Csökken a bevándorlás Nagy-Britanniába

Jelentősen csökkent a tavaly szeptemberrel zárult egy évben a nettó bevándorlás Nagy-Britanniába, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.

Csökken a bevándorlás Nagy-Britanniába

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 244 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 29 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
    

A csütörtöki adatsor az ONS második olyan becslése, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni teljes év. A 2016 júniusában rendezett referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.
   

A statisztikai hivatal csütörtöki ismertetése szerint az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból az egy évvel korábbinál hatezerrel kevesebben, 51 ezren érkeztek, és ezerrel többen, 39 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 12 ezer fő volt a szeptemberrel zárult teljes évben, hétezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Hová utazzak legközelebb? ITT megtudhatod!
    

Az Európai Unió egészéből a vizsgált tizenkét hónapban 220 ezren települtek Nagy-Britanniába, 47 ezerrel kevesebben, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban, és 130 ezren távoztak végleg, 28 ezerrel többen, mint a 2016 szeptemberében zárult egy évben, vagyis a nettó EU-bevándorlás 90 ezer fő volt, 75 ezerrel kevesebb éves összevetésben.
   
Az ONS adatai szerint 2013 óta most fordult elő első ízben, hogy az EU-társállamokból Nagy-Britanniába irányuló éves nettó bevándorlás nem érte el a 100 ezer főt.
    

Nicola White, a brit statisztikai hivatal nemzetközi migrációs statisztikai kimutatásokért felelős igazgatója a csütörtöki adatismertetéshez fűzött kommentárjában közölte: a brit EU-tagság megszűnési folyamata jó eséllyel szerepet játszott a bevándorlási, illetve az elvándorlási döntésekben. A szakértő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a migrációs döntések okai mindig összetettek, és egyéb tényezők is befolyásolják a számokat.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Brit üzleti és egyéb szakmai szervezetek azonban egymás után figyelmeztetik a brit kormányt a külföldi EU-munkaerő bevándorlásának visszaeséséből eredő kockázatokra, különös tekintettel arra, hogy London a brit EU-tagság megszűnése után szigorítani is kívánja az uniós állampolgárok letelepedési szabályait.
   
A brit kórházi és szülészeti szakápolói személyzet érdekképviseleti és  felügyeleti hatóságának (Nursing and Midwifery Council, NMC) legutóbbi átfogó felmérése szerint a tavaly szeptemberrel zárult egy évben 1107 új külföldi EU-munkavállaló került a szervezet nyilvántartásába. Az NMC adatai szerint ez 89 százalékos zuhanás éves összevetésben, az egy évvel korábbi azonos időszakban ugyanis több mint tízezer szakképzett ápoló vállalt újonnan munkát az uniós országokból a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) intézményeiben.
    

A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseleti szervezetei a brit kormányhoz intézett, néhány hete ismertetett felhívásukban közölték, hogy az ágazat máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködik, és a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós országokból, köztük a közép- és kelet-európai tagországokból érkező szakképzett munkavállalókra.   


Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

A felhívás hangsúlyozta, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig a közép- és kelet-európai EU-országokból érkezett.
   
A nyílt levél szerint ráadásul ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőiparban.
   
A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) legutóbbi felhívása szerint a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: