Csökkenő migráns létszám

Az elmúlt néhány napban kétezer alá csökkent a naponta Horvátországba és Szlovéniába érkező migránsok száma - derül ki a két ország belügyminisztériumának honlapján közölt adatokból.

Csökkenő migráns létszám

Szlovéniában a legfrissebb adatok szerint október közepe óta valamivel több mint 409 ezer illegális bevándorlót regisztráltak. A horvát-szlovén határt kedden 1308, szerdán 1544, csütörtökön 12 óráig pedig 1637 migráns lépte át.

 

A múlt héten a migránsok száma meghaladta a napi kétezer főt. A szlovén lapok csütörtökön arról cikkeztek: amennyiben Ausztria és Németország korlátozza a migránsok befogadását és szigorít intézkedésein, Ljubljana alkalmazkodni fog a körülményekhez.

 

A Dnevnik című szlovén napilap a kormányhoz közel álló forrásra hivatkozva azt írta: ha kiéleződik a migránsválság körüli helyzet, a kormány kész 670 kilométer drótkerítést építeni Horvátországgal közös teljes határszakaszán. Szlovénia eddig 155 kilométer pengés drótkerítést telepített a horvát-szlovén határon 44 különböző helyszínen.

 

Eközben Horvátország képviselője már több olyan találkozóra nem ment el, amelyre a szlovén belügyminisztérium hívta meg, hogy egyeztessenek a migrációs válság legújabb fejleményeit illetően. A zágrábi belügyminisztérium adatai szerint a magyar-szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 587 201 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Csütörtökön reggel 9 óráig 1661 közel-keleti bevándorló lépte át a szerb-horvát határt.

Hozzászólások

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tenne a gazdaságnak a Brexit visszafordítása

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.
2017. 10. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-szerb kereskedelmi forgalom

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit - közölte Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásait követően, hangsúlyozva, hogy biztonsági kérdésekben Ankara az Európai Unió fontos partnere.
2017. 10. 17. 16:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötéves csúcsra gyorsult a brit infláció

Ötéves csúcsra gyorsult a múlt hónapban a brit infláció.
2017. 10. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevésbé javult a német üzleti hangulat

Németországban a vártnál kevésbé javult, az euróövezetben pedig érzékelhetően romlott az üzleti hangulat októberben a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2017. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált az infláció az euróövezetben

Stagnált az infláció szeptemberben az euróövezetben, értéke továbbra is elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos célszámától.
2017. 10. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új autót adtak el az európai piacon

Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
2017. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indítottak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.
2017. 10. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem győzte meg a franciákat Macron tévés interjúja

Közel 9,5 millióan, a francia tévénézők 36,6 százaléka nézte az Emmanuel Macron francia államfővel élőben sugárzott első televíziós interjút, amely csak 39 százalékukat győzte meg - derült ki a hétfőn közzétett felmérésekből.
2017. 10. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fel kell gyorsítani a Brexit-tárgyalásokat

Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban - hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután munkavacsorán egyeztettek Brüsszelben.
2017. 10. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unió tárgyalni fog Ukrajnával az oktatási törvényről

Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
2017. 10. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb orvosok csatlakoznak a tiltakozásához Lengyelországban

Újabb orvosok csatlakoznak a lengyel rezidensek két hete zajló tiltakozásához - közölte hétfőn este a lengyel egészségügyi dolgozókat tömörítő egyik szervezet. Konstanty Radziwill egészségügyi miniszter szerint a sztrájkolók követelményei hasonlóak az általa kezdett reformban foglaltakkal.
2017. 10. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyítenének az élelmiszeradományozás lehetőségein

Könnyítene az élelmiszer-adományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést - közölte az uniós bizottság hétfőn.
2017. 10. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin aláírta az Észak-Koreával szembeni szankciókról szóló rendeletet

Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után. A döntés megtiltja a szén, vas és vasérc importját Észak-Koreából, de nem vonatkozik a létfontosságú élelmiszerek szállítására.
2017. 10. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiba lenne, ha a Bank of England emelné alapkamatát

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság ingatag helyzete miatt komoly hiba lenne, ha a Bank of England a monetáris tanács jelzéseinek megfelelően a közeljövőben kamatemelésbe kezdene.
2017. 10. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az elszegényedés által fenyegetett lakosok száma az Európai Unióban

Tovább csökkent az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség által fenyegetett lakosok aránya az Európai Unióban, de az egyes tagállamok között jelentős a különbség - ez derült a szegénység elleni küzdelem világnapjához időzített jelentésből.
2017. 10. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete

Augusztusban csökkent és a vártnál kisebb lett az euróövezet külkereskedelmi többlete - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatásából.
2017. 10. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat

Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről - jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, röviddel Theresa May kormányfő brüsszeli látogatásának megkezdése előtt, amelynek célja, hogy kimozdítsák a holtpontról az egyeztetéseket.
2017. 10. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás