Csúcson a szlovák autóipar

Tavaly is rekordot döntött a szlovák autóipar, az országban gyártott gépkocsik száma ismét meghaladta az egymilliót - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által csütörtökön Pozsonyban ismertetett még nem véglegesített gyártási adatokból.

Csúcson a szlovák autóipar

A ZAP statisztikái szerint 2018-ban a négy szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia, a nagyszombati PSA és a nyitrai Jaguar Land Rover üzemeiben gyártott gépkocsik száma meghaladta az 1 millió 80 ezret. Ez 55 ezer gépkocsival több, mint az egy évvel korábbi, amikor enyhe visszaesés volt tapasztalható és az eddigi legnagyobb szám az ország történetében.
    

Az autóipari szövetség adatai szerint Szlovákia tavaly is megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban, ezer lakosra számítva 198 autót gyártottak az országban 2018-ban. Ez a szám 2017-ben 189, 2016-ban 191, 2015-ben pedig 184 volt.
    

Alexander Matusek, a ZAP elnöke a tavalyi gyártási adatokat nagyon jónak minősítette. Ugyanakkor rámutatott: az autóipar rendkívül "igényes" év előtt áll, mivel az ágazatra a közeljövőben jelentős változások várnak, leginkább a légszennyezést visszafogó törvényi szabályozás miatt.

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Elmondta: az uniós célkitűzések azzal számolnak, hogy 2030-ig az autógyártás 30 százalékát olyan autóknak kell kitenniük, amelyek légszennyezése nulla százalék. Kifejtette: ezek gyártási folyamata hosszabb, drágább, és igényesebb, ugyanakkor az átállás folyamata az alkalmazottak jelentős részének átképzését is szükségessé teszi, valamint számolni kell a foglalkoztatottság csökkenésével.

Tavaly ismét emelkedett Szlovákiában az újonnan eladott gépkocsik száma, elérte a 111 ezer 865-öt, ami mintegy három és fél ezerrel volt több, mint egy évvel korábban. Az összes tavaly eladott új gépkocsiból valamivel több mint 98 ezer volt személyautó, ebben a szegmensben a növekedés mintegy 2 százalékos volt. Az országba tavaly egyénileg mintegy 71 és fél ezer gépkocsit hoztak be, ezek átlagos életkora magasabb volt, mint egy évvel korábban. A tavaly az országban újonnan regisztrált összes gépkocsi 57 százalékát tették ki az új autók.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Szlovákiában tavaly eladott új gépkocsik sorában az üzemanyag felhasználást tekintve több mint 18 százalékkal csökkent a dízel motoros autók száma, ugyanakkor a benzinmotoros autóké mintegy 14 százalékkal emelkedett. A továbbra is csak elenyésző piaci részesedésű villanyautókból tavaly Szlovákiában 40 százalékkal többet adtak el, mint egy évvel korábban, összesen 293 darabot. A hibridmeghajtású gépkocsik eladása ugyanakkor csaknem 19 százalékkal csökkent, összesen 249 ilyen új autó talált gazdára.
    

Az egyes gépkocsi típusok eladásait tekintve tavaly is folytatódott az elmúlt évek trendje, emelkedett az úgynevezett városi terepjárók (SUV) eladásának aránya, a felső közép kategóriás gépkocsiké pedig csökkent. Az SUV kategóriába tartozó autókból Szlovákiában tavaly először adtak el többet, mint a korábban a piac legerősebb szegmensének számító alsó középkategóriás gépkocsikból. Mindkét szegmens a piac mintegy harmadát uralja.
    

Szlovákiában tavaly az autóipari ágazat termelése az ipar teljesítményének 46,8 százalékát adta. Ez majdnem 3 százalékponttal nagyobb az egy évvel korábbinál.
    

Az autóipar az ipari exportból 2018-ban 35 százalékkal részesedett, akárcsak 2017-ben. Az ágazatban közvetlenül foglalkoztatottak száma az utóbbi négy évben 125 ezerről csaknem 160 ezerre nőtt. Az autóipar, a V4-es országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) közül Szlovákiában termeli a GDP legnagyobb hányadát, 13 százalékát. Ez az arány Magyarországon 10, Csehországban 9, Lengyelországban pedig 3,8 százalék - közölték.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: