Budapesten is sikeres a kapcsolatitőke-megosztás

Az elmúlt években Budapesten is igazolódott: a hagyományos üzleti modellek mellett izgalmasabb üzleti struktúrákra is nyitottak a hazai vállalkozások. A Business Network International (BNI) az „Aki ad, az nyer®” elvén alapuló, jutalékmentes üzleti ajánlások rendszerét honosította meg hazánkban, budapesti régiója pedig néhány év alatt a világ öt legeredményesebb körzete közé került.

Budapesten is sikeres a kapcsolatitőke-megosztás

A világ legnagyobb, tudatos üzleti kapcsolatépítéssel foglalkozó szervezete, a BNI 2008 óta van jelen Magyarországon. Jelenleg már közel 1000 vállalkozás üzletpolitikájában kap egyre nagyobb szerepet a jutalék nélküli ajánlásokon alapuló networking modell. Évről évre látványosan növekszik azoknak az üzletembereknek a száma, akik a heti rendszerességgel szervezett találkozókon és azok közt bizalmi alapon bővítik üzleti kapcsolataikat. A megbízható üzletemberekből álló, konkurenciamentes csoportokban a tavalyi évben 14,1 milliárd forintnyi többletbevétel valósult meg. Ennek jelentős része (12,4 milliárd forint) a budapesti régióhoz köthető. Tavaly a budapesti körzet igazi siker-sztoriként emelkedett ki a térségből, hiszen ez volt az első olyan magyar terület, amelynek sikerült bekerülnie a világ öt legeredményesebb BNI-régiója közé. 
 
A siker titkát négy fontos alaptényező adta: a csoportok számának növekedése, a tagmegtartási arány, valamint a generált üzletek mennyisége és értéke. A BNI Magyarország csoportjainak közel a fele, összesen 16 található a budapesti régióban. Budapest az üzleti élet szempontjából vonzó célpontnak számít, hiszen itt található a legtöbb vállalkozás, valamint a legnagyobb cégek is, a tagok ezáltal szélesebb kapcsolati hálót tudnak egymás rendelkezésére bocsátani. „Miután egy helyen koncentrálódnak a legjelentősebb vezetők, beszállítók, alvállalkozók és ügyfelek, a vállalkozók úgy gondolják, hogy a fővárosban több és jobb opció van az üzletkötésre - árulja el Geyer Attila régióigazgató. – Nem véletlen, hogy egyre többen szeretnék kiaknázni az itt adódó lehetőségeket, közülük sokan a személyes ajánlásokon alapuló üzleti modellt igénybe véve: tavaly 3000 üzletember látogatott el vendégként a BNI budapesti üzleti találkozóira.” Miközben tavaly a budapesti csoportokban több mint 18 000 jutalékmentes üzleti ajánlás született, az is kiemeli a régiót, hogy elkötelezett és megbízható üzletembereket tudhat a soraiban. „Több mint 120 olyan vállalkozó van, aki már 3 évnél régebb óta üzletel a budapesti körzetben” – teszi hozzá Geyer Attila.

Hozzászólások

Új taxiscég indult Budapesten

Új taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2018. 12. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

8 millió hordó fölött az amerikai palaolaj termelés

A WTI típusú kőolaj árfolyama 50 dollár alá esett, amiben a növekedési félelmeken túl a növekvő amerikai palaolaj termelés is szerepet játszott.
2018. 12. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakul a Danubia cégcsoport

2018. decemberétől hatékonyságnövelő átalakítások történnek Magyarország legnagyobb iparjogvédelemmel foglalkozó cégcsoportjánál.
2018. 12. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül alacsony kamatozású a panda kötvény

A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam kedden Kínában - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.
2018. 12. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában terjeszkedik a Leier

A Leier csoport belép a román téglagyártó piacra, miután átveszi Románia egyik legnagyobb téglagyárát, a Brikston céget Jászvásáron - közölte a Leier Hungária Kft. ügyvezetője kedden az MTI-vel.
2018. 12. 18. 09:21
Megosztás:
Hozzászólások:

A betétek kifizetését korlátozza az MNB a hazai NHB Bank Zrt-nél

Azonnali intézkedéseket alkalmazott a Magyar Nemzeti Bank az NHB Bank Zrt. likviditási helyzetének orvoslása és a betétesek védelme érdekében, amelyek keretében keddtől 30 napra elrendelték a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását, valamint megtiltották a bank részére további kötelezettségek vállalását - tájékoztatta erről az MTI-t az MNB kedden.
2018. 12. 18. 08:51
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő nyitás jöhet a hazai részvénypiacon

Enyhe csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 12. 18. 08:42
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy felmérés szerint Koszovóban 240-260 ezer illegális fegyver van

Koszovóban hozzávetőleg 240-260 ezer illegális lőfegyver van egy nemzetközi felmérés szerint - közölte a koszovói belügyminisztérium, amely hétfőtől lehetővé tette a törvénytelenül birtokolt fegyverek legalizálását az országban.
2018. 12. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhúzódik a kiskörei Tisza-híd felújítása

Elhúzódik a kiskörei Tisza-híd felújítása, ezért a vasútforgalom május 14-ig szünetel, addig vonatpótló buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
2018. 12. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába: a ghánai magyar nagykövet nemrég adta át megbízólevelét George Weah libériai elnöknek - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszterrel.
2018. 12. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon

Hét százalékkal növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon az első háromnegyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és jövőre is jelentős bővülésre számítanak.
2018. 12. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult idén az építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 12. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyerekrajzokat küldenek a Holdra

Gyerekrajzok Holdra juttatását is tervezik az Izraelben készülő, várhatóan jövő év elején induló űrszondával - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.
2018. 12. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva mégis befolyásolta az amerikai elnökválasztást?

A 2016-os amerikai elnökválasztás idején Moszkva feltételezhetően valamennyi közösségi médiumot igénybe vette a választás befolyásolására - állítja két jelentés, amelyből hétfőn kerültek nyilvánosságra részletek az amerikai sajtóban.
2018. 12. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Artisjus zenetanárokat és előadókat díjazott

Könnyű- és komolyzenei kategóriákban díjazott tíz zenetanárt és tíz előadót az Artisjus hétfőn.
2018. 12. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4iG elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás