Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

Zala megyében tovább csökkent az álláskeresők száma, augusztus végén 6683-an szerepeltek a nyilvántartásban, 2 százalékkal kevesebben, mint egy hónappal korábban - tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya pénteken az MTI-t.

Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

A nyilvántartott álláskeresők aránya 5,2 százalékra mérséklődött augusztus végén, az álláskeresési ráta a tavalyinál 0,2 százalékponttal, a júliusinál pedig 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb.
    

A foglalkoztatási főosztály közlése szerint a mérséklődésben meghatározó volt, hogy nagymértékben csökkent a pályakezdő álláskeresők száma. A fiatalok nagy része önállóan, illetve támogatott foglakoztatás keretében állt munkában, sokan pedig a felsőfokú oktatási intézményekben megkezdett tanulmányaik miatt léptek ki a regisztrációból.
   
A nyár utolsó hónapjában az álláskeresők 7,5 százaléka (a valaha mért legalacsonyabb érték) volt pályakezdő, 500 fiatal keresett munkát a zalai kirendeltségek segítségével.
   
Év eleje óta 500 pályakezdő került első alkalommal nyilvántartásba, közülük 240-en az elmúlt három hónapban. Tavaly az első 8 hónapban 620 pályakezdőt regisztráltak, 300-an a nyári hónapokban jelentkeztek első alkalommal - ismertette a foglalkoztatási főosztály.
   
Közleményükben kitértek arra is, hogy a munkaadók augusztusban 1100 nem támogatott munkahelyet jelentettek be Zala megyében. Az év első 8 hónapjában 8500 álláshely volt az elsődleges munkaerőpiacon, 1300-zal több, mint egy évvel korábban.
   
Augusztusban több mint 1200 álláskereső került ki a nyilvántartásból, közülük 300-an tudtak támogatás nélkül elhelyezkedni.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

13 milliárd forintot nyertek a kkv-k technológiai fejlesztésekre és termelésnövelésre

Technológiai és digitális fejlesztésekre, valamint eszközbeszerzésekkel termeléserősítésre 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 54 mikro-, kis- és középvállalkozás, az összeg 27 milliárd forintot meghaladó beruházásra biztosít forrást - jelentette be pénteken Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
2017. 12. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jobban teljesítettek a Csongrád megyei vállalkozások

A Csongrád megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 2016-ban több mint 300 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
2017. 12. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szamos, Törley, Zwack márkamúzeumok jól zárják az évet

Egyre népszerűbb a turisták körében a magyar főváros, ebből pedig kiveszik részüket a legismertebb magyar fogyasztói márkák múzeumai is. A kortárs elvárásoknak megfelelően interaktív tárlatvezetéssel, kóstolással, kézműves programokkal bővült a programkínálat az elmúlt időkben. Az elsősorban a márkák marketingtevékenysége részeként üzemeltetett múzeumok a magyaroknak szánt céges csapatépítők és csoportos programok nyomán idővel önfenntartóvá is válhatnak.
2017. 12. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak pozitív változások lesznek a 2018-as cafeteriában

Az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása is. Jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei, és az egészségügyi hozzájárulás 2,5 százalékos csökkentése miatt jövőre egy sor népszerű cafeteria-elem esetében nagyobb összegű támogatást kaphatnak majd a munkavállalók. A végleges feltételek ismeretében a munkáltatóknak még decemberben célszerű összeállítaniuk jövő évi cafeteria-rendszerüket, amelynek ismeretében az alkalmazottak január közepéig nyilatkozhatnak, milyen juttatásokban kívánnak részesülni 2018 folyamán
2017. 12. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a hazai tőzsdén?

Várhatóan emelkedik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe (BUX) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2017. 12. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak a fogyasztói árak

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2017. 12. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult három egyetem utóellenőrzése

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzése szerint a Kaposvári Egyetem és a Debreceni Egyetem javította működésének szabályozottságát, a Szegedi Tudományegyetemen azonban egyes szükséges intézkedések elmaradtak, emiatt továbbra is fennáll a vagyonvesztés veszélye.
2017. 12. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vissza kell fognia kiadásait Békéscsabának

Az idei évre tervezett bevételi előirányzatok várhatóan nem teljesülnek, emelkedik az adósságszolgálat, ezért a jövő évi költségvetésben jelentősen vissza kell fogni a kiadásokat, csökkenteni kell az önként vállalt feladatok támogatását - hangzott el a békéscsabai közgyűlés csütörtöki ülésén a 2018-as költségvetési koncepció tárgyalásakor.
2017. 12. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Háború és békét mutatja be a Vígszínház december 16-án

December 16-án, szombaton mutatja be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főbb szerepeit Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge alakítja, a produkció rendezője Alekszandr Bargman.
2017. 12. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cégvezetők többsége optimista, mégis stagnálhatnak az IT fejlesztések

A Rentasystem immár negyedik alkalommal tette közzé éves felmérését, melyben a hazai KKV-k és nagyvállalatok IT beruházásait és azok finanszírozási hátterét vizsgálta. A felmérés idén a termelőeszközökre és az autóflottákra is kiterjedt. Noha a cégvezetők 82%-a optimista vállalatuk kilátásait illetően, 60%-uk szerint nem nőnek majd az IT fejlesztéseik, csökken a szoftverek iránti kereslet, a finanszírozás pedig egyre inkább a bérlet felé mozdul el a vásárlás „kárára”.
2017. 12. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugat-Magyarország: egyre több a beköltöző, egyre kevesebb a szabad lakás

Az utóbbi években felgyorsult a munkaerő vándorlása Magyarországon. Egyre többen költöznek olyan városokba, ahol válogathatnak a munkalehetőségek között. A legnépszerűbb célpontok: a Dunántúl, Nyugat-Magyarország és Budapest. Van azonban egy bökkenő, lakást találni olykor nehezebb, mint munkahelyet.
2017. 12. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ami Önnek élelmiszer, az másnak ajándék: elindult az Adni öröm! kampány

Elindult ma a SPAR Magyarország és kiemelt stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – immár 21. alkalommal szervezett - Adni öröm! elnevezésű jótékonysági kezdeményezése. A december 19-ig tartó, nagysikerű karácsonyi adományozási akció indulását idén meglepetések is kísérték.
2017. 12. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eladott az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ezúton tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a Társaság 100 százalékos tulajdonában álló Appeninn E-Office Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság mint eladó a mai napon adásvételi szerződést írt alá a CPI Retail One Korlátolt Felelősségű Társasággal, mint vevővel a 1051 Budapest, Mérleg utca 4. szám alatt található irodaház értékesítésére vonatkozóan - olvashatjuk a BÉT hivatalos oldalán.
2017. 12. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma felülteljesítő volt a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,03 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel, 38 616,19 ponton zárt csütörtökön.
2017. 12. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét csapadékosra fordul az idő

A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2017. 12. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új raktárat kap az Országos Széchényi Könyvtár

Több mint 950 millió forintot fordítanak annak a beruházásnak az előkészítésére, amelynek keretében létrejönnek az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) archívumainak elhelyezését szolgáló raktárak - mondta el az MTI-nek Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön.
2017. 12. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valóban rémálom az évvége a munkahelyeken?

Év végi hajtás. Szinte minden dolgozó ember számára ismerős az az időszak, amikor az ünnepek közeledtével nemcsak a munka szaporodik meg, hanem a harc is elindul azért, hogy ki mikor vegyen ki szabadságot. A profession.hu ezúttal annak járt utána, hogy az év végi munkaszervezést illetően mi jellemző a hazai cégekre.
2017. 12. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Job hopping: így kovácsolhatsz előnyt a gyakori munkahelyváltásból

Néhány évtizeddel korábban teljesen megszokott volt, ha valaki az első munkahelyéről ment nyugdíjba, ez azonban mára szinte ritkaságszámba megy, sőt az is, ha akár csak tíz évnél többet egy helyen töltünk. Ma már egyre gyakoribb a job hopping, vagyis az 1-2 évenkénti munkahely- vagy akár szektorváltás is. Bár a munkáltatók nem rajonganak a job hopperekért, a Perfekt Zrt. szakértője szerint munkavállalóként, tudatosan felépített stratégiával könnyen előnyt kovácsolhatunk belőle.
2017. 12. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 tonna rossz minőségű mézet találtak a Nébih szakemberei

Két vizsgálatkor több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
2017. 12. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien pályáztak az Otthon melege programra

Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 12. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás