Brexit: Újabb népszavazást követel Boris Johnson volt külügyminiszter öccse

Távozott a brit kormányból pénteken Jo Johnson, Boris Johnson volt külügyminiszter öccse.

Brexit: Újabb népszavazást követel Boris Johnson volt külügyminiszter öccse

Az ifjabb Johnson, aki bátyjával éles ellentétben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett kampányolt a két évvel ezelőtti népszavazáson, lemondásával egy időben újabb referendumot követelt. A Downing Street azonnal visszautasította e követelést.
   
Jo Johnson eddig a közlekedési minisztérium államtitkára, illetve az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős tárca londoni ügyekkel foglalkozó államtitkára volt.
   
Pénteki lemondását bejelentő levelében közölte: megítélése szerint azoknak a javaslatoknak, amelyekkel a kormány a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon előállt, "semmi közük" az EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - referendum kampányában és azóta elhangzott ígéretekhez.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Jo Johnson szerint mára két választási lehetőség maradt: egy olyan kilépési megállapodás, amelynek alapján Londonnak tartania kellene magát az Európai Unió szabályaihoz, anélkül, hogy befolyása lenne e szabályok kialakításába, illetve a megállapodás nélküli Brexit, amely viszont "elmondhatatlan károkat" okozna az országnak.
   
A volt államtitkár szerint Nagy-Britannia emiatt olyan válság küszöbén áll, amilyenre a II. világháború óta nem volt példa.
    

Az ígéretekkel ellentétben ugyanis semmiféle olyan megállapodás nincs az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni kapcsolatrendszerről, amelyet a brit kormány az ország elé terjeszthetne, és illúziónak bizonyultak azok a népszavazási kampányígéretek is, amelyek "a történelem legkönnyebben elért" kereskedelmi egyezségének reményét keltették a választókban.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

David Davis volt Brexit-ügyi miniszter azt ígérte a briteknek, hogy Nagy-Britannia a Brexit után is ugyanazokban az előnyökben részesülhet majd, mint az Európai Unió egységes belső piacának tagjaként, Theresa May miniszterelnök pedig azt, hogy pontosan körülírt garanciák lesznek  a súrlódásmentes kereskedelem folytatódására az EU-val.
   
Ezekből sem valósult meg azonban semmi, és csak egy olyan ajánlat van a tárgyalóasztalon, amelynek alapján esetleg el lehet érni egy átmeneti jellegű vámjogi megállapodást az EU-val, amíg folynak a tárgyalások egy kereskedelmi egyezmény lehetőségéről, ám minden tapasztalat azt mutatja, hogy egy ilyen megállapodás elérése évekbe telik - áll Jo Johnson levelében, amelyben lemondását indokolja a kormányfőnek.
   
A volt államtitkár szerint mivel a Brexit realitása oly messze jár az egykori ígéretektől, a demokratikus eljárás az lenne, ha a választók mondhatnák ki a végső szót. Jo Johnson szerint nem a 2016-os népszavazás megismétléséről lenne szó, hanem egy olyan referendumról, amely azt kérdezné a választóktól, hogy az immár ismert lehetőségek tudatában is akarják-e a Brexit-folyamat végigvitelét.
   
Jo Johnson a 2016-os népszavazáson is a további EU-tagságra voksolt - ezt fel is idézi lemondását bejelentő pénteki levelében -, bátyja, Boris Johnson ugyanakkor a keményvonalas Brexit-párti kampánytábor frontembere volt, és külügyminiszterként is ezt az irányvonalat képviselte.
    

Azért is távozott a nyáron a külügyi tárca éléről, mert megítélése szerint a brit kormány Brexit-stratégiája Nagy-Britanniát az Európai Unió "vazallusává", sőt "gyarmatává" tenné.
   
A BBC péntek esti kommentárja szerint Jo Johnson - jóllehet nem a legfajsúlyosabb kormányzati tisztséget töltötte be - távozásával olyan precedenst teremthet, amely ha követőkre lel a kormányban, annak komoly következményei lehetnek a kormány Brexit-stratégiájának kimenetelére.
   
Az újabb EU-népszavazást az utóbbi hetekben számos üzleti, jogi és civil szervezet is folyamatosan követeli a kormánytól szinte egymás után megjelenő közös felhívásokban, a Downing Street azonban mereven elzárkózik e lehetőségtől. Theresa May szóvivője Jo Johnson pénteki levelére reagálva is kijelentette, hogy "semmiféle körülmények között" nem lehet szó újabb népszavazásról.

Hozzászólások

Spanyolországban a szocialistákra szavaztak a legtöbben

Spanyolországban a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerte el a legtöbb, összesen 20 mandátumot az európai parlamenti választásokon (EP) vasárnap - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő a szavazatok 85,6 százalékos feldolgozottságánál.
2019. 05. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

350 sárgamellényes tüntetőt őrizetbe vettek Brüsszelben

Rövid időre mintegy 350 sárgamellényes tüntetőt őrizetbe vett a belga rendőrség vasárnap Brüsszelben, miután erőszakba torkollt a hivatalosan nem bejelentett demonstrációjuk.
2019. 05. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szentpéterváron vízre bocsátották az Urál univerzális atomjégtörőt

A szentpétervári Balti Hajógyár dokkjában 2019. május 25-én ünnepélyesen vízre bocsátották az Urál univerzális atomjégtörő hajót, amellyel az orosz atomjégtörő flottát üzemeltető Roszatom egy újabb jelentős lépést tett annak érdekében, hogy egész évben átjárhatóvá váljon az északi-tengeri hajózási útvonal.
2019. 05. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

May utódja számára sem lenne könnyű a megállapodás nélküli Brexit

A brit pénzügyminiszter szerint Theresa May távozó miniszterelnök utódja aligha tudná kivezetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás nélkül a parlament akarata ellenében.
2019. 05. 26. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek az építőipari megrendelések Németországban

Márciusban szezonális, naptári és árkiigazítással 1,9 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest, de így is havi rekordot értek el a német építőipar új megrendelései a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált jelentése alapján.
2019. 05. 26. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új névvel vág neki a választásoknak Petro Porosenko pártja

Petro Porosenko, a posztjáról nemrég távozott ukrán elnök pártja új névvel vág neki a július 21-re előre hozott parlamenti választásnak: pénteki kijevi kongresszusukon Európai Szolidaritás névre keresztelték át a pártot.
2019. 05. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európának magasan képzett munkavállalókra van szüksége

Technológiai változás zajlik a világban, egyre inkább a magasan kvalifikált dolgozókra lesz szükség, a robotizáció elterjedésével az alacsonyabban képzett, egyszerűbb munkákat végző emberek el fogják veszíteni az állásukat - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.
2019. 05. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyedülálló Európában a nagycsaládos anyák szja-mentessége

Egyedülálló Európában, hogy jövő év január 1-jétől Magyarországon személyijövedelemadó-mentességet kapnak azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket neveltek vagy nevelnek - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.
2019. 05. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok többsége vegyes érzésekkel, de részt vesz az EP-választásokon

A magyar fiatalok átlagon felül kedvezően vélekednek az EU, illetve az Európai Parlament szerepéről, és a kontinensen a legkevésbé érzik úgy, hogy az intézmény hátráltatná a lakosság érdekeit szolgáló nemzeti döntéseket vagy aláásná nemzeti identitásukat. Noha a politikával szemben bizalmatlanok és mindenki másnál kevésbé optimisták, a hazai fiatal felnőttek többsége részt vesz a vasárnapi EP-választásokon. Kétharmaduk olyan politikai pártra szavazna szívesen, amely őszinte és tényleg az emberek életét akarja jobbá tenni – derül ki a Viacom médiavállalat átfogó nemzetközi kutatásából.
2019. 05. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Figyelemzavaros és hiperaktív volt Leonardo da Vinci?

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) magyarázza egy új kutatás Leonardo da Vinci rendkívüli kreativitását, de munkái befejezésének állandó halogatását is.
2019. 05. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az év európai bankára 2018

A The Group of 20+1 újságíró-szervezet Jean Pierre Mustiert, az UniCredit S.p.A vezérigazgatóját választotta a 2018-as év európai bankárának. Ezt a díjat 1994 óta minden évben átadják. A Frankfurt am Main-i székhelyű The Group of 20+1 vezető nemzetközi gazdasági és pénzügyi újságírókat tömörítő szervezet.
2019. 05. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságra számíthatnak a fürdőruhás sétálók Budvában

Súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik a montenegrói Budva központjában fürdőruhában sétálgatnak, a városvezetés ugyanis megelégelte a hiányos öltözetű turisták viselkedését.
2019. 05. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország élelmiszersegélyt küld Észak-Koreának

Oroszország segítséget nyújt a szárazság sújtotta Észak-Koreának - közölte Igor Morgulov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
2019. 05. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magabiztos pluszban zártak a tőzsdék

Magabiztos pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2019. 05. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva szerint Theresa May nem tett semmit az orosz-brit kapcsolatok javításáért

Theresa May távozó brit miniszterelnök nem tett semmit Moszkva és London kapcsolatainak javításáért - hangoztatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
2019. 05. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos döntést hoztak a termékexport adómentessége kapcsán

Az Európai Unió Bíróságának a közelmúltban közzétett döntése alapján az exportértékesítés adómentességének nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása. Az ítélet fontos változást hozhat az exportáló hazai cégek számára is.
2019. 05. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May bejelentette lemondását!

Bejelentette lemondását pénteken Theresa May brit miniszterelnök, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.
2019. 05. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számíthatunk ma az európai részvénypiacokon?

Enyhe pluszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, de elemzők arra figyelmeztettek, hogy törékenynek bizonyulhat az emelkedés.
2019. 05. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemond ma Theresa May?

A The Times értesülései szerint Theresa May brit miniszterelnök a mai napon benyújthatja lemondását azt követően, hogy legújabb Brexit terve hallatán (népszavazással egybekötött megállapodás elfogadása) miniszterei gyakorlatilag fellázadtak.
2019. 05. 24. 09:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemelték az energiapazarló háztartási gépek cseréjére szánt kormánytámogatást Romániában

A tavalyi kétszeresére emelték, és a televízió-készülékekre is kiterjesztették Romániában az energiapazarló háztartási gépek lecserélésére szánt kormánytámogatás keretösszegét - jelentette be a csütörtöki kormányülésen Viorica Dancila miniszterelnök.
2019. 05. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: