Csökkent a hazai bankszektor nyeresége

Az idei első negyedévben 125 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a bankszektor, 9,1 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 138 milliárd forintnál és közel megegyezőt a két évvel korábbi 123 milliárd forinttal - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentéséből.

Csökkent a hazai bankszektor nyeresége

A nyereség csökkenését a jegybank azzal magyarázta, hogy a tavalyi 14 milliárd forintról az idei első negyedévben mindössze 1 milliárd forintra csökkent a felszabadított értékvesztésnek az eredményre gyakorolt hatása. A kamateredmény az előző év azonos időszakához képest 5,7 százalékkal emelkedett, a díj- és jutalékeredmény 19,5 százalékkal. Ezzel szemben a működési költségek is 12,3százalékkal emelkedtek.
   
A jövedelmezőségi mutatók a növekvő saját tőke- és eszközállománnyal összhangban az eredménynél nagyobb arányban  romlottak. Az évesített tőkearányos jövedelmezőség (RoE) 12,2 százalékról 9,9 százalékra csökkent, az eszközarányos jövedelmezőség (RoA) pedig 1,4 százalékról 1,1 százalékra esett. A költséghatékonyság kismértékben romlott, a költség/bevétel hányados (CIR) az egy évvel korábbi 69,8 százalékról 73,3 százalékra nőtt. A CIR első negyedévenkénti magasabb értékeihez  hozzájárul egyes adótételek IFRS szerinti első negyedévi egyösszegű elszámolása - fűzte hozzá a jegybank jelentése.
   
A veszteséges hitelintézetek száma az egy évvel korábbi 8-ról 9-re nőtt, ezen belül 7, illetve 8 a kis intézmények közé tartozott.

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!
   
A hitelállomány növekedése élénkebb volt a teljes eszközállományénál, így részesedése 59,0 százalékról 60,8 százalékra emelkedett. A hitelállomány a 2018 végi 25 439 milliárd forintról, az első negyedév végére 5,5 százalékkal, 26 833 milliárd forintra nőtt. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 2018 végi 10 433 milliárd forintos állománya március végére pedig 7,7 százalékkal, 11 236 milliárd forintra nőtt, amivel 25,4 százalékkal részesednek az eszközállományból.
   
Az eszközállomány teljes növekedésének 68,2 százalékát a hitelállomány növekedése, 39,3 százalékát a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állományának növekedése tette ki.
   
A hitelállományon belül a külföldi kihelyezések részaránya az egy évvel korábbi 37,5 százalékról 39,9 százalékra emelkedett.

A nagy külföldi hitelállománnyal rendelkező hitelintézetek jellemzően nagy külföldi forrásállománnyal is rendelkeznek. A betétállomány stabilan 80 százalék körül részesedik a forrásállományból. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok részesedése a 2018 végi 2 053 milliárd forintról az első negyedév végére 5,6 százalékkal, 1 938 milliárd forintra csökkent, és ezzel 4,4 százalékkal részesedett a teljes forrásállományból.
   
A saját tőke állománya 2018 végétől 2,3 százalékkal, 4 819 milliárd forintra nőtt, amivel a forrásállomány 10,9 százalékát teszi ki - derül ki az MNB jelentéséből.

Hozzászólások

Október 31-ig egyeztethetők az adatok a bankokkal

Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással.
2019. 06. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időre van szüksége a Commerzbanknak

A Reuters értesülései szerint a Commerzbank időt kért az UniCredittel való egyesülésről szóló tárgyalások megkezdése előtt.
2019. 06. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje

A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje.
2019. 06. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas mennyiségű pénzt bocsátanak a bankok az ingatlanpiac rendelkezésére

2300 milliárd forint összegű szerződéses állománnyal bír jelenleg a hazai építőipar a KSH minapi jelentése szerint. Nem csoda, hogy a nyár ellenére sincs holtszezon a szektorban, sőt július elején újabb élénkülést várnak a piacon. A várakozások szerint durván harmadával bővül idén az ágazat teljesítménye, ezért a bankok élénk érdeklődést mutatnak a projektek finanszírozásában, mind a négy fronton.
2019. 06. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelesre vizsgázott az amerikai bankszektor

Sikerrel vették az amerikai bankok a Fed stressztesztjének első körét.
2019. 06. 24. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a banki adategyeztetés határidejét

Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényhez pénteken benyújtott módosító javaslattal kezdeményezte, hogy a parlament két hónappal hosszabbítsa meg a banki adategyeztetés határidejét augusztus 31-ig.
2019. 06. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

444 millió euróért kelt el a szlovén Abanka bank

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank 444 millió euróért vette meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - írta a helyi sajtó pénteken.
2019. 06. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank csütörtökön, későbbre, mélyebb gazdasági nehézségek kezelésére tartogatja megfogyatkozott munícióját, miközben a globális növekedési kilátások romlása más nagy központi bankokat már további gazdaságélénkítő intézkedések meglebegtetésére sarkallt.
2019. 06. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzmosási vizsgálat a Deutsche Banknál

A New York Times értesülései szerint az amerikai hatóságok pénzmosási vizsgálatot indítottak a Deutsche Banknál.
2019. 06. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megosztott lett a Fed

Érdemben változtatott a kamatdöntő ülést követő közleményén tegnap a Fed, ugyanis a szokásos 'türelmesen várjuk a további fejleményeket' helyett egy olyan rész került bele, ami a megnövekedett kockázatokról és a gyenge inflációs nyomásról szól.
2019. 06. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erről a bizniszről most lecsúszott az OTP

Tegnap döntött a szlovén vagyonügynökség a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka privatizációjáról.
2019. 06. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Apollo amerikai befektetési alap vásárolhatja meg Szlovénia egyik legnagyobb bankját

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank vásárolhatja meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - erről döntött szerdán az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH). Az Abankára az OTP is tett ajánlatot.
2019. 06. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hetünk maradt a banki adategyeztetésre

A június 26-i határidőig már csak egy hetük maradt a banki ügyfeleknek arra, hogy elvégezzék az adategyeztetést.
2019. 06. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor lesz a következő ausztrál kamatvágás?

A Reserve Bank of Australia június 4-i ülésének tegnap nyilvánosságra került jegyzőkönyvéből arra lehet következtetni, hogy az ausztrál alapkamatláb (az egynapos pénzpiaci kamatláb) mostani csökkentése után – 1,5%-ról 1,25%-ra változtatott az RBA – további monetáris könnyítés várható. A piac számára most az a fő kérdés, hogy mikor és mekkora lendülettel hajtja végre az RBA a további lazítást. A nem túl fényesen teljesítő ausztrál gazdaságnak nagy szüksége van újabb stimulusokra, az RBA-nak pedig arra, hogy tovább csökkenjen a munkanélküliségi ráta ahhoz, hogy a munkaerőpiac inflációs nyomást generáljon.
2019. 06. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menedzsment átalakítás jöhet a Deutsche Banknál

A vezérigazgató kezdeményezésére a Deutsche Bank több felsővezetőjét is leválthatják a közeljövőben, köztük a pénzügyi igazgatót (CFO) és a befektetési banki üzletág vezetőjét is.
2019. 06. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulás a magyar bankok osztályzataiban

Magyar bankok egyes osztályzatait javította kedden a Moody's Investors Service.
2019. 06. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Visa mintegy 25 milliárd dollár összegű csalást előz meg a mesterséges intelligencia alkalmazásával

A mesterséges intelligencia fizetések terén történt úttörő alkalmazása óta a folyamatosan fejlődő Visa Advanced Authorization technológia tovább segíti a kereskedelem bővülését és a fogyasztói bizalom növelését.
2019. 06. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hódít az elektronikus fizetés

Az első negyedévben folytatódott az érintőkártyák, valamint az érintéses fizetést lehetővé tevő készülékek térnyerése, március végén már a kártyák több mint 80, a terminálok több mint 87 százaléka támogatta az érintéses technológia használatát. A fizetési kártyás vásárlási forgalmon belül az érintéses tranzakciók aránya közel 91 százalék volt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzéséből, amelyet hétfőn a honlapján tett közzé.
2019. 06. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő az igény az online banki szolgáltatásokra

Bíznak a bankjukban a magyarok, de egyre többen fordulnának kizárólag online elérhető pénzintézetekhez – mutat rá az EY 3600 fő megkérdezésével készült kelet-közép-európai régiós kutatása. A hazai lakosság többsége szerint ráadásul egy nap eljön az az idő, amikor már nem lesz szükség hagyományos bankok szolgáltatásaira.
2019. 06. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB nem siet a monetáris szigorítással

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sietne a monetáris politika szigorításával.
2019. 06. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: