Csökkent az álláskeresők száma februárban

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a februári zárónapon 265 500 álláskereső szerepelt, több mint 13 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Csökkent az álláskeresők száma februárban

Az NFSZ honlapján közölte: februárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,7 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,0 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.
    

Februárban 48 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 10,4 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 5,9 százalékkal emelkedett. Az álláskeresők 9,2 százaléka, 24 400 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.
    

Az álláskeresők 25,4 százaléka, 67 300 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 5,2 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?
   
Az év második hónapjában 39 000 volt a 25 év alatti és 65 400 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,7, illetve 24,6 százalékot tett ki.
    

Az NFSZ adatai szerint februárban 144 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 47,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,6 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A foglalkoztatók 43 000 új betölthető álláshelyet jelentettek be februárban, ezek 60,7 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 26 100 volt, amelynek 79,4 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
    

Februárban 111 700 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 85 600 betöltetlen maradt.
    

Az év második hónapjában 568 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a vagyonkezelést, a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek, valamint a villamos világítóeszközök gyártását, illetve a postai tevékenységet, az élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelmet és az egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel foglalkozó ágazatokat, területileg pedig Budapestet, Bács-Kiskun, Vas, Pest, Veszprém és Hajdú-Bihar megyét érintették.
    

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. november - 2019. januári gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 169 800-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,1 százalékponttal csökkent.

Hozzászólások

Csökkent az adóparadicsomokban bejegyzett cseh cégek száma

A Bisnode tanácsadó társaság legfrissebb adatai szerint mintegy 12 400 cseh cég van bejegyezve az adóparadicsomokban, ami 2011 óta a legalacsonyabb szám. Az idei első fél évben 405 cseh cég hagyta el az adóparadicsomokat, ami rekordot jelent - közölte a Bisnode pénteken Prágában.
2019. 07. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel nyitottak a tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

900 ezer EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 900 ezer külföldi EU-állampolgár - köztük csaknem 28 ezer magyar - folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.
2019. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbírságolták a klímatüntető diákokat

Első ízben szabott ki bírságot egy német önkormányzat a klímaváltozás megfékezéséért tiltakozó diákokra iskolakerülés miatt, miután iskola helyett péntekenként tiltakoznak - közölte a Péntekenként a Jövőért (Fridays for Future) nevű szervezet csütörtökön.
2019. 07. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brüsszel 242 millió euróra büntette a Qualcommot a versenyszabályok megsértése miatt

Az Európai Bizottság 242 millió eurós bírságot szabott ki a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra csütörtökön, amiért értékelése szerint a vállalat visszaélt piaci erőfölényével.
2019. 07. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyben az USA-ba történő adattovábbítások érvényessége?

Az Európai Bíróság akár visszaható hatállyal semmisítheti meg az SCC-k, illetve az EU-USA Adatvédelmi Pajzs intézményét. Ha ez megtörténik, akkor sok vállalkozás számíthat bírságokra vagy szankciókra.
2019. 07. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Recessziót okozhat a rendezetlen Brexit

A brit költségvetési hivatal szerint recesszióba kerülne a brit gazdaság, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge volt a mai teljesítmény az európai piacokon

Gyengén kezdték és néhány kivételtől eltekintve veszteséggel is fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2019. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön a szerdai fél százalékot meghaladó gyengülés után.
2019. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May szerint világszerte durvul a politikai közbeszéd

Theresa May távozó brit miniszterelnök szerint világszerte terjed a más véleményen lévőket lealacsonyító, a saját véleményt abszolutizáló politikai magatartás, és emiatt folyamatosan durvul a politikai közbeszéd hangneme.
2019. 07. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb befektetés az EU-ba

A korábbi évekkel ellentétben már nem az Egyesült Államokból, hanem Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) tavaly az Európai Unióba - írta szerdai jelentésében az Eurostat.
2019. 07. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zsugorodott az európai autópiac

Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma.
2019. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha az emberek hisznek benne, az európai energiaipar is könnyebben átalakítható lesz

Európa egyik legfontosabb energetikai és innovációs seregszemléje a The Business Booster (TBB) az energiaátállás emberibbé tételét helyezi idén a középpontba. Az InnoEnergy szervezésében immár hetedszer megrendezett, a fenntartható energiaipari fejlesztésekre szakosodott eseményt a Párizsi Kongresszusi Központban tartják október 3-4. között, amelyre negyven ország több mint 800 küldöttét várják. A startupok, iparági, pénzügyi, politikai döntéshozók és szabályozó testületek képviselőinek részvételével zajló találkozó legfontosabb kérdése, hogy hogyan biztosítható, illetve gyorsítható fel Európában a fenntartható energiagazdálkodásra való áttérés az emberek erőteljesebb bevonásával.
2019. 07. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban, miután a kormány szerdai ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot - jelentette az ARD német közszolgálati televízió.
2019. 07. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a prágai repülőtér bevétele

Több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a prágai Václav Havel repülőtér, ez 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját - közölte a repülőtér tavalyi éves jelentésében.
2019. 07. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén nagyot eshet a font

A Brit Kereskedelmi Kamarák szövetségének (BCC) szerdai figyelmeztetése szerint a font meredek gyengülését és az infláció jelentős gyorsulását okozhatja, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül, rendezetlenül lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt infláció az euróövezetben

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2019. 07. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel fordulhat meg a szerdai nyitáskor az előző napi árfolyamemelkedés az európai tőzsdéken.
2019. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: