kedvez nekünk is

Az új amerikai rekordoknak köszönhetően kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 09. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kaposvár hatalmas összeggel támogatja a városi röplabdaklubokat

Kaposvár minden korábbinál nagyobb összeggel, 84 millió forinttal segíti a helyi röplabdacsapatokat a 2018/19-es idényben - az erről szóló szerződést az önkormányzat és a klubok képviselői csütörtökön írták alá a somogyi megyeszékhelyen.
2018. 09. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Naggyűlést rendez a Magyar Gyermekorvosok Társasága

Mesterek és tanítványok címmel rendezi meg idei nagygyűlését a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a háromnapos tanácskozás csütörtökön kezdődött meg Debrecenben.
2018. 09. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is megkondulnak a harangok a Béke napján

Magyarországon is megkondulnak a harangok a Béke napján, szeptember 21-én, pénteken - olvasható a Miniszterelnökség MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2018. 09. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rövidebb útvonalon járnak a 6-os HÉV-ek a hétvégéken

Karbantartás miatt pótlóbuszok közlekednek a 6-os, ráckevei HÉV-ek helyett egy szakaszon a fennmaradó két szeptemberi hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2018. 09. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a szegedi csapadékvízelvezető-rendszert

Több mint 12 kilométernyi csatorna és egy tározó épül jövő év közepéig 1,025 milliárd forintból Szegeden - tájékoztatta az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
2018. 09. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Mezőhegyes Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzeme lesz

Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemévé fejlesztik a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Mezőhegyesen, a második alkalommal megrendezett Nemzeti Agrárkamara Szántóföldi napok és agrárgépshow megnyitó ünnepségén csütörtökön.
2018. 09. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesten rendezik a műúszó világkupa szuperdöntőjét

Jövőre Budapest rendezheti a műúszó világkupa-sorozat szuperdöntőjét.
2018. 09. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már napok óta alulteljesít a tőzsdénk

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,07 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 36 134,33 ponton zárt csütörtökön.
2018. 09. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek - egy ábrán

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 09. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét médiaszolgáltatót bírságolt meg a médiatanács

Hét médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízfokos lehűlés lesz a hétvégén

Pénteken még helyenként 30 foknál is melegebb lehet, de a szombaton érkező hidegfronttal mintegy 10 fokot visszaesnek a csúcsértékek. Szombaton többfelé eső is lesz, de pénteken és vasárnap is várható többórás napsütés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2018. 09. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezentúl több lesz a feliratos film Magyarországon

Nem szűnnek meg a szinkronizált filmek Magyarországon, de a magyar lakosság idegennyelv-tudásának fejlesztése céljából törekszenek arra, hogy több film legyen elérhető és nézhető eredeti nyelven, felirattal - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
2018. 09. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2019 közepétől várható az inflációs cél elérése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció, fenntartható módon és szerkezetben 2019 közepétől várható az inflációs cél elérése - mondta Balatoni András, a jegybank igazgatója csütörtökön Budapesten újságíróknak.
2018. 09. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kutatás készült a magyarok kerékpározási szokásairól

Először készült a magyarok biciklizési szokásairól szóló nagy mintájú, átfogó kutatás, amelyet a Magyar Kerékpárosklub és a Medián végzett az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megbízásából, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. Dánia és Hollandia után Magyarországon a harmadik legmagasabb az elsősorban biciklivel közlekedők aránya - derül ki a felmérésből.
2018. 09. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyibe kerül egy alsós iskolakezdése

Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé pedig 61 000 forintba - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből.
2018. 09. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ma is kedvezőek a kilátások

Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2018. 09. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aktív munkavállalókat már kifizette a Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolója

Nógrád megye egykori legnagyobb foglalkoztatója, a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt aktív munkavállalói már megkapták a juttatásukat, a korábbi boltok többségét pedig értékesítették - tájékoztatta az MTI-t a a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója szerdán.
2018. 09. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás