Brüsszel áfareformja: évente több mint 46 ezer milliárd forint visszaszerzése a tét

Akár jelentős pénzforgalmi teher is hárulhat a külkereskedelemben érintett cégekre néhány éven belül, mivel az Európai Bizottság tervei alapján az Unió területén történő értékesítés után az eladónak a célország szerinti külföldi áfát kell felszámítania a számláin, amelyet a vevő visszaigényelhet, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Brüsszel áfareformja: évente több mint 46 ezer milliárd forint visszaszerzése a tét

Az Európai Bizottság (EB) október elején mutatta be az Unió áfaszabályával kapcsolatos reformtervét, amelynek legfontosabb célja, hogy az áfacsalás lehetőségének mértékét csökkentse, valamint javítsa és egyszerűsítse az áfa adminisztrációját a tagállamok és a cégek számára.

Az EB becslése szerint a tagállamokat jelenleg összesen nagyjából 150 milliárd (46,3 ezer milliárd forint) euró értékben éri kár a kieső áfabevételek miatt évente, amelynek egyharmadát (50 milliárd euró) jelenti a határokon átnyúló áfacsalás. A tervezet szerint az ilyen csalások miatti bevételkiesés éves szinten akár 80%-kal, vagyis 40 milliárd euróval is csökkenhet.  

A legkorábban is csak 2022-től bevezetésre kerülő reform következményeként egy olyan egységes áfarendszer jöhet létre, amely szűkíti az eltérő szabályozás miatt kialakult kiskapuk lehetőségét. A szabályozás lényege, hogy a jövőben egy belföldi értékesítéshez hasonlóan a más tagállamokba értékesített áruk után is fel kell számítania az áfát az eladónak, méghozzá a vevő országa szerinti áfamértékkel. A vevő a rá számlázott áfát a belföldi beszerzéseihez hasonlóan a saját áfabevallásában visszaigényelheti.

A túlzott adminisztráció elkerülése érdekében az új szabályok lehetővé tennék a külkereskedelemben érintett vállalatok számára, hogy saját nyelvükön, ugyanazon szabályok szerint dolgozzanak a külföldi áfa felszámítása során is, mint saját országukban. „A reformjavaslat bizonyos esetekben rugalmasabbá és egyszerűbbé teheti a jelenlegi rendszert az érintett cégek számára, mivel csökkenti a bürokráciát, ugyanakkor az adózóknak szigorú, és merőben új szabályokra kell felkészülniük. Éppen ezért mielőbb el kell kezdeniük a felkészülést az új rendszerre és felmérniük, hogy az átállás előreláthatólag mekkora adminisztrációs terhet jelent majd számukra és milyen erőforrások igénybevételére lesz szükségük” – hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. A szakértő hozzátette: az új rendszer bevezetése számos kérdést vet majd fel, melyre a részletes szabályok és a gyakorlat fog választ adni. Kérdéses lehet például, hogy az egyes tagállamok adóhatóságai mennyiben lesznek érdekeltek egy másik tagállam adóbevételeinek beszedésében és ellenőrzésében, hiszen az nem a saját költségvetésük bevétele lesz.

Természetesen a pénzforgalomra is jelentős hatással lesz az EB által benyújtott javaslat, hiszen eddig az EU-n belüli értékesítésekre áfa felszámítása és befizetése nélkül került sor, míg ezután az eladót adófizetési kötelezettség terheli majd, míg a vevőnek vissza kell igényelnie a rá kiszámlázott áfát.

Földes Balázs hangsúlyozta: „Az áfa rendszerével kapcsolatos reformterv a hazai vállalkozásokra nézve a legalapvetőbb változásokat jelentheti az EU-hoz való csatlakozásunk óta, hiszen minden olyan céget érint, amely az egységes piac bármely országában található vállalkozással kereskedik. A hazai szereplőknek fel kell készülniük az új szabályozással járó kihívásokra is: például ismerniük kell az egyes célországokban érvényes áfakulcsot az áruikra vonatkozóan.”

Az EB mindeközben az áfakulcsok rendszerének reformját is tervezi annak érdekében, hogy a tagállamok szabadabban választhassák ki, hogy az egyes termékekre milyen kulcsot vetnek ki. „Így különösen fontos lesz a vállalkozásoknak figyelemmel követni a kulcsok változásait minden EU-s országban” – tette hozzá a Crowe FST szakembere.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: