Bővül a magyar-vietnami agráripari együttműködés

Élénk vietnami érdeklődés mutatkozik a magyar mezőgazdasági gépgyártás iránt, a két ország között erősödik az együttműködés a baromfitartás, az élelmiszerbiztonság területén - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Hanoiban Nguyen Xuan Cuong vietnami agrárminiszterével folytatott megbeszélése után a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint.

Bővül a magyar-vietnami agráripari együttműködés

Az agrártárca MTI-hez küldött keddi közleményében Fazekas Sándor hangsúlyozta, a találkozón egyetértettek abban, hogy közös cél a mezőgazdaság technológiai szintjének javítása, az átfogó termelési kapacitás kiépítése, az élelmezés- és élelmiszerbiztonság megvalósítása.
   
Az agrárminiszter a közleményben a magyar-vietnami vegyes vállalati együttműködés sikeres példájaként említette a baromfi-feldolgozást, rámutatott arra, hogy Magyarország átadja a víztisztítás, valamint a hulladékgazdálkodás területén szerzett tapasztalatokat. Kiemelte, hogy jó kapcsolat alakult ki a vietnami partnerekkel az édesvízi haltartásban, a vietnami szakemberek nyitottak a magyar tudás megismerésére ezen a területen is.
   
Az FM közleménye szerint Fazekas Sándor - az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként - keretmegállapodást írt alá a két ország közötti mezőgazdasági együttműködésről.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Új szabványok a növényi kártevők terjedésének megállítására

A növények és növényi termékek nemzetközileg biztonságos kereskedelméért felelős testület számos új növényegészségügyi szabványt fogadott el, hogy megakadályozza a pusztító mezőgazdasági és környezeti kártevőket a határok átlépésében és nemzetközi terjedésében.
2018. 04. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés repceméz lesz idén

Kevés repcemézre számítanak idén a méhészek, mert a márciusi hideg időjárás miatt megkésett a generációváltás a méheknél - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének szaktanácsadója szerdán az MTI-vel.
2018. 04. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan megnyílik az érdi gyümölcs génbank

Megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének gyümölcs génbankja - jelentette be szerdán a NAIK főigazgatója.
2018. 04. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó állapotban teleltek át az őszi vetések

Az idei enyhe, általában hótakaró nélküli telet viszonylag jól átvészelték az őszi vetések. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérése szerint az 1,6 millió hektáros őszi vetésű kalászos gabona és őszi káposztarepce vetésterületének 90 százalékán jó vagy közepes minőségűek a növényállományok.
2018. 04. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony a szójatermelés, de nagyobb lenne az igény

Magyarországon jóval az igények alatt termelnek szóját - mondta Gyuricza Csaba, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 04. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
2018. 04. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyen segít az agrárkamara az egységes kérelmek elkészítésében

Idén is ingyen segítenek a gazdálkodóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai az egységes kérelmek elkészítésében és benyújtásában.
2018. 04. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi cukorrépa terem hazánkban - egy ábrán

A cukorrépa termésmennyisége, ezer tonna
2018. 04. 11. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a GOSZ - VSZT kukorica és őszi búza kísérlete

Az őszi búza és a kukorica fajtakísérletek idei módszertani változtatásaival a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének célja, hogy a gazdálkodók a termelés kiinduló pontját képező fajtaválasztásban pontosabb és részletesebb adatokat kaphassanak az egyes fajtákról.
2018. 04. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lecsapott a lépfene egy szentesi juhállományra

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette, hogy lépfene okozott hirtelen elhullást egy szentesi juhállományban március végén, valószínűleg a belvíz hozhatta felszínre a lépfene spóráit - közölte a hivatal a honlapján.
2018. 04. 05. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a legtöbb genetikailag módosított növény - ábrán mutatjuk

A világon 28 országban termesztenek genetikailag módosított (gm) növényeket. 2016-ban a gm-növények vetésterülete összesen 185,1 millió hektár
2018. 04. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kukoricamalom épül Karcagon

Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással - közölte kedden a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
2018. 04. 03. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat

Szeptember 5. és 8. között rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat, melyen gyakorlati gépbemutatók mellett a precíziós gazdálkodásról, valamint napelemek alkalmazásáról tartanak előadásokat - közölték a szervezők a rendezvény programját ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Bábolnán.
2018. 04. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar juhexport

A magyarországi juhexport alakulása, 2009-2016
2018. 03. 31. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stratégiai keretmegállapodást kötöttek az agrárium további fejlődésére

Az agrárium további fejlődésére, a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak jövőbeni biztosítására stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz).
2018. 03. 30. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megépítik Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját

Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén, a 4 milliárd forintos beruházással két éven belül elkészülő négy, összesen 32 ezer férőhelyes épület egyikének bokrétaünnepségét csütörtökön tartották a településhez tartozó Terebezdpusztán.
2018. 03. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

76 milliárd forint jut a fiatal gazdák támogatására

A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Fiatal gazdák - vidékfejlesztési támogatások finanszírozása című sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.
2018. 03. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres az agrárgazdasági kamara megújítása

Sikeres a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megújítása - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 03. 27. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora Magyarország juhállománya?

A juhállomány alakulása Magyarországon, 2000-2017
2018. 03. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország kerítést emelne keleti határán az afrikai sertéspestis miatt

A lengyel kormány kerítést építene keleti határai mentén, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis (ASP) további terjedését - közölte Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter a Vytenis Andriukaitis uniós biztossal közösen tartott varsói sajtóértekezleten.
2018. 03. 27. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás