Donald Trump védővámokat jelentett be kínai termékekre

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy védővámokat vetnek ki mintegy 60 milliárd dollárnyi kínai importtermékre.

Donald Trump védővámokat jelentett be kínai termékekre

Az Egyesült Államok barátjaként tekint Kínára, "fantasztikusan tiszteli Hszi Csin-ping elnököt, de ez nem változtat az amerikai kereskedelmi deficit gondján ", fogalmazott a Fehér Házban tett bejelentésekor Donald Trump. Hozzátette: a jelenlegi, az amerikai kereskedelemre nézve erősen deficites helyzet nem maradhat fenn tovább. "Ez nem korrekt" - állapította meg.    

Az elnök hangsúlyozta, hogy a Kínával szemben fennálló deficit "ellenőrizhetetlenné vált", és külön kiemelte Peking felelősségét amerikai szellemi tulajdon ellopásában. "Beszéltünk Kínával és nagyszabású tárgyalások közepette vagyunk, majd meglátjuk, mire jutunk" - fogalmazott Trump, leszögezve, hogy ennek ellenére dönt a védővámokról. Hangsúlyozta, hogy Washingtonnak tavaly 375 milliárd dolláros áruforgalmi deficitje volt Pekinggel szemben, és közölte azt is, hogy már felkérte a kínai illetékeseket a hiány legalább 100 milliárd dolláros csökkentésének azonnali megkezdésére.        

A vámokról szóló előterjesztés memorandumának aláírása előtt mondott rövid beszédében Donald Trump kitért arra is, hogy az Egyesült Államok áruforgalmi mérlegének deficitje 800 milliárd dollár "a világgal" szemben, és konkrétumok említése nélkül azt mondta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi téren "visszaélések elszenvedője" sok ország részéről.
    

A bejelentési és aláírási ceremónián jelen volt Mike Pence alelnök, Wilbur Ross kereskedelmi miniszter és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója is.
   
Mike Pence szintén rövid beszédet mondott, amelyben a többi között leszögezte: "a gazdasági önfeladás korszakának vége". Robert Lighthizer bejelentette, hogy korlátozások várhatóak az Egyesült Államokban tervezett kínai beruházásoknál is, ennek elsődleges oka az amerikai szellemi tulajdon nagyarányú eltulajdonítása.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

Az aláírt memorandumot megkapja a pénzügyminisztérium is, amelynek hatvan nap áll a rendelkezésére, hogy ajánlásokat tegyen a védővámokban érintett kínai importtermékek végső listájára. Ugyancsak a pénzügyi tárca feladata, hogy előterjessze a kínai beruházások korlátozására tett konkrét intézkedéseket.        


Bejelentésekor Donald Trump nem részletezte, hogy a védővámok mely kínai termékekre vonatkoznak majd.        


Miközben a védővámokat egyoldalú döntéssel hozza meg, a szellemi tulajdon védelme érdekében Washington a Világkereskedelmi Szervezethez fordul a kínai szabadalmi gyakorlat miatt.        


A The Wall Street Journal a szerdai számában arról számolt be, hogy Peking már készíti elő a válaszlépéseket, amelyek elsősorban a Kínába irányuló amerikai szója- és sertésexportot érinthetik. Még hétfőn pedig néhány amerikai kereskedelmi vállalat, köztük például a Macy's, a Target vagy a Wal-Mart, levélben sürgette az elnököt, hogy mégse írja alá a védővámokról szóló memorandumot, mert szerintük ezzel "az emelkedő árak révén az amerikai családokat sújtaná".

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás: