Dráguló gumiabroncsok a nyersanyagpiaci változások tükrében

Jelentősen növekszik a gumiabroncsok ára a következő hetekben. Iparági információk szerint a gyártáshoz szükséges nyersanyagok áremelkedése miatt a gyártók átlagosan 4-9 százalékkal drágábban adják majd termékeiket. A gumiabroncs nagykereskedelem piacvezető vállalata, az Abroncs Kereskedőház szerint a készletek kimerülésével a többletköltség 4-6 héten belül a fogyasztói árakban is megjelenik.

Dráguló gumiabroncsok a nyersanyagpiaci változások tükrében

Jelentős áremelést hajtanak végre a gumiabroncs gyártók, amelynek hátterében a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok – szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél - árának újabb drasztikus emelkedése áll. Ezek közül a szénszármazékok és a mesterséges gumifélék ára mintegy 100 százalékkal nőtt tavaly július óta. A természetes gumi kitermelése pedig az áradások miatt csökkent a legnagyobb exportőr országban, Thaiföldön. Ezen kívül az abroncsokba belekerülő acélhuzalok ára is nagy mértékben, 80 százalékkal emelkedett egy év alatt. A többletköltség így valamennyi gyártót érinti.

 

Hazánk piacvezető gumiabroncs nagykereskedelmi vállalata, az Abroncs Kereskedőház előrejelzése szerint a jelenlegi készletek kimerülésével 4-6 héten megjelenik a fogyasztói árakban is a drágulás, amely mértéke átlagosan 4-9 százalékos lesz. A fogyasztói kosár e szegmensben 50-100 ezer forint között van, így az átlagvásárlónak akár 15 ezer forinttal is mélyebben a zsebébe kell nyúlnia egy garnitúrára megvásárlásához. A szomszédos Szlovákiában a hírre már most sokan felkeresték a szakszervizeket, hogy gondoskodjanak új abroncsaikról.

 

Mint Tiszay Árpád, a vállalat kereskedelmi vezetője elmondta: idén valamivel korábban kezdődött a tavaszi kerékcsere szezonja. Az elmúlt években jelentősen kitolódott a téli – nyári abroncsok cseréjének ideje, az autósok többségének emlékeiben még élénken él a 2013. márciusi nagy havazás, amikor hatalmas káosz alakult ki az utakon, amelyeken sokan már nyári gumival közlekedtek.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Nagy rohamra március utolsó, április első két hetében számítunk a szervizekben. A tapasztalataink szerint általában május közepéig az autósok többsége azért lecserélteti téli abroncsait. A hőmérséklet emelkedésével mindenképpen javasoljuk, hogy a téli abroncsok helyett nyárit szereltessenek az autókra. Egy jó minőségű nyári abronccsal felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli abroncs feszülne a kerekeken. Nem beszélve arról, hogy a nyári melegben hamarabb elkopik a téli szett és akkor ismét új abroncsokat kell venni.

 

Egy új, személyautóra tervezett abroncs esetében a profilmélység 6-12 milliméter között van, az előírások szerint legfeljebb 1,6 milliméter mélységig lehet használni, de ez már rendkívül balesetveszélyes, így ezt megelőzően indokolt a leselejtezésük. A szakemberek azt tanácsolják: kopástól függetlenül tíz év után mindenképpen vegyünk új abroncsokat.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Hozzászólások

Tovább nőtt a használt autók magánimportja

Folytatódott a használt autók magánimportjának növekedése az idén az első háromnegyed évben, annak ellenére, hogy a beáramló járművekkel kapcsolatban változatlanul sok a rossz tapasztalat - ismerteti a magyarországi használtautó-piac egyik legjelentősebb szereplője, a DasWeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséggel fejleszthető a magyar járműipar

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
2017. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal növeli eladásait a Mitsubishi

Hároméves programot léptet életbe a Mitsubishi Motors autógyár eladásainak 40 százalékos és értékesítési árbevételének 30 százalékos növelésére - számolt be szerdán az Automotive News Europe hírportál.
2017. 10. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új autót adtak el az európai piacon

Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
2017. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emissziós botrányok: az autók új minősítési rendszerének legfőbb nyertesei az autótulajdonosok és a flottát működtető cégek

A közelmúlt emissziós botrányait követően új lendületet kapott az autók széndioxid-kibocsátásának és fogyasztásának laboratóriumi vizsgálatára használt NEDC minősítési rendszer fejlesztése. Az új, WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) nevű tesztrendszer szeptembertől vált az új modellek vizsgálatának globális sztenderdjévé, de a gyártók 2019-től minden forgalmazott modelljüket kötelesek lesznek alávetni az újonnan bevezetett tesztrendszernek. Az Arval szakértői szerint a fejlesztés elsődleges haszonélvezői az autótulajdonosok és a flottát üzemeltető vállalatok, hiszen az új módszertan sokkal több tényezőt vizsgál, így a flottamenedzserek pontosabban kiszámíthatják az autó mindennapi használatának tényleges költségeit.
2017. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos a fűtőberendezések, a kémények ellenőrzése

A fűtési szezon kezdete miatt fontos a fűtőberendezések, a kémények ellenőrzése, illetve megfelelő szén-monoxid-érzékelő beszerzése - jelentette ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Teslával rivalizál a Volkswagen

A Volkswagen új termékstratégiája az ázsiai tömegtermelő autógyárak helyett már az elektromos autókat gyártó amerikai Teslát tekinti legnagyobb ellenfelének a finanzen.net hírportál német Automobilwoche lapot idéző beszámolója szerint.
2017. 10. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpörgették a kazánpiacot az építkezések

A lakásépítések, felújítások felfutása, valamint a korszerűsítést segítő támogatások felpörgették a kazánpiacot is, október 15-én éjfélig még lehet pályázni az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjára elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül.
2017. 10. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új német kormány is az E.ON malmára hajthatja a vizet

Az elmúlt napokban egy szűkülő háromszög alakzatból sikerrel tört ki felfelé az E.On árfolyama, ezzel tér nyílt a további emelkedés előtt. A technikailag alakzatból számítható rövidtávú célárfolyamnak 10,3 eurót lehet meghatározni. Azonban az emelkedés a javuló fundamentumok és a hosszabb távon is kedvező technikai kép alapján tovább is fennmaradhat.
2017. 10. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2010 óta megkétszerezte termelését a járműipar

A feldolgozóiparon belül a legsikeresebb alág a járműipar, amely 2010 óta megkétszerezte a termelését. A növekedés folytatódását jelzi, hogy az első fél évben majdnem 17 százalékkal nőttek a beruházások a járműgyártásban, a gyógyszergyártásban és az elektronikában - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. 10. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest lehet a fenntarthatóság régiós fővárosa

Világszerte a termelésbe bevont új energiaforrások 90 százaléka már megújuló volt 2016-ban, ráadásul 111 nagyvállalat (köztük a Facebook, a Google, a Diageo vagy a Hewlett Packard) is úgy döntött, hogy 100 százalékban megújuló energiaforrások használatára tér át az évtized végéig. Októberben az EU hat országának szakemberei gyűlnek össze Budapesten, hogy megvitassák az európai energetika jövőjét.
2017. 10. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz francia atomerőmű szivattyúrendszerében észleltek problémát

A francia nukleáris parkot üzemeltető EDF energiaszolgáltató szerdán jelezte a francia nukleáris hatóságnak (ASN), hogy az 58 franciaországi reaktorból húszban "jelentős biztonsági eseményt" észleltek a tűzesetek esetén az atomerőműveket vízzel ellátó szivattyúrendszerek csőrendszerében.
2017. 10. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megőrzi csehországi munkahelyeit a Skoda Auto

A Skoda Auto vezetése szerdán Prágában biztosította Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt, hogy a német Volkswagen konszernhez tartozó, legnagyobb cseh autógyár mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a csehországi munkahelyeit. Ezt Sobotka személyesen közölte újságírókkal azután, hogy tárgyalt a Skoda menedzsmentjével.
2017. 10. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a használt autók eladása

Tovább nőtt a használt autók eladása a harmadik negyedévben és a járművek árai is emelkedtek a használtautó.hu adatai szerint.
2017. 10. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európaiak hisznek abban, hogy áttörés lesz az elektromos autózásban

Az európai emberek közel fele úgy véli, tíz éven belül több lesz az elektromos autó, mint a robbanómotoros jármű. Ezt jelzi az a felmérés, melyet az E.ON végzett nyolc európai országban. Ha azonban bárki úgy gondolná, a németek különösen optimisták, tévedne. A felmérés szerint a románok a leginkább bizakodóak: 68 százalékuk véli úgy, hogy az elkövetkező tíz év során az elektromos autók végül győzedelmeskednek. Németországban ez az arány mindössze 36 százalék.
2017. 10. 10. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a gázolaj ára

Csökkenti bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
2017. 10. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Ruszatom Szerviz Rt. megkezdte az oktatást az MVM ERBE Zrt.-nél

2017. október 3-tól 6-ig zajlik az MVM Csoport mérnök irodájánál, az MVM ERBE Zrt.-nél a VVER-1200-as atomerőművi blokk (AESZ-2006-os projekt) oktatásának első modulja. Ennek célja az új paksi blokktípussal kapcsolatos tervezési sajátosságok ismereteinek átadása az ERBE szakemberei számára. A most megkezdett képzésről a nyári moszkvai Atomexpo 2017 nemzetközi fórumon egyeztetett az orosz Ruszatom Szerviz Rt. és az MVM ERBE Zrt.
2017. 10. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi villamosenergiát termel a paksi atomerőmű? - ábrán mutatjuk

A Paksi Atomerőmű villamosenergia-termelése (2000-2016)
2017. 10. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséget termelnek az új paksi blokkok

A paksi atomerőmű bővítése stratégiai fontosságú beruházás energiapolitikai szempontból. Az atomerőmű nyereséget is termel majd, ezt alátámasztja az Európai Bizottság határozata - hangsúlyozta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár pénteki blogbejegyzésében.
2017. 10. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás