Duplázódó árbevételt és akvizíciókat tervez a következő öt évben az AutoWallis

Jelentős növekedést és akvizíciókat tervez az AutoWallis Nyrt., miután csütörtökön bevezették a Budapesti Értéktőzsdére a nagy múltú cégcsoport új részvényeit. A társaság tagvállalatainak összesített árbevétele az előzetes adatok alapján 5,9 százalékkal, 70 milliárd forintra emelkedett 2018-ban, amivel a hetedik legnagyobb árbevételű cég a hazai parketten. Az AutoWallis tőzsdei megjelenésének fő célja, hogy növekedési tervei finanszírozásához a nyilvános tőkepiaci forrásokat is fel tudja használni. A vállalat azt tervezi, hogy a következő öt évben megkétszerezi árbevételét, és már jövőre, a 2019-es eredménye alapján vonzó mértékű osztalékot fizet törzsrészvényei után.

Duplázódó árbevételt és akvizíciókat tervez a következő öt évben az AutoWallis

Mintegy féléves előkészítő munkát követően csütörtöktől lehet kereskedni az AutoWallis Nyrt. új részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), így a tőzsdére bevezetett 12,5 forint névértékű részvények száma 270,26 millió darabra emelkedett.

Erre a lépésre azután kerülhetett sor, hogy a társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt. apportálta négy gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégét. A tagvállalatok Magyarországon és a közép- valamint délkelet-európai régió tíz országában gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car. Veres Tibor, az AutoWallis fő tulajdonosa, a Wallis Csoport elnöke elmondta: az AutoWallis tőzsdei megjelenésének fő célja, hogy a tervezett dinamikus növekedéshez kihasználhassák a nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási és tőkebevonási lehetőségeket. Terveik között szerepel, hogy az AutoWallis a piaci átlag feletti növekedést mutasson fel, és emellett osztaléksztorit is nyújtson a részvényeseknek. A Wallis Csoport elnöke kifejtette: hosszú távon meg kívánják tartani többségi részesedésüket, ugyanakkor azt szeretnék, hogy jelentős mértékű, de kisebbségi közkézhányad alakuljon ki az AutoWallis részvényeinek piacán.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Az AutoWallis a tőzsdei bevezetéssel egyidőben ismertette tavalyi gazdálkodásának előzetes, nem auditált számait és a következő időszakra vonatkozó terveit. Ennek alapján az AutoWallis négy leányvállalatának árbevétele 5,9 százalékkal, 70,2 milliárd forintra növekedett (magyar számviteli törvény alapján, összesített, nem konszolidált, előzetes adat), amivel a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalata. A csoport a következő öt évben árbevételének duplázódását tervezi, így az idei évben is a pozitív trend fennmaradását várja. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a tavalyi évet értékelve elmondta, hogy a növekedés elsősorban a hazai kereslet bővülésének és a balkáni piacoknak volt köszönhető: a csoport árbevételének 50 százaléka származott külföldről, elsősorban a 2016-ban megszerzett új balkáni régióból. A vállalatok erősödését tavaly is főként a magyar gazdaság bővülése, a turizmus dinamikus fejlődése, az átlagkeresetek növekedése, a fogyasztás felpörgése és a hitelfelvételi kedv fokozódása támogatta. A kedvező környezetben a vállalatok saját stratégiájuk megvalósításával is jól haladtak, az organikus növekedés mellett a piaci akvizíciók is segítették a fejlődést. Az értékesítés bővülését támogatják a tavaly végrehajtott piacfejlesztések, melyek közül kiemelkedik a csoport legnagyobb árbevételű tagjának, a Wallis Automotive Europe-nak (WAE) a cseh- és szlovák piacra lépése a Ssangyong dél-koreai autómárkával. Más esetleges piacfejlesztést nem számolva, csak ez a két új piac 2-3 éven belül 5-10 százalékkal növelheti a WAE 2018-ben elért 35 milliárd forintos árbevételét, melyet a további organikus növekedés és az esetleges újabb országok és márkák megszerzése tovább bővíthet. A csoport második legnagyobb árbevételű egysége a Wallis Motor Pest és Duna, melyek Magyarország legnagyobb és legrégebben működő BMW autó, motorkerékpár, MINI és Maserati kereskedései: a két vállalat az előzetes számok alapján várhatóan 19 százalékkal, 32 milliárd forintra növelte tavaly az együttes árbevételét. A Wallis Autókölcsönző, amely a Sixt Rent-a-car nemzetközi hálózatának magyarországi tagjaként kínál autóbérlési szolgáltatásokat, 2018-ban az előzetes számok alapján várhatóan 23 százalékkal 2,7 milliárd forintra növelte árbevételét. A Sixt továbbra is vezető szerepet tölt be a reptéri autókölcsönzők piacán, így a hazánkba látogató turisták számának általános emelkedése mellett kiemelten jó hatással van a vállalat teljesítményére a Liszt Ferenc Repülőtér bővülő utasforgalma által generált növekvő kereslet is.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Székely Gábor befektetési igazgató az AutoWallis terveivel kapcsolatban kiemelte: a társaság vezetése várhatóan májusra kidolgozza ötéves stratégiáját, melyben azzal számolnak, hogy a csoport ebben az időszakban megduplázza árbevételét. A vállalat jelenleg is keresi azokat a befektetési lehetőségeket Magyarországon, Kelet-Európában és a balkáni régióban, melyek hozzájárulnak a kitűzött célok teljesüléséhez. A stratégia megvalósítása során az AutoWallis újabb márkák és piacok megszerzése, valamint új üzletágak indítása révén bővülhet. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, valamint a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése Magyarországon és a régióban. A csoport vizsgálja az iparág átalakulásával járó olyan lehetőségeket is, mint az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése.

Ezek mellett az új értékesítési csatornák megjelenése is új befektetési lehetőségeket teremthet az AutoWallis számára. Ezen célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása, és a meglévők tevékenységének bővítése útján történhet.

A társaság kiemelt tőkepiaci célja, hogy részvényeik mihamarabb bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába, továbbá a BUX, valamint a CECE indexekbe. Az AutoWallis Igazgatósága a tavalyi év eredménye után olyan mértékű osztalék fizetését javasolja majd az osztalékelsőbbségi részvényesek számára, hogy azok osztalékra való jogosultsága kimerüljön, így 2020-ban, az idei év eredménye alapján már a törzsrészvényeseknek is lehessen osztalékot fizetni. A menedzsment terve, hogy annak mértéke akkora legyen, amely kellően vonzó hozamot biztosít az éppen aktuális kamat- és hozamkörnyezetben is.

Hozzászólások

Küzd az elemekkel a Deere

9 milliárd dolláros árbevételről számolt be a Deere a gazdasági harmadik negyedévben a konszenzus által várt 9,4 milliárd dollárral szemben, ami így 3,4%-os visszaesést jelentett év/év alapon.
2019. 08. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

430 ezren perelnék be a Volkswagent

Már több mint 430 ezren csatlakoztak Németországban ahhoz a csoportos keresethez, amit a Volkswagennel szemben indítottak a dízelbotrány miatt.
2019. 08. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített ma a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a nap közbeni erősödés után végül 12,77 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 40 005,90 ponton zárt pénteken.
2019. 08. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

11 éve zuhant ekkorát a GE részvénye

11 éve nem látott esést szenvedtek el tegnap a General Electric részvényei, miután egy neves pénzügyi elemző azzal gyanúsította meg a céget, hogy könyvelési csalást követtek el.
2019. 08. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érik a fordulat az Nvidia-nál

Helyesen becsülhette meg az Nvidia menedzsmentje azt, hogy az idei év második felére nagyjából leépülnek az addicionális készletek a videokártyák piacán - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2019. 08. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a pénteket a tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék
2019. 08. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Boeing felfüggesztette egyik repülőgépének a fejlesztését

A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan - írta az Air Current szaklap alapján a Reuters.
2019. 08. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG nagy összegű szerződést írt alá a Budapest Bankkal

A 4iG Nyrt. augusztus 14-én nagy összegű szerződést kötött a Budapest Bank (BB) Zrt.-vel - közölte a 4iG csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 08. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áremelés jöhet a Lenovónál

A Lenovo kínai számítástechnikai konszern elnöke figyelmeztetett csütörtökön, hogy áremelésre kényszerülnek, ha az Egyesült Államok növeli a kínai importtermékek vámtarifáit.
2019. 08. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén teljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,55 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 40 018,67 ponton zárt csütörtökön.
2019. 08. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas fordulat a tőzsdén!

Kezd elszakadni a cérna az idén eddig félelmetesen erős amerikai részvénypiacon is. A keddi kínai vámhalasztást masszív eladásra használták fel a befektetők, ami nem jó ómen a következő hetekre nézve. Donald Trump az éjjel regényt írt a Twitteren. Mindeközben a hibázó részvénytársaságokat gyorsanítélő bíróságként végzik ki a befektetők. Tegnap 286 részvény került 52 hetes mélypontra, azaz a tavaly decemberi bezuhanás szintje alá a New York-i tőzsdén. Részvénypiaci pillanatkép egy gyorsan változó világból.
2019. 08. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mindent vitt az Alibaba

A legmagasabb elemzői várakozást is felülmúlta az Alibabaárbevétele a második negyedévben, ezzel a cég kisebb mértékben rácáfolt a kínai lassulásra.
2019. 08. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután a vártnál jobb kiskereskedelmi adatok és a Walmart üzletlánc kedvező gyorsjelentése enyhítette a recessziótól való félelmeket.
2019. 08. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezető a UPS Magyarország élén

A UPS (NYSE:UPS) a mai napon bejelentette, hogy Yannick Mooijman személyében új országigazgatót nevez ki magyarországi, görögországi, romániai és szlovéniai operációi irányítására, ahol a szakember a UPS helyi működéséért, üzletfejlesztéséért és stratégiájáért felel majd. Mooijman Jim Kearneyt váltja a pozícióban, akit a UPS Növekvő Piacok pénzügyért felelős alelnökévé léptettek elő.
2019. 08. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Értékpapírosítási tanácsadó leányvállalat alapításáról határozott a BÉT közgyűlése

Értékpapírosítási tanácsadó leányvállalat létrehozásáról döntöttek a részvényesek a Budapesti Értéktőzsde augusztus 14-én összehívott rendkívüli közgyűlésén. A bankok által kihelyezett vállalati hitelek „összecsomagolása” majd intézményi befektetők számára, kötvény formában történő értékesítése lehetővé teszi a hazai vállalatok közvetett tőkepiaci megjelenését és ezáltal bővíti azok finanszírozási alternatíváit. A megalapításra kerülő BÉT leányvállalat ezt a folyamatot hivatott támogatni, illetve elősegíteni.
2019. 08. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fizetett a Facebook több száz embernek, hogy ellenőrizzék a lehallgatást

Az ügyhöz közel álló források szerint több száz embernek fizetett a Facebook azért, hogy ellenőrizze, hogy a Messenger alkalmazás révén az okostelefonok mikrofonján keresztül lehallgatott és gépek által lejegyzetelt beszélgetések helyesek voltak-e.
2019. 08. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével pluszban nyitottak a tőzsdék

London kivételével indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 08. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mély veszteségbe fordultak az európai tőzsdék

Pozitív kezdésből mély veszteségbe fordultak szerdán zárásra a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 08. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tiszavirág életűnek bizonyult Trump keddi üzenetének árfolyamerősítő hatása

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 585,14 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 40 137,22 ponton zárt szerdán.
2019. 08. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy a veszteség az amerikai tőzsdéken

Az előző napi erős, másfél-két százalékos nyereségek után nagy indexveszteséggel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2019. 08. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: