Donald Trump úgy fog kormányozni, ahogyan kampányolt

A brit sajtó szerint Donald Trump beiktatási beszéde arra vall, hogy az új amerikai elnök kormányzási stílusa ugyanolyan lesz, mint elnökválasztási kampánya.

Donald Trump úgy fog kormányozni, ahogyan kampányolt

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap szombati szerkesztőségi kommentárja szerint az amerikai elnökök beiktatási beszédei hagyományosan a megbékélés ígéretét hirdetik, és rendszerint azt a megnyugtató üzenetet küldik a világnak, hogy az Egyesült Államok a béke és a barátság híve. Trump beszédében is fellelhető volt ez nyomokban, ám a beszéd sokáig visszhangzó eleme a többször hangoztatott "America first" - Amerika mindenekelőtt - jelszó lesz.
   
A kifejezés ismerősen hangzik: Trump emberei is gyakran használták az új elnök külpolitikai elképzeléseit összegezve, de ez volt a jelszavuk az amerikai elszigetelődés szószólóinak is, akik az 1940-es években a kiegyezést szorgalmazták a háborús részvétel helyett - áll a The Times szombati értékelésében.
   
A lap szerint Trump bizonyosan tudatában van ennek a történelmi visszhangnak, de a jelek arra vallanak, hogy ez nem fogja őt zavarni.
   
A Financial Times című londoni üzleti napilap szintén arra a következtetésre jut szombati szerkesztőségi cikkében, hogy Trump kampányának elemei elnökségének is elsődleges elemei lesznek. Trump azzal nyerte meg az elnökválasztást, hogy Amerikát kívülről és belülről halálos veszélyek fenyegette országként festette le, és első elnöki aktusával, vagyis beiktatási beszédével egyértelművé tette, hogy ezt nemcsak kampányának, hanem elnökségének is központi gondolatává kívánja tenni.
    

A Financial Times szerint Trump azzal kezdhetné az amerikai társadalomban általa kiásott árkok betemetését, hogy egyes ígéreteit valóra váltja. Megígérte például, hogy segít azoknak az "elfelejtett amerikaiaknak", akiket a globalizáció szegényebbé tett. Ez időbe telik, de ha jól kezd hozzá ehhez a feladathoz, azzal jelentősen csitíthatja baloldali bírálóit, és példát mutathat a fejlett világ hasonló gondokkal küszködő más országainak.
   
Egy ország vezetése azonban nem ingatlanbiznisz, és Trumpnak egy szuperhatalom vezetőjeként sokkal többet kell tennie annál, semhogy csak jó üzleteket kössön az Egyesült Államoknak- áll a Financial Times szombati írásában.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
2018. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fehér Ház orvosa: Donald Trump egészséges, csak le kell fogynia

Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia - mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.
2018. 01. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnöksége első évében Trump elfogadottsága rendkívül alacsony volt

Elnöksége első évében Donald Trump elfogadottsága rendkívül alacsony, 39 százalékos volt - ez derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet legújabb felméréséből.
2018. 01. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet.
2018. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságosabb riasztási rendszert vezettek be Hawaiin

A szombati hamis rakétariadó után biztonságosabb riasztási rendszert vezettek be Hawaiin.
2018. 01. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump kijelentette, hogy ő a legkevésbé rasszista ember

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette, hogy ő "a legkevésbé rasszista ember", s egyúttal ismét nyitva hagyta az utat a fiatal illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő program előtt.
2018. 01. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítanák az orosz-amerikai viszonyt

Anatloij Antonov washingtoni orosz és Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet egyeztetett lépésekre készül az orosz-amerikai viszony javítása érdekében.
2018. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiderült, hogyan hódították meg a Földet a virágos növények

Amerikai tudósok megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki - számolt be a BBC hírportálja.
2018. 01. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most ez a legnézettebb film az amerikai mozikban

Második hete nincs legyőzője a Jumanji - Vár a dzsungelnek az észak-amerikai mozik jegypénztárainál, a becslések szerint a hosszú hétvégén 34,3 millió dollárt (forint) költöttek a vígjátékra a nézők - írta a Variety filmes szaklap.
2018. 01. 15. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamis rakétariadó keltett pánikot Hawaiin

Hamis rakétariadó keltett kisebb pánikot szombaton a Hawaiihoz tartozó Oahu szigetén: helyi idő szerint szombaton reggel azzal riadóztatták a lakosságot, hogy ballisztikus rakéta közeledik a szigethez, és mindenkinek azonnal fedezékbe kell vonulnia.
2018. 01. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsonyabb lett a decemberi infláció az Egyesült Államokban

Az energiaárak csökkenése miatt alacsonyabb lett a decemberi infláció az Egyesült Államokban az előző havinál és az elemzői várakozásoknál a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete a Bureau of Labor Statistics pénteken közzétett kimutatása szerint.
2018. 01. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését

Donald Trump amerikai elnök egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését.
2018. 01. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai szenátust is célba vehették az orosz hackerek

Az amerikai szenátus elleni kémtevékenységet készítettek elő az elmúlt hónapokban azok az orosz számítógépes kalózok, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal és a 2016-os elnökválasztás előtt behatoltak az amerikai Demokrata Párt levelezőrendszerébe, megzavarva a választási kampányt - állítja egy tokiói székhelyű kiberbiztonsági cég.
2018. 01. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekordzárást vettek célba a főbb amerikai tőzsdeindexek

Pozitív kezdéssel és folyamatos emelkedéssel újabb rekordzárást vettek célba pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek.
2018. 01. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékony a dohányzási tilalom bevezetése

Hatásos a dohányzási tilalom bevezetése, de nem egyformán érinti a társadalom különböző rétegeit - mutatták ki amerikai kutatók.
2018. 01. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

15 százalékkal csökkent az amerikai költségvetés hiánya

Az amerikai költségvetés hiánya decemberben 15,2 százalékkal csökkent éves összevetésben.
2018. 01. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint Hillary Clinton összejátszhatott az oroszokkal

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Twitter-bejegyzésben közvetve azt állította, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje összejátszhatott az oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején.
2018. 01. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Korrektebb megállapodás esetén Washington visszatérhet a párizsi klímaegyezményhez

Donald Trump amerikai elnök úgy gondolja, hogy ha a párizsi klímaegyezmény egy, a mostaninál korrektebb változatát sikerül kidolgozni, akkor az visszacsábíthatja Washingtont.
2018. 01. 11. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint az amerikai bírósági rendszer tisztességtelen

"Tisztességtelennek" minősítette Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben szerdán az amerikai bírósági rendszert, utalva arra, hogy egy kaliforniai szövetségi bíró felfüggesztette az illegális bevándorlóként gyermekkorban az Egyesült Államokba érkezett fiatalokat védő program (DACA)leállítását.
2018. 01. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen kezdett a new york-i tőzsde

Az előző napi rekordzárás után indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2018. 01. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás