Csökkent az új fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma, de kevesebb tesztelést is végeztek a hétvégén mindkét országban - derült ki a válságstábok közleményéből hétfőn.

Csökkent az új fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 65-tel nőtt, és elérte a 13 598-at az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap 165 esetről számoltak be. Vasárnap három idős, krónikus beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 227-re nőtt.
   
A betegek közül 310-en vannak kórházban, közülük 22-en lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív betegek száma 2220, és 8217-en vannak hatósági karanténban.
   
Horvátországban szeptember 7-én kezdődött a tanév. Az elmúlt egy hétben 265 diáknál ás 26 pedagógusnál mutatták ki a koronavírust. Jelenleg 2089 tanuló és 65 iskolai dolgozó van kötelező hatósági karanténban. Az országban az iskolák 91 százaléka döntött a tantermi oktatás mellett.
   
Horvátországban a szigorítások megyénként változnak, és főleg a különböző rendezvényeken részt vevők számának korlátozására vonatkoznak. Ugyanakkor országos szinten szabályozzák az éttermek, a kávézók és az éjszakai bárok működését. A rendelkezéseket kéthetente felülbírálja a válságstáb, amennyiben szükséges, további két hétre meghosszabbítja őket.
   
Az alkotmánybíróság hétfői közleménye szerint a testület vizsgálja a válságstáb döntéseinek alkotmányosságát, a határozatról pedig közleményt ad ki. Horvátország nem hirdetett rendkívüli állapotot, a válságstáb döntéseit testületen belül hozta meg a kormány és a parlament jóváhagyása nélkül. Zoran Milanovic horvát államfő szerint a válságstáb működése alkotmányellenes.
   
"Nem normális, hogy emberek egy csoportja, amelyet nem az állampolgárok választottak meg, határozzon arról, hány vendég lehet egy esküvőn" - nyilatkozta korábban az államfő. Hozzátette: a parlamentnek kétharmados többséggel kell felhatalmaznia a kormányt, hogy az a korlátozásokról döntést hozhasson.
   
A kabinet ugyanakkor úgy vélte: a válságstáb határozatai alkotmányosság szempontjából nem vitatottak és nem is politikai jellegűek. A testület döntéseit szakmai alapon hozza meg annak érdekében, hogy megvédje az emberek életét és egészségét.
    

A nemzeti válságstábnak 27 tagja van. Mindannyian állami- és közintézmények alkalmazottai, és funkciójuk alapján neveztek ki őket a testületbe, többségük ugyanakkor ismeretlen a nyilvánosság számára. A válságstáb vezetője Davor Bozinovic belügyminiszter. A szomszédos Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint vasárnap 47-el 3749-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap még 99 új esetről számoltak be, ugyanakkor kevesebb tesztet is végeztek, mint egy nappal korábban. Szlovéniában a múlt héten két egymást követő napon emelkedett száz fölé az új fertőzöttek száma, ami rekordnak számít az országban.
   
Már több mint egy hete nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 135 maradt. A diagnosztizált betegek közül 40-en vannak kórházban, és közülük kilencet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 866.
   
Járványügyi szakemberek aggódnak amiatt, hogy az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma, amely szerintük elérheti a 165-öt naponta. Továbbá emelkedett a kórházi ellátásra szoruló betegek száma is.
   
A fertőzőképességet mutató reprodukciós ráta 1,4 Szlovéniában - emelték ki.
   
Jelko Kacin kormányszóvivő újságíróknak nyilatkozva elmondta: amennyiben nem csökken a fertőzések tendenciája, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy újabb szigorításokat vezetnek be az országban.

Hozzászólások

Jó úton halad Nagy-Britannia

Nagy-Britannia jó úton halad annak a célnak a teljesítése felé, hogy október végéig 500 ezerre emelkedjen a naponta elvégezhető koronavírustesztek száma - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
2020. 09. 30. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin támogatja az e-sport iskolai bevezetését

Vlagyimir Putyin az e-sport bevezetését szorgalmazza az orosz iskolákban - adta hírül a Realnoje Vremja (Valós Idő) orosz online újság.
2020. 09. 30. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek

Csökkenéssel zártak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a globális piacok negatívan reagáltak a két amerikai elnökjelölt ádáz televíziós vitájára.
2020. 09. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe

Csehországban hétfőn harmincnapos szükségállapot lép érvénybe - döntött szerda délután a kormány. A CTK hírügynökség szerint Roman Prymula egészségügyi miniszter javaslatát a kabinet egyhangúlag szavazta meg.
2020. 09. 30. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól vészhelyzet lép érvénybe Szlovákiában

Szlovákiában október elsejétől 45 napos időtartamra vészhelyzetet léptet érvénybe a kormány, az intézkedésről szerdai ülésén döntött a kabinet a koronavírus fertőzöttek számának emelkedése miatt.
2020. 09. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétezer fölé ugrott a napi esetszám Romániában

Romániában újabb rekordot döntött és meghaladta a kétezret szerdán az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések, illetve a húszezret az ismert aktív fertőzöttek száma.
2020. 09. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív defláció súlytja Németországot

Az előzetes szeptemberi adatok alapján a vártnál is alacsonyabb lett a német infláció.
2020. 09. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázhatják az orvosok bérét?

Az Origo internetes lap információi szerint a kormány szerdán az orvosi kamara javaslatairól tárgyal; a testület a hálapénz büntetőjogi betiltását és jelentős orvosi béremelést javasol.
2020. 09. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 százalékkal zuhant a brit GDP

A korábbi becslésnél valamivel kisebb mértékben, de így is csaknem 20 százalékkal - hat és fél évtizede nem mért ütemben - zuhant a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben a koronavírus-járvány súlyos negatív hatásai miatt.
2020. 09. 30. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge nyitás a tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 09. 30. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelik az ápolók, szakdolgozók fizetését

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon.
2020. 09. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban hétfőtől szükségállapotot vezetnek be

Csehországban várhatóan hétfőn szükségállapotot hirdetnek, hogy erősítsék a koronavírus-járvány elleni központi intézkedéseket - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden Prágában, sajtótájékoztatón.
2020. 09. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: elkerülné az újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért a térségi és a helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.
2020. 09. 30. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem fogja eltenni vitatott műtárgyait a British Museum

Nem fogja eltenni szem elől vitatott műtárgyait a londoni British Museum, amely a jövőben inkább kontextusba helyezve vagy új értelmezéssel ellátva fogja bemutatni a szóban forgó tárgyakat - közölte az intézmény a BBC-hez eljuttatott közleményében.
2020. 09. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezően változott a járvány dinamikája Magyarországon

Kedvezően változott a járvány dinamikája, lassul a betegszám emelkedése - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
2020. 09. 30. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítanak az intézkedéseken Lengyelországban

Szigorítanak a járványügyi intézkedéseken Lengyelország egyes, a fertőzések nagyobb számát regisztráló járásaiban - közölte keddi sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
2020. 09. 29. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a tőzsdék, a befektetők óvatosak

Az előző napi erős emelkedés után mérsékelt csökkenéssel zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A befektetők óvatosak és kivárnak, a hangulatot rontja a koronavírus-járvány terjedése, az Európai Unió és a Nagy-Britannia között folyó szabadkereskedelmi tárgyalások vontatottsága és az amerikai belpolitikai bizonytalanságok is.
2020. 09. 29. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylésével kapcsolatos adóhatósági gyakorlatot vizsgálja az EU Bírósága

Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a magyar adózás egyik legfelkapottabb témája a behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylése. A COVID-19 pandémia következtében kialakult gazdasági helyzetben egyre több vállalkozásnak adódnak nehézségei a kintlévőségek behajtásával, és a behajtás sikertelensége esetén jól jön az áfa-visszatérítés útján megmenthető pénz.
2020. 09. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem halasztják tovább a tanévkezdést Montenegróban

A kedvezőtlen koronavírus-járványhelyzet és a szigorúbb intézkedések bevezetése ellenére a montenegrói kormány úgy döntött, nem halasztja tovább a korábban október elsejére tolt tanévkezdést, és a diákok csütörtökön visszaülhetnek az iskolapadokba.
2020. 09. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB készen áll további ösztönzők alkalmazására

Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának hétfői ülésén.
2020. 09. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: