Csúcson a cégalapítások száma

Több mint 7600 új cég indult az első negyedévben Magyarországon - ez 2014 eleje óta a legmagasabb érték - ugyanakkor a cégtörlések száma is jelentősen nőtt, vagyis nem állt még helyre a stabilitás a cégvilágban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Csúcson a cégalapítások száma

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a közleményben kifejtette: cégalapítási szempontból erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév adata 5 százalékkal még azt is meghaladta.  
   
A szakember szerint ugyanakkor a többi céginformációs mutatót megnézve  még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni. Az első negyedévében 10 418 céget töröltek, ami több mint 13 százalékkal haladja meg a tavalyi utolsó negyedévit. Ez drasztikus emelkedésnek számít, miután az elmúlt egy-két évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. Egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg - tette hozzá.
    

A céginformációs igazgató szerint elméletben lehetséges a cégek egészséges cseréjéről is beszélni, de a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben erősen köthetők korábbi vállalkozásokhoz.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az Opten adatai szerint a felszámolások száma is tovább emelkedett, az első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság.
   
Az Opten-Cégfluktuációs index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Az index megyei szinten nézve Zalában, Vasban és Veszprémben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta a vizsgált időszakban.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Hozzászólások

Rekordszinten a világ 100 legnagyobb cégének piaci tőkeértéke

Rekordszintre, 21 ezer milliárd dollárra emelkedett a világ száz vezető, tőzsdén jegyzett cégének piaci tőkeértéke - derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.
2019. 08. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz sok makroadat a jövő héten

A következő héten nem közölnek statisztikai adatot, mindössze az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatót teszik közzé.
2019. 08. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sérülékeny a globális gazdaság helyzete - PwC elemzés

Mennyivel csökkent az Egyesült Államokba érkező kínai import és mely gazdaságoknak teremt ez lehetőséget? Melyik ázsiai gazdaság lesz egyre versenyképesebb Kínához képest, és milyen hatással van a vámok emelkedése az árukereskedelemre és a feldolgozóiparra?
2019. 08. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

GDP és ipari adatok jönnek a jövő héten

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves adatai, valamint az ipar és az építőipar júniusi adatai.
2019. 08. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétéves mélyponton az üzleti bizalom Magyarországon

Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A szakértők a tapasztalatokra alapozva azt mondják, ez egy gazdasági megtorpanást hozhat magával. Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfélelégedettség mérés ügyvezetője arról beszélt, a kialakult helyzetnek nem kizárólag vesztesei lesznek: aki időben felkészül, jól is kijöhet az átrendeződésből.
2019. 08. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a makroadatok jelennek meg a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük a legnagyobb figyelmet a júliusi inflációs adat kaphatja. Közzéteszik a külkereskedelem júniusi árumérlegét, valamint az államháztartás július végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatót is.
2019. 08. 04. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi vállalkozások a rövidtávú kihívások és a hosszútávú vízió szorításában

Áthidalni a rövidtávú kihívások és a hosszútávú prioritások közötti szakadékot komoly kihívást jelent számos magántulajdonú vállalkozás számára. Azok a tulajdonosok viszont, akik épp a következő generációnak tervezik átadni a kontrollt, közvetlen, személyes nyomás alatt állnak a vállalat és a család hosszútávú jövője és a napi ügyekben rejlő lehetőségek szorításában. A Deloitte ötödik globális, családi vállalkozásokat vizsgáló kutatása azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hogyan lehetséges a családi dinamika, a folyamatosan változó piaci kihívások és a kulturális beidegződések között megtalálni ezt az egyensúlyt.
2019. 08. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliusban csökkent beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedszer-index (BMI) lassuló növekedést mutat, a szezonálisan kiigazított júliusi értéke 51,3 pont, szemben a júniusi 54,1 értékkel - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lesznek nyertesei és vesztesei a gazdasági átrendeződésnek

Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A szakértők a tapasztalatokra alapozva azt mondják, ez egy gazdasági megtorpanást hozhat magával. Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfélelégedettség mérés ügyvezetője arról beszélt, a kialakult helyzetnek nem kizárólag vesztesei lesznek: aki időben felkészül, jól is kijöhet az átrendeződésből.
2019. 08. 01. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágul az olló a hazai kkv-k piacán: nőtt a leszakadó vállalkozások aránya

Második alkalommal mérte fel az UniCredit Bank megbízásából az Inspira Research a hazai kis- és középvállalkozások üzleti potenciálját. Az országosan reprezentatív kutatás keretében összesen hatszáz, 51 millió és 1,5 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cég vezetőjét kérdezték meg üzleti és innovációs terveikről. A felmérés eredménye azt mutatja, hogy míg a KKV szektort a szolgáltató és az építési vállalkozások húzzák, a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalatok nehezebben boldogulnak a mai üzleti környezetben.
2019. 07. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javította idei GDP-növekedési előrejelzését a GKI

Legfrissebb előrejelzésében ismét javította a GKI Gazdaságkutató az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 4 százalékról 4,3 százalékosra.
2019. 07. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kereseti, munkaerőpiaci adatokra számíthatunk a napokban

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: a keresetek január-májusi adata, az április-júniusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok mellett közlik a májusi külkereskedelmi forgalomról szóló részletes tájékoztatót is.
2019. 07. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon a cégek fele sem éli meg a tíz évet

Tovább romlott a magyarországi cégek túlélési rátája, az öt évet a cégek 72 százaléka, a tíz évet pedig csak 48 százaléka éri el - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 27. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljesen átalakult a magyar kisvállalkozói piac

Tavaly január és 2019 májusa között több mint 14 százalékkal nőtt az egyéni vállalkozók száma Magyarországon. Egyre többen választják az európai szinten is kedvezőnek számító adózási módszereket, ezáltal robbanásszerűen növekedik a KATA-s és a KIVA-s cégek aránya is a piacon. Sárospataki Albert, a Billingo.hu online számlázó ügyvezetője arról beszélt, mostanra olyan foglalkozási körökben is kiemelkedően sok az egyéni vállalkozó, ahol korábban egyáltalán nem volt ez jellemző.
2019. 07. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre pesszimistábbak a nagy elemzőházak

A Goldman elemzői szerint az S&P500 index a fair értékén van így nem várható további jelentős emelkedés tőle, míg a Morgan Stanley elemzői szerint a recesszió kialakulásának a valószínűsége 20 százalékra növekedett az elkövetkező egy éven belül, mert szerintük a várható monetáris lazítás nem feltétlenül éri el azt a pozitív hatást, amelyet a piac remél tőle.
2019. 07. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hetedik hónapja romlanak az üzleti várakozások

Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel 2,5 éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. Az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, és jelenleg 2017 eleji szintjén van - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2019. 07. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a feltörekvő piaci országok adóssága

Az alacsony kamatok friss kölcsönök felvételére bátorították a feltörekvő piaci országokat, amelyek adósságállománya így rekordmagasságba emelkedett - írja felmérésében az Institute of International Finance (IIF), a pénzintézetek globális nemzetközi szervezete.
2019. 07. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Építőipari statisztikák jelennek meg a jövő héten

Csaknem üres a következő hét makronaptára, mindössze az építőipari statisztikák jelennek meg.
2019. 07. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar gazdaság teljesítménye felülmúlja a nemzetközi várakozásokat

Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság teljesítménye felülmúlja a nemzetközi várakozásokat - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter Pierre Moscovicivel, az Európai Bizottság (EB) leköszönő, a gazdasági és pénzügyekért, illetve adó- és vámügyekért felelős biztosával folytatott megbeszélés után a tárca pénteki tájékoztatása szerint.
2019. 07. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: