Csökkent a BUX-index a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 32 097,09 ponton, az előző hetinél 680,91 ponttal, 2,08 százalékkal alacsonyabban zárt.

Csökkent a BUX-index a héten

A részvénypiac forgalma 67,62 milliárd forintot ért el, valamivel több, mint 8 milliárd forinttal meghaladta az előző heti 59,35 milliárd forintot, az előző héten ugyanakkor csak négy kereskedési nap volt. A vezető papírok mindegyike veszített értékéből.
    

A Mol árfolyama 2,71 százalékkal csökkent, 20 430 forinton zárta a kereskedést pénteken, a heti forgalma 8,4 milliárd forintot tett ki.
   
A Richter árfolyama 1,07 százalékkal csökkent, pénteken 6479 forinton zárt, heti forgalma 8,37 milliárd forint volt.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Az OTP árfolyama 2,88 százalékkal esett, 8275 forinton fejezte be a hetet,  heti forgalma 47,13 milliárd forint volt.
    

A Magyar Telekom árfolyama 1,01 százalékkal mérséklődött, a pénteki kereskedést 489 forinton zárta, heti forgalma 2,6 milliárd forintot tett ki.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2051,08 ponton zárt pénteken, 12,06 ponttal, 0,59 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.    
   
Hétfőn negatív korrekció volt a BÉT-en, a magyar tőzsde alulteljesítő volt Európában. Az esést az OTP-részvények vezették, 9000 forint felett már megjelentek a profitrealizálók, jelentősebb forgalom mellett adták el a papírokat.
   
Kedden az átlagosnál kicsit nagyobb forgalom mellett tovább folytatódott az esés. Bár a nap elején még úgy tűnt, lesz ereje a piacnak a pozitív korrekcióra, zárásra közel 1 százalékos mínuszba csúszott a BUX. A nemzetközi börzéken sem volt túl jó a hangulat.
   
Szerdán ismét csökkenéssel zárt a BUX, elsősorban a Richter és az OTP esésének  következtében. Az európai tőzsdéken szintén pesszimista volt a hangulat.  
  
Csütörtökön közel egyszázalékos erősödéssel zárt a BUX, elsősorban az OTP árfolyama húzta az indexet. A kereskedést főként az a hír befolyásolta, hogy  a francia Groupama-csoport a tulajdonában lévő OTP-részvényekből 8 millió 260 ezret elad intézményi befektetőknek. A BÉT-en jelentős mennyiségű, 2 millió 878 ezer OTP-részvény cserélt gazdát, a bankpapír a kezdeti esés után 1,1 százalékos erősödéssel zárt, és a többi vezető részvény árfolyama is emelkedett.
   
Pénteken a nemzetközi hangulat a börzéken óvatosan optimista volt, a BÉT-en is ennek megfelelően folyt a kereskedés napközben, ám a zárásban megjöttek az eladók, így a BUX végül enyhe csökkenéssel zárt.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Stagnált a befektetési alapok vagyona decemberben

A befektetési alapok vagyona tavaly decemberben mindössze 0,1 százalékkal, 6 milliárd forinttal csökkent a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel. A szervezet tagjai 2017 december végén 6135 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, egy év alatt 5,7 százalékkal, 331 milliárd forinttal nőtt az alapok vagyona.
2018. 01. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol tudott kis mértékben emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,90 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 39 543,26 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a Bank of America árfolyama

A vártnál kisebb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) bevétele és profitja a tavalyi negyedik negyedévben, árfolyama ennek ellenére enyhe pluszban áll a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
2018. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdhetik a napot a főbb európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív profit a UnitedHealth-nél

Erős számokat közölt a negyedik negyedévre a UnitedHealth, ami még a legoptimistább elemzői várakozásokat is felülmúlta.
2018. 01. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Citigroup - Első ránézésre: sokkoló

Első ránézésre sokkolhatná a befektetőket a Citigroupnegyedik negyedévre publikált eredménye, ami egyszeri tételekkel együtt 18,3 milliárd dolláros veszteséget mutatott.
2018. 01. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden.
2018. 01. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az idén sem kereskednek a szombati munkanapokon - határozott a BÉT vezérigazgatója.
2018. 01. 16. 19:15
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS részvény - érdemes még most belepiszkálni?

Továbbra sem mutat sokat az Opus árfolyama, bár tegnap a BUX is gyengélkedett. Az új kedvenc kispapírok rallyja is megállt eközben.
2018. 01. 16. 09:48
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Lassabb, de tartós profitnövekedés a globális részvények piacán

2017-ben a részvénypiacokat a globális vállalati nyereségek hajtották, és ez – talán lassabb ütemben – 2018-ban is folytatódhat. Japán fellendülése még nem zárult le, és szerezhet még meglepetéseket a befektetőknek. Jeremy Podger, a Fidelity International munkatársa szerint a geopolitikai kockázatokra továbbra is oda kell figyelni, csakúgy, mint a növekvő inflációra.
2018. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexemelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék

Indexemelkedéssel zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kicsit emelkedett a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,11 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 39 877,86 ponton zárt pénteken.
2018. 01. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdésre számíthatunk a főbb nyugat-európai tőzsdéken is

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2018. 01. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén

A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 01. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtök, a befektetőket a különböző gazdasági adatok mellett a vállalati hírek befolyásolták
2018. 01. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma az OTP volt az emelkedés motorja

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,52 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 39 772,75 ponton zárt csütörtökön.
2018. 01. 11. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína cáfolta, hogy visszavágná amerikai állampapír-vásárlásait

Idei első csökkenő napját tudhatja maga mögött az amerikai részvénypiac legfőbb indikátoraként számon tartott S&P500 index.
2018. 01. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jelentős Covestro részesedést adott el a Bayer

A Bayer 21 millió darab Covestro részvényt értékesített részvényenként 86,25 eurós árfolyamon.
2018. 01. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás