Digitalizáció és szakemberhiány: nincs vezérigazgató, aki ezektől ne tartana ma

A magyarországi vezérigazgatók bíznak abban, hogy saját cégük növekedni fog a következő egy évben, a magyar és a világgazdaság prosperitásával kapcsolatban viszont kevésbé optimisták. A célpiacokat tekintve az Egyesült Államok és Kína szerepe felértékelődött, első helyen azonban továbbra is Németország áll. A megkérdezett döntéshozók az innovációban és a humánerőforrás fejlesztésében látják a legnagyobb potenciált. Kilátásaikat és fejlesztési terveiket azonban beárnyékolja az évek óta egyre jelentősebb szakemberhiány. Az idei felmérés során a vállalatvezetők 92%-a mondta, hogy ezt tartja növekedése legnagyobb korlátjának.

Digitalizáció és szakemberhiány: nincs vezérigazgató, aki ezektől ne tartana ma

A PwC Magyarország munkatársai hatodik alkalommal kérdezték meg és összegezték a hazai vállalatvezetők véleményét, partnerségben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ).

A megkérdezett vezérigazgatók 89 százaléka úgy véli, képesek lesznek növekedni a következő 12 hónapban. A globális és a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban viszont már kevésbé bizakodóak a vezetők, 39%, illetve 56%-os arányban prognosztizálnak bővülést.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


„Hatodik alkalommal kerestük fel a vezérigazgatókat, hogy megismerjük véleményüket a növekedési terveikről, az azokat fenyegető tényezőkről, a tehetségek megtalálásáról és megtartásáról. Arra is kíváncsiak voltunk, a vállalatvezetők hogyan vélekednek az ember és a gép viszonyáról, illetve a globalizáció pozitív és negatív hatásairól. Összességében azt láttuk, hogy az idei kutatásban a vezérigazgatók Magyarországon és világszerte nagyon hasonlóan vélekednek ezekről a kérdésekről. Bővíteni tervezik cégük létszámát, miközben megoldást kellene találniuk a szakemberhiányra és a túlszabályozottság okozta nehézségekre. Pozitívan értékelik a globalizációs folyamatokat, viszont annak is hangot adtak, hogy a globalizáció nem segítette a gazdagok és szegények közötti szakadék csökkentését” – mondta Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója.

Merre látnak növekedési potenciált az első számú döntéshozók?


A legfontosabb külpiac továbbra is Németország a magyarországi cégvezetők számára, mindeközben számottevően nőtt az USA és Kína jelentősége az előző évhez képest. Az Egyesült Államok nemcsak a hazai „rangsorban” szerepel előkelő helyen, világszerte első helyre sorolták a döntéshozók. Tovább vizsgálva a magyarországi helyzetet: Németország (41%) és az USA (23%) után következik Románia (22%), mint jelentős növekedési célpont, majd Oroszország (19%) és Szlovákia (17%).

A felmérés során a vállalatvezetők arra is választ adtak, hogy mely területeken terveznek fejlesztéseket véghezvinni versenyképességük növelése érdekében. Magyarországon és világszerte is a folyamatos innováció és a humánerőforrás fejlesztése tűnik a jövő kulcsának, a digitális és technológiai képességek szintén fókuszba kerültek. A hazai válaszadók közül az innováció fontosságát leginkább a pénzügyi és az autóipari vállalatok vezetői emelték ki, míg a humánerőforrás fejlesztésének jelentőségét a kiskereskedelemben illetve a technológiai és távközlési területen hangsúlyozták az átlagosnál nagyobb arányban.

Mi aggasztja a cégvezetőket?

A szakemberhiány, amely már gyakorlatilag az összes céget elérte, minden eddiginél nagyobb mértékben aggasztja a vezérigazgatókat. A túlszabályozottság itthon és világszerte továbbra is nehézséget okoz az üzletmenetben. A szakemberhiány kezelésével ma már szinte minden szervezet foglalkozik, ahogy megfogalmazzák azt az elvárást is, hogy a képzett és alkalmazkodóképes munkaerő rendelkezésre állása kormányzati prioritás kellene, hogy legyen. Emellett a világosan érthető, stabil és hatékony adórendszer iránti igény is hangsúlyosan jelent meg a felmérés során.

„A szakemberhiány égető probléma, kiváltképp annak tükrében, hogy a következő egy évben a munkavállalói létszám növekedése várható mind a hazai, mind a globális szinten vizsgált vállalatok többségénél. Magyarországon a technológiai és távközlési területeken működő cégek, illetve a magántulajdonban lévő vállalkozások munkaerő-felvételi tervei a legambiciózusabbak. Csekély azon szervezetek száma, ahol létszámcsökkentést terveznek – világszerte 16%, míg Magyarországon 13% tervez csökkentést a megkérdezettek közül” - mondta Mekler Anita, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.

Középpontban az ember

A kutatás során arról is beszélgettünk a vezérigazgatókkal, hogy ma, amikor minden korábbinál jobban tartanak a szakemberhiánytól, milyen készségekkel rendelkező munkatársakat keresnek. A vezetők szerint a problémamegoldás, az együttműködés és az alkalmazkodóképesség a legfontosabb készségek – ez igaz globálisan és Magyarországon is.

„Azt látjuk, hogy a szakmai hozzáértésen felül kiemelten fontos tulajdonságok a gépek által nem helyettesíthető készségek, amelyek ma még nehezen mérhetőek. Azok viszont, amelyeket a technológia kiválthat a közeljövőben, némileg háttérbe szorulnak, így például a digitális kompetenciák és a matematikai készségek is. A magyarországi döntéshozók arról is beszámoltak, hogy a legnagyobb nehézséget a vezetői készségekkel rendelkező, illetve a kreativitásban és az innovációban erős munkatársak megtalálása okozza” – tette hozzá Mekler Anita.

Az ember és a gép viszonya


Az elmúlt évek gyors technológiai fejlődését látva a hazai vállalatvezetők sokkal jelentősebb hatásra számítanak a jövőben a technológiaváltozás terén, mint például három évvel ezelőtt, amikor a megkérdezettek 62%-a kalkulált azzal, hogy a technológia a jövőben hatással lesz a versenyre. Ma már gyakorlatilag nincs olyan vezető, aki szerint az iparági és az üzletmenetet érintő átalakulások jelentős részénél ne lenne szerepe a technológiának a következő években. Jelenlegi prognózisuk alapján a digitalizáció a közlekedést, a kommunikációt és az autóipart fogja leginkább átalakítani.

Személyes attitűdjük is változóban van: saját magukra úgy tekintenek, mint akik jó digitális készségekkel rendelkeznek, ami tetten érhető a médiafogyasztási szokásaikban is. A „digitális bennszülöttektől” eltérően azonban csak kisebb részük aktív felhasználója például a közösségi médiának vagy vásárol online.
Az elmúlt évek technológiai és biztonsági problémáit tapasztalva a vezérigazgatók úgy gondolják, hogy több tényező is csökkenti majd az érintettek bizalmát a saját iparágukban a következő időszakban.

Ilyenek például: az informatikai szolgáltatások zavara vagy kiesése; az üzleti információkat érintő kibertámadások és a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírások megsértése is (6. ábra). Felsorakoztak a bizalomvesztési elemek közé a közösségi média használatából eredő kockázatok is.

„Azt gondolom, jelenleg a világ nagy agytrösztjei egyetértenek abban, hogy a technológiai fejlődés megállíthatatlan. A világgazdaság egyik legnagyobb, jelenleg is zajló változása is ehhez köthető: pár évvel ezelőtt még mindent az olajár határozott meg, sokan nem tartották elképzelhetetlennek a 200 dolláros hordónkénti szintet sem. Ekkor még úgy tűnt, a kitermelhető olaj mennyisége csak pár évtizedre elegendő. A palaolaj kitermelési technológiája fejlődésének köszönhetően viszont a szénhidrogén tartalékok még legalább kétszáz évre elegendőek. Az új kitermelési módszerek lehetővé és idővel egyre költséghatékonyabbá is tették a palagáz és a palaolaj kitermelését. Összességében tehát elmondható, hogy a technológiai fejlődés még a Föld energiatartalékainak kérdését is teljesen új dimenzióba helyezte” – fejtette ki gondolatait Dr. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke.

Globalizáció pro és kontra

A hazai vállalatvezetők pozitívan értékelik a globalizációs folyamatokat, annak számos kedvező hatását látják. A megkérdezettek között gyakorlatilag teljes az egyetértés abban, hogy a globalizáció hozzájárult a tőke, a személyek, az áruk és az információ szabad áramlásához és az általános internet-hozzáférés biztosításához (97%-97%). Jelentős azonban azok aránya, akik szerint nincs válasz a legszegényebbek és a leggazdagabbak közti űr csökkentésére és többségben vannak, akik a méltányos és korrekt globális adózási rendszert hiányolják.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Hozzászólások

Varga Gábor lett a polgármester Medgyesbodzáson

A független Varga Gábort választották polgármesterré a Békés megyei Medgyesbodzáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
2017. 10. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.
2017. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő év májusától működik az országos jégkár-mérséklő rendszer

Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amelynek következtében több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Karcagon.
2017. 10. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.
2017. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2017. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző dolgozók átlagos bruttó órabére

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
2017. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Nyíregyházán

Javult a levegő minősége Nyíregyházán, a szálló por koncentrációja szombaton a szmogriadó tájékoztatási küszöbértéke alá csökkent - közölte a városháza sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
2017. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több megyére és a fővárosra is figyelmeztetéseket adtak ki sok eső miatt

A várható sok eső miatt két megyére és a fővárosra elsőfokú, hat megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négymilliárd forintból épül tudásközpont Szekszárdon

Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
2017. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton indul az élről, Vettel a második helyről

A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
2017. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben mutatják be a Luxemburg grófját az Operettszínházban

Az évad első bemutatójaként a Luxemburg grófját láthatja november 4-én a Budapesti Operettszínházban a közönség. A premierhez kapcsolódva különleges jótékonysági árverést is tartanak.
2017. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rétvári: akkor tud erősödni egy ország, ha a kistelepülési iskoláit is fejleszti

Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
2017. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2017. 10. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

Megnövekedett a szálló por koncentrációja az elmúlt két napban Nyíregyházán, a mért értékek meghaladták a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
2017. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költöttünk zöldségre és gyümölcsre a múlt évben

Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
2017. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás