Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

A hosszú hétvége után csökkenéssel indították kedden a hetet a New York-i tőzsde irányadó indexei, miközben a kötvényhozamok emelkedésnek indultak.

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,38 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,39 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,43 százalékos mínuszban nyitott kedden.
    

Hétfőn az Elnökök napja néven ismert szövetségi ünnep miatt zárva tartott New York.
   
A tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Walmart és a Home Depot. A legnagyobb amerikai áruházlánc csalódást okozott eredményeivel, így több mint 7,2 százalékos veszteségben forgott a nyitás utáni első percekben. Az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb barkácsáruházláncának részvényeit viszont 1,67 százalékos nyereségben jegyezték a vártnál jobb eredményeknek köszönhetően.
   
A nagy nyugat-európai értéktőzsdék mutatói London kivételével nyereségben álltak a New York-i nyitás időpontjában.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
    

Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,16 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,52 százalékos pluszban állt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,18 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,59 százalékkal nőtt.
   

A tízéves amerikai államkötvények hozama 2,9060 százalékon négyéves csúcsra nőtt kedden, míg a kétéves lejáratú papírok hozama 2,248 százalékon kilencéves csúcs körül mozgott.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2356 dollárt adtak, 0,41 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,48 százalékkal drágult a dollár, 107,10 jenen forgott.
    

A bitcoin árfolyama emelkedik. A nagy kriptodeviza kereskedési platformok közül a Bitfinexen 11 507 dolláron (5,16 százalék), a Bitstampon 11 530 dolláron (5,11 százalék), a Geminin pedig 11 520 dolláron (5,24 százalék) állt a jegyzés.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 5,27 százalékkal, 11 630,30 dollárra nőtt. Ugyanakkor a világ második legnagyobb kriptodevizája, az ether 948,51 dolláron, 0,16 százalékos mínuszban, a ripple pedig 1,14 dolláron, 0,83 százalékos mínuszban forgott.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,73 százalékos veszteségben, 65,17 dolláron, a WTI pedig 0,42 százalékos pluszban, 61,84 dolláron forgott.
    

Múlt héten pénteken vegyesen zártak New Yorkban az irányadó indexek. A Dow Jones 0,08 százalékkal, 25 219,38 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 0,04 százalékkal, 2732,22 pontra nőtt, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,23 százalékkal, 7239,46 pontra süllyedt.

Hozzászólások

Hatalmas nyers gyémántot találtak Kanadában

Az Észak-Amerikában valaha felszínre hozott legnagyobb nyers gyémántot, egy 552 karátos sárga gyémántot találtak Kanadában.
2018. 12. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékonyabb szíriai koordinációról állapodott meg Donald Trump és Erdogan

Hatékonyabb szíriai koordinációról állapodott meg pénteken telefonon Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a török államfői hivatal.
2018. 12. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ariana Grande különleges koncertet ad Manchesterben

Jövő nyári turnéján Manchestert is útba ejti Ariana Grande, hogy különleges koncerttel üdvözölje rajongóit a városban, ahol tavaly 22 halálos áldozattal járó terrormerényletet követtek el koncertje után a Manchester Arenában.
2018. 12. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok több kőolajat exportálhat, mint Oroszország

Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország.
2018. 12. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar tőzsde a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 40 125,72 ponton zárt pénteken, 741,16 ponttal, 1,88 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2018. 12. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország vonzó befektetési célpont lesz 2019-ben

2019-ben az európai ingatlanszektor várhatóan növekedni fog és új lehetőségeket is biztosít a piaci szereplőknek, a folyamatos lefelé mutató kockázatok ellenére – derül ki a CBRE 2019-es Európai Piaci Kitekintő kutatási jelentése szerint.
2018. 12. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gesztus Kínától, az USA autógyártóknak

Kína hivatalosan is bejelentette, hogy 2019. január 1-től 40%-ról ismét 15%-ra vágja vissza az USA-ból Kínába szállított autók importvámját.
2018. 12. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai indexekhez képest felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,01 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 40 125,72 ponton zárt pénteken.
2018. 12. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem zárták jól a napot az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miközben fokozódtak a globális gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak.
2018. 12. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kockázati körkép a kötvénypiacon

Ez az év tele volt meglepetésekkel a pénzügyi piacokon, és valószínűleg az év végén sem feledkezhetnek bele a befektetők az ünnepekbe. Politikai és gazdasági bizonytalanság alakítja a piaci feltételeket, a részvények és a kötvények piacán már túl nagy kockázatokkal jár a „vedd meg és tartsd” szemlélet, a befektetőknek szünet nélkül figyelniük kell a fejleményeket.
2018. 12. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős veszteségekben zártak az ázsiai piacok

Erős veszteségekben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdén pénteken, miután a friss kínai makroadatok csalódást okoztak, fokozva az aggodalmakat amiatt, hogy lassul a világ második legnagyobb gazdaságának növekedése.
2018. 12. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 12. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint árfolyama

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
2018. 12. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai piacok

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 12. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes volt a hangulat a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,49 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 041,71 ponton zárt csütörtökön.
2018. 12. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősődéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexerősödéssel indult a kereskedést az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2018. 12. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi vezeti a Google 2018-as keresési listáját?

A világon a labdarúgó-világbajnokság, Magyarországon a választás vezeti a Google 2018-as abszolút keresési listáját.
2018. 12. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bank of China strukturált kötvényeket vezet be a Budapesti Értéktőzsdére

A mai nappal megindult a kereskedés a Bank of China a régióban elsőként kibocsátott, strukturált hitelpapírjaival. A 8,5 millió euró, valamint 15 millió USD össznévértékű hitelpapírokat, amelyek mögöttes terméke a Magyar Állam 4,85 százalékos kamatozású, 2020 júliusi lejáratú „pandakötvényei”, intézményi befektetők jegyezték le. Közép-Kelet Európában ez az első tőzsdei bevezetés, amelyet kínai bank hajt végre.
2018. 12. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,99 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 39 887,22 ponton zárt szerdán.
2018. 12. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2018. 12. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás