Deutsche Telekom: tartható az 5G hálózat fejlesztésének ütemterve

Tartható az 5G hálózat fejlesztésének ütemterve, a kereskedelmi tesztelés idén, a teljes üzem pedig 2020-ra megvalósul - jelentette be Claudia Nemat, a Deutsche Telekom (DT) igazgatótanácsának technológiáért és innovációért felelős tagja a barcelonai Mobil Világkongresszuson (Mobil World Congress (MWC) hétfőn. A Magyar Telekom Budapesten új, vezeték nélküli technológiát fog tesztelni a Facebookkal közösen.

Deutsche Telekom: tartható az 5G hálózat fejlesztésének ütemterve

Tim Höttges, a DT vezérigazgatója kijelentette: az 5G infrastruktúra fejlesztésekhez minden adott. A szabályozási környezetet ugyanakkor a vezérigazgató kérdésesnek nevezte, szavai szerint inkább kevesebb szabályra lenne szükség. Közlése szerint az optikai hálózataik fejlesztésére tavaly 7 milliárd eurót költöttek Európában.
   
Claudia Nemat közölte: a DT Európában 700 ezer kilométer optikai hálózatot üzemeltet, tavaly 40 ezer kilométernyi hálózatot építettek csak Németországban, idén újabb 60 ezer kilométernyi hálózatfejlesztést terveznek. A vállalat minden idők legnagyobb hálózatmodernizációs programját hajtja végre - mondta.
   
Bejelentette azt is, hogy a DT leányvállalatán, a Magyar Telekomon keresztül a Facebookkal (FB) együttműködésben egy új, az optikai hozzáféréssel összemérhető átviteli sebességet biztosító, vezeték nélküli technológia kísérleti tesztjeit végzi Budapesten. A Facebook által Terragraph néven kifejlesztett új, a 60 gigahertzes ingyenes spektrumot használó, milliméter hullámú hálózatra épülő technológia segítségével akár 1 gigabájtos sávszélesség is biztosítható lesz. A technológiára épülő Telekom Virtual Fiber szolgáltatás várhatóan 2020-ban kerülhet kereskedelmi forgalomba a nemzetközi piacokon - mondta.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A Facebook közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Magyar Telekom Budapesten fogja tesztelni a Terragraph technológiát, míg a Telenor Kuala Lumpurban hajt végre terepkísérletet vele. A technológia lényege, hogy utcai berendezéseken, köztéri lámpákon fognak elhelyezni hálózati eszközöket.
   
A Magyar Telekom az MTI-vel közölte: a tervek szerint a lakosság bevonásával - rövid megszakításokkal - több hónapig tart majd a projekt. A kiválasztott helyszínen 100-300 háztartásnak lesz lehetősége kipróbálni a szolgáltatást, a háztartásokat 100 darab kisméretű, könnyű, az elektromos oszlopokra, világítási oszlopokra, utcai bútorokra és épületekre felszerelendő antennával szolgálja majd ki a Magyar Telekom.  
   
Claudia Nemat bejelentette azt is, hogy indulásra kész az európai repülőgépes internethálózat, amit elsőként az Inmarsattal és a Nokiával közösen fejlesztettek ki 1,5 év alatt. A 300 földi bázisállomással és műholdas kapcsolaton keresztül működő hibrid hálózat 10 000 méteres magasságban is lehetővé teszi az internethasználatot az utasoknak. A speciális bázisállomások 30 európai országban, köztük Magyarországon találhatóak, ez utóbbiak a Magyar Telekom öt telephelyén, Sármelléken, Tamásiban, Domonyvölgyben, Dombrádon, és Vésztőn.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

ALTEO: tavalyihoz hasonló mértékű osztalék, történelmi befektetési volumen

Fennállása óta a legnagyobb, több mint 11,5 milliárd forint értékű befektetési programot kezdett meg az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a tavalyi évben, miközben a tőzsdén jegyzett magyar energetikai vállalat árbevételét és nettó eredményét is növelte 2017-ben az előző évi bázisértékekhez képest. Az eredményes működésnek megfelelően, az ALTEO tőkepiaci stratégiájával összhangban a vállalat igazgatósága a tavalyihoz hasonló mértékű – a papír tavalyi nyolcadolását követően részvényenkénti 16 forintnyi – osztalék kifizetésére tett javaslatot a közgyűlésnek, amelyet az elf ogadott.
2018. 04. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredménytartalékba kerül az Appeninn nyeresége

Az ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt. pénteken megtartott közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság 131 millió forint adózott nyereségét az eredménytartalékba vezessék át. A társaság 2009-es alapítása óta egyszer fizetett osztalékot, 2017-ben részvényenként 7 forintot.
2018. 04. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnök-vezérigazgató az E.ON-nál

Az E.ON SE Igazgatóságának döntése értelmében Dr. Eric Depluet elnök-vezérigazgatót, aki az E.ON törökországi üzletágának élén folytatja pályafutását, Kiss Attila követi az E.ON Hungária Zrt. vezetésében 2018. június 1-jei hatállyal.
2018. 04. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kulcsterületeken erősít új szakértővel az EY

Partnerként csatlakozott az EY üzleti tanácsadással foglalkozó csapatához Demeter Ákos, aki korábban jelentős tapasztalatot szerzett mind a bank- mind a tanácsadói szektorban. Ákos 2018 márciusától támogatja a szervezet ügyfeleit többek között vállalatuk teljesítményének és hatékonyságának növelésében, valamint a ma már nélkülözhetetlen digitális átállás folyamatában.
2018. 04. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot

Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva. Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben.
2018. 04. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hernádi Zsolt marad újabb 5 évre a Mol elnöke

A Mol igazgatósága ismét Hernádi Zsoltot választotta az igazgatóság elnökévé 2023. április 30-ig - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2018. 04. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonság a jövő autójában

Cockpit kamera és hangfelismerő szoftver azonosítja a vezetőt. A Bosch járműkommunikációs technológiája minden szabványnak megfelel és a világ minden részén alkalmazható. Különleges biztonsági szoftver ismeri fel és elemzi a hálózatba kapcsolt járművek elleni potenciális kibertámadásokat
2018. 04. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem könnyű a fordulat a Procter & Gamble-nél

Minimális mértékben felülteljesített a harmadik gazdasági negyedévében a Procter & Gamble miután 16,3 milliárd dolláros árbevételen 1 dolláros tisztított EPS-t jelentett.
2018. 04. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A növekvő versenyben is jól állja sarat az American Express

A nagy amerikai bankok gyorsjelentéséből kiderült, hogy mind a Citi, mind a J. P. Morgan, mind a Bank of America esetében nőtt a hitelkártya üzletág, és egyre kedvezőbb ajánlatokkal állnak elő a cégek.
2018. 04. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javított eredményén az ABB

Javított gazdálkodási eredményén az első negyedévben és bizakodóan tekint az év elé a svájci ABB gépipari és elektronikai konszern - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a vállalat.
2018. 04. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitüntetést kapott a Citi Magyarország vezérigazgatója

A Citi Magyarország úttörő szerepet játszott az országban, innovatív tevékenységével hozzájárult a nemzetgazdaság előmozdításához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adott át Kevin A. Murray-nek, a társaság vezérigazgatójának szerdán, Budapesten.
2018. 04. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem éri anyagi kár, ha véletlenül felveszi a gyanús külföldi hívást

- a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös sajtóközleménye -
2018. 04. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb jelentős béremelés a Fornettinél

Jelentős mértékben, átlagosan 10-15 százalékkal emelkednek a bérek május 1-jétől a Fornetti Kft-nél. Két éven belül már a negyedik béremelést hajtja végre a vállalat, amely a jelenlegi intézkedéssel éves szinten több mint félmilliárd forinttal többet fordít a dolgozóira. A béremelés a cégcsoport összes dolgozóját érinti, több mint 800 főt – derül ki hazánk legnagyobb pékipari vállalatának sajtóközleményéből.
2018. 04. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek az egyik legfontosabb márkaértékelési díjra. Az elismerés a fogyasztói elégedettség egyértelmű bizonyítéka.
2018. 04. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

65 millió forint befektetést kapott a sakkot megújító hazai startup

Az újgenerációs sakkplatformot építő startup, a Kontra Chess Zrt. seed fázisban 65 millió forintot kapott az Oxo Labsbefektetési programjának és egy társbefektetőnek köszönhetően. A vállalat egy e-Sport jellegű pénzen alapuló sakkplatformot fejleszt, jelenleg a béta-verziót teszteli és további tőkeemelésen dolgozik annak érdekében, hogy a KontraChess-élmény mobilra optimalizált verzióban is elérhető legyen.
2018. 04. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős számokat közölt a Goldman Sachs

A legtöbb szegmensben a vártnál jobb számokkal rukkolt elő a Goldman Sachs első negyedéves jelentésében, ráadásul a többi nagybankkal ellentétben a kötvény-, deviza- és nyersanyag-kereskedési üzletág bevételei sem maradtak el a várakozásoktól.
2018. 04. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új marketingvezető a Coca-Cola Magyarországnál

Czigler Katalin lett a Coca-Cola Magyarország Kft. új marketingvezetője. A szakember három éve dolgozik a vállalatnál, ahol márciusi kinevezését megelőzően kereskedelmi vezetőként tevékenykedett.
2018. 04. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's legkorábban a 2019-es üzleti évre fizethet először osztalékot

A Waberer's International Zrt. legkorábban a 2019-es üzleti évre fizethet először osztalékot, a cég most elsősorban a növekedésre koncentrál - mondta Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a társaság éves rendes közgyűlését követően az MTI-nek.
2018. 04. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így fejlődhet a kkv-k digitalizációja

Noha a 90-es években a magyarországi telekommunikációs fejlődés a kis- és középvállalkozásoktól (kkv) indult el, a digitális technológiák integrációja csak lassan haladt a szektorban, a folyamat azonban a következő években jelentősen felgyorsulhat - mondta Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2018. 04. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító mai közgyűlése

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőre összehívott közgyűlése, mert a szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg a közgyűlésen - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2018. 04. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás