Dinamikusan növekszik az egyéni vállalkozók száma hazánkban

Magyarországon az elmúlt négy évben 25%-kal nőtt az egyéni vállalkozók száma, vagyis ma már minden tizedik munkavállaló ebben a foglalkoztatási formában dolgozik. A tendencia világszintű, ami magával vonja a coworking irodák számának ugrásszerű növekedését is.

Dinamikusan növekszik az egyéni vállalkozók száma hazánkban

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint* szinte minden nemzetgazdasági ágazatban nőtt az egyéni vállalkozók száma az elmúlt négy évben. 2014 szeptemberében több mint 390 000 egyéni vállalkozót tartottak számon, ez a szám idén szeptemberre 488 000-ra nőtt, ami 25%-os növekedést jelent négy év alatt. Legnagyobb mértékben, 89%-kal azoknak az egyéni vállalkozóknak a száma nőtt, akik információs és kommunikációs területen dolgoznak, az ő számuk majdnem megkétszereződött az elmúlt négy évben. Jelentős, 58%-os növekedés következett be a művészetből, szórakoztatásból élő egyéni vállalkozók számában is. Megközelíti az 50%-os növekedést az ingatlanügylettel és a szakmai tudományos, műszaki tevékenységgel foglalkozó egyéni vállalkozók száma is.

Az Eurostat felmérése alapján** az egyéni vállalkozók Magyarországon a foglalkoztatottak 10%-át tették ki 2016-ban, a legutolsó felmérés idején, míg az EU-28 átlaga 14% volt. Az Amerikai Egyesült Államok ebben a tendenciában is élen jár, náluk a munkavállalók egyharmada szabadúszó, becslések szerint*** pedig ez az arány 2020-ra 42%-ra növekszik.

Magyarországon nem áll rendelkezésre hivatalos statisztika a szabadúszók számáról, aminek oka a definíció nehézsége - vagyis hogy mit értünk szabadúszó alatt. Az egyéni vállalkozókat viszont számon tartja a KSH. A két fogalom között nagyon erős a kapcsolat - nem véletlen, hogy hazánkban a legtöbb szabadúszó egyéni vállalkozóként dolgozik. Egyéni vállalkozónak azt nevezzük, aki egy személyben tulajdonosa  a vállalkozásának és rendelkezik vállalkozói igazolvánnyal. Ebben az esetben a vállalkozó vagyona és a vállalkozás vagyona megegyezik. Szabadúszónak pedig azt tekintjük, aki nem alkalmazottként, hanem megbízási szerződéssel dolgozik és jellemzően projektalapon, egyszerre több céggel is szerződésben áll.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A szabadúszó lét egyik sarkalatos pontja az állandó, fizikai munkahely hiánya: a szabadúszók otthonról, kávézókból, illetve - főleg nagyvárosokban - coworking irodákból dolgoznak. Utóbbiak száma elképesztő növekedést mutat az elmúlt években. “A szabadúszók aránya ugrásszerűen növekszik világszerte, ezt a trendet pedig követi az őket kiszolgáló infrastruktúra is: míg 2015-ben mindössze 7800 coworking iroda működött a világon, addig idén már 17 000. Szükség is volt erre a növekedésre, mert három évvel ezelőtt körülbelül félmillió fő dolgozott ezekből az irodákból, idén pedig már több mint kétmillió tagot szolgálnak ki.” - mondja Matykó Noémi, a coworking táborokat és digitális nomád túrákat szervező The Paradise Project egyik alapítója. A legtöbb coworking iroda - közel 4000 - Ázsiában működik, mivel a kontinenst jellemző alacsony árszínvonal vonzza a digitális nomádokat a világ minden pontjáról. Az USA-ban jóval kevesebb, körülbelül 3200, Európában pedig kb. 3000 coworking irodában találhatnak helyet maguknak a szabadúszók.

Hazánkban a vidéki nagyvárosok közül Szegeden, Győrben és Debrecenben is működik coworking iroda, Budapesten pedig közel harminc kisebb-nagyobb coworking iroda szolgálja ki a szabadúszókat és azokat a cégeket, akik inkább egy közösségi térben bérelnek néhány asztalt, minthogy saját, szeparált irodából dolgozzanak.

*http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qvd005c.html?down=735
**https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20170906-1
***https://tech.co/facts-to-know-about-freelancing-2018-02

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Elkészült a Fővárosi Állatkert cápasulija

Elkészült és péntektől látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert cápasuli elnevezésű új létesítménye, és jól halad a Pannon Park biodómjának építése is - mondta Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
2018. 12. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Téliesebbre fordul az időjárás

Téliesebbre fordul az időjárás a hétvégén: sokfelé havazhat, helyenként akár 15 centiméternyi hó is hullhat. Emellett nem csak hajnalban lehetnek mínuszok, napközben is fagypont körül alakulnak az értékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2018. 12. 13. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dunakeszi a fővárosi agglomeráció pesti oldalának legdrágább városa

A három szomszédos település: Dunakeszi, Göd és Fót vezeti a pesti agglomeráció árversenyét. A remek közlekedés, a szolgáltatások minősége és nem utolsó sorban a sok újépítésű ingatlan teszi kifejezetten vonzóvá a környéket. Olyannyira, hogy még számos budapesti kerületet is megelőznek itt a négyzetméterárak. Ijedségre azonban semmi ok: az OTP Ingatlanpontnak vannak tippjei, hol érdemes még keresgélni.
2018. 12. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Életeket menthet a magyar fejlesztésű okos minilabor

Száz millió forint nagyságrendű innovációs projekt eredményeként a piacon élenjáró okos minilabort fejlesztett a száz százalékban magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. A készülék segítségével akár egy háziorvos, egy mentőorvos vagy egy sürgősségi orvos is néhány perc alatt, helyben, a levett vérből elvégezhet olyan vizsgálatokat, melyekhez eddig komplett laboranalízisre volt szükség. Az eszköz segíthet az infarktus megelőzésében, így életeket is menthet. Cukorbetegség esetén pedig egyrészt a szűrésben, másrészt a diabétesszel élők kezelésében nyújt hatékony és gyors segítséget.
2018. 12. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költünk karácsonyra

Nőnek az idén a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások; a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint a tavalyinál 4 ezer forinttal többet, átlagosan csaknem 47 ezer forintot költenek a magyar háztartások.
2018. 12. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasít a lengyel-magyar barátság

A lengyel-magyar külkereskedelem erőteljes növekedést mutat az utóbbi másfél évtizedben, több száz kamion ingázik a két ország között a legkülönbözőbb árucikkekkel felrakodva.
2018. 12. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország védtelen a kibertámadással szemben

Mivel a támadók egyre kifinomultabb technikákat használnak a hozzáférések megszerzésére és a rendszeren keresztül való laterális mozgáshoz, az IT felelősök számára egyre fontosabbá válik a megelőzés, észlelés és cselekvés. A Sophos 500 fős felmérésében IT döntéshozókat kérdezett meg Európa néhány országában arról, hogyan értékelik a biztonsági rendszerüket, mennyire tartanak egy esetleges adatsértéstől és rendelkeznek-e EDR (Endpoint Detection & Response), azaz végpont védelmi és elhárítási technológiával?
2018. 12. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar fiatal, Novák Blanka meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Novák Blanka képviselte a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Blanka, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja.
2018. 12. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adózók nyakán az év végi adózási határidők

Noha közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük – hívta fel a figyelmet a MAZARS, a legfontosabb adóhatáridőkről elkészített idei összefoglalójában. Több témában is kiemelten fontos határidő a december 20-a és a 31-e, de januárra is maradnak fontos döntések. Jövőre az egyik legfontosabb változás, hogy az adóbevallásokat kizárólag a Cégkapun keresztül lehet benyújtani.
2018. 12. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a karácsonyi wellnessezés

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a karácsonyi időpontok iránt a szálláshelyeken: idén 85 százalékkal nő a forgalom a december 22-26. közötti időszakban a Szállás.hu előfoglalási adatai szerint.
2018. 12. 13. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede elkésett nyugdíjcélú tervei megvalósításában

A még nem nyugdíjas korban lévők 76%-a bevallotta, hogy le van maradva nyugdíjtervei megvalósításában. A megoldást a nyugdíjas munkavállalásban, vagy abban látják, hogy a közeljövőben magasabb bejelentett fizetéssel járó állásra váltanak – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző nyugdíjstratégiákat vizsgáló kutatásából.
2018. 12. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

650 millió forintot szánnak patkányirtásra a fővárosban

Mintegy 650 millió forintot szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés szerdán egy jövő évi egyszeri intenzív patkányirtásra. A testület rendkívüli ülésén 17 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett döntött arról, hogy a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetésében 647 millió 700 ezer forintot biztosítanak a feladatra.
2018. 12. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,6 milliárd forint a magyar vállalkozások K+F beruházásainak támogatására

9,6 milliárd forint (~30 millió EUR) értékű InnovFin portfóliógarancia-megállapodást kötött a K&H és az Európai Beruházási Alap. A portfóliógarancia célja, hogy elősegítse a KKV-k nagy összegű innovatív beruházásainak kedvező feltételű hitelhez jutását.
2018. 12. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Törvényes volt a szerdai parlamenti szavazási eljárás

Törvényes volt a szerdai parlamenti szavazási eljárás - emelte ki szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országgyűlés Hivatala.
2018. 12. 13. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi vezeti a Google 2018-as keresési listáját?

A világon a labdarúgó-világbajnokság, Magyarországon a választás vezeti a Google 2018-as abszolút keresési listáját.
2018. 12. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 12-én megtartott 50. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 12. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közeledik az adóelőleg-kiegészítés határideje

December 20-ig kell kiegészíteniük a társasági adó, az energiaellátók jövedelemadója, az innovációs járulék, az egyszerűsített vállalkozói adó és a reklámadó előlegét a várható fizetendő adó összegére azoknak, akiknek üzleti éve megegyezik a naptári évvel - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2018. 12. 13. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen bővül Fejér megye gazdasága

Dinamikusan nő és válságálló Fejér megye gazdasága - mondta a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerdán az MTI-nek.
2018. 12. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bank of China strukturált kötvényeket vezet be a Budapesti Értéktőzsdére

A mai nappal megindult a kereskedés a Bank of China a régióban elsőként kibocsátott, strukturált hitelpapírjaival. A 8,5 millió euró, valamint 15 millió USD össznévértékű hitelpapírokat, amelyek mögöttes terméke a Magyar Állam 4,85 százalékos kamatozású, 2020 júliusi lejáratú „pandakötvényei”, intézményi befektetők jegyezték le. Közép-Kelet Európában ez az első tőzsdei bevezetés, amelyet kínai bank hajt végre.
2018. 12. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már csak idén lehet az evát választani

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idén választható utoljára, december 20-ig, az adóhatósághoz történő bejelentéssel, azt követően az áttérésre már nem lesz lehetőség. Azoknak, akik idén is az eva hatálya alá tartoztak, nem kell bejelentkezésüket megújítaniuk.
2018. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás