Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék.

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék

A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 7 ponttal, a frankfurti DAX-30 index ugyancsak 7 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 8 ponttal süllyedhet a nyitásban.
    

A piacokat a vállalati gyorsjelentések mellett több makroadat is megmozgathatja, ezek közül a legfontosabb az amerikai munkaügyi minisztérium júliusi foglalkoztatási és munkanélküliségi jelentése lesz. A legnagyobb vállalatok közül az RBS, az Allianz és a Pearson is pénteken hozza nyilvánosságra második negyedéves beszámolóját.
   
A befektetőket ugyanakkor aggasztják az amerikai belpolitikai fejlemények, a dollárra és az amerikai kincstárjegyekre nehezedő nyomás tovább erősödött, miután kiderült, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller vádesküdtszéket hozott létre. Ez jóval több eszközt biztosít Muellernek ahhoz, hogy bizonyítékokat kutathasson fel, bírság terhe alatti idézéseket adhasson ki, vagy tanúkat hallgasson meg.
    

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen teljesítettek az irányadó tőzsdemutatók pénteken, a kockázatvállalási kedvet visszavetette az amerikai belpolitikai kockázatok felerősödése és több vállalat csalódást keltő gyorsjelentése.
   
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,37 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,30 százalékos, a szingapúri STI-index pedig 0,16 százalékos mínuszban, míg a dél-koreai Kospi 0,37 százalékos, a vezető sanghaji index 0,35 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,10 százalékos pluszt mutatott a záráshoz közeledve.
   
A kőolaj világpiaci ára csökken az Egyesült Államok és az OPEC-tagállamok kitermelésének növekedése miatt.
  
Közép-európai idő szerint reggel fél nyolc körül az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 51,84 dollárba került, 17 centes, 0,33 százalékos mínuszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 15 centtel, 0,31 százalékkal, 48,88 dollárra esett.
   
Csütörtökön Frankfurt kivételével nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,22 százalékkal, 12 154,72 pontra esett, míg a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,85 százalékkal, 7474,77 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,46 százalékkal, 5130,49 pontra emelkedett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,08 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,12 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,22 százalékkal nőtt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Pozitívan fogadták a befektetők a Daimler számait

A harmadik negyedévben év/év alapon 14%-kal 2,27 milliárd euróra esett vissza a Daimler profitja, ám ez főként a Mercedeshez kapcsolódó egyszeri 453 milliós költségnek volt köszönhető, amit légzsák problémák és szoftverfrissítések miatti autó visszahívások eredményeztek.
2017. 10. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban gyorsuló ütemben emelkedtek a termelői árak

Gyorsuló ütemben emelkedtek szeptemberben a termelői árak Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.
2017. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
2017. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,39 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,43 százalékkal emelkedett nyitáskor.
2017. 10. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel, a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
2017. 10. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez történt az EU-csúcstalálkozón

Az Európai Tanács csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozójának első munkaülését követően következtetéseket fogadott el a migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről - közölte az uniós tanács sajtószolgálata.
2017. 10. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett Romániában

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
2017. 10. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint estére

Az euróval és a dollárral szemben kissé erősödött, a svájci frank ellenében enyhén gyengült a forint csütörtök estig a bankközi devizapiacon.
2017. 10. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmaradt a várttól az SAP eredménye

Az SAP ma reggel tette közzé harmadik negyedéves számait, ezzel Európában is megkezdődött a gyorsjelentések sora.
2017. 10. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia az unió leggyorsabban növekvő gazdasága

Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült - hangoztatta Mihai Tudose román kormányfő csütörtökön, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által Bukarestben megrendezett idei Trade Winds befektetői vándorfórumon.
2017. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Vegyesen zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei csütörtökön. A kereskedés elején elért tízéves csúcsról lefordultak a mutatók a felemásnak tűnő kínai makroadatok közzététele után.
2017. 10. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly átrendeződés várható Csehországban

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "komoly átrendeződés" várható Csehországban, nagy az igény a változásra.
2017. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen mozgott a forint ma reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben enyhén erősödött.
2017. 10. 19. 08:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - A kilépés után a külföldi EU-állampolgárok könnyen regisztrálhatják magukat állandó lakosként

A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
2017. 10. 19. 08:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Merre megy az EUR/HUF árfolyama? Elemzés

Az elmúlt közel 2 hétben jelentősen, mintegy 5 forintot erősödött az euró a forinttal szemben. Ennek elsődleges oka azonban szerintünk mindössze a profitrealizálás, nem pedig a fundamentumokban bekövetkezett változás. Ugyanis azok a befektetők, akiknek sikerült a szeptemberi emelkedő trendet meglovagolniuk, szép nyereségre tehettek szert mindössze néhány hét alatt, melyet most igyekeznek realizálni. Az emelkedő trend eltörésével pedig felerősödtek ezek a profitrealizálási törekvések.
2017. 10. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban megduplázódott az illegális határátlépések száma

Az előző évhez képest 64 százalékkal kevesebben, összesen 156 ezren lépték át illegálisan az Európai Unió határait az év első kilenc hónapjában, Spanyolországban azonban megduplázódott az illegális határátlépések száma a vizsgált időszakban - közölte az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) szerdán.
2017. 10. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás