Dzsesszvilágsztárok Budapestre

A nemzetközi dzsessz-színtérről Dave Holland, Joshua Redman, Nicholas Payton, James Ulmer, Lizz Wright, Robert Fonseca, Jan Garbarek és Victor Wooten is koncertet ad Budapesten a következő egy évben a Get Closer szervezésében.

Dzsesszvilágsztárok Budapestre

Pat Metheny már korábban bejelentett november 4-i MOM Sport-beli koncertje után egy hónappal, december 4-én a Dave Holland Trio lép fel a MOM Kulturális Központban. A formációban a 71 éves brit nagybőgős világsztárral Obed Calvaire (dob) és Kevin Eubanks (elektromos gitár) lép színpadra - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

Dave Holland már a hatvanas években együtt játszott Londonban Joe Hendersonnal, Ben Websterrel, Coleman Hawkinsszal és John McLaughlinnal. 1968-ban egy európai turnén Miles Davis hallotta őt játszani és zenekarába hívta. Holland olyan lemezek fontos szereplője lett, mint az In a Silent Way vagy a Bitches Brew. A hetvenes években Chick Coreával, Stan Getz-cel, Thelenious Monkkal is dolgozott együtt, majd a nyolcvanas évektől saját formációiban játszott.
   
2018. március 6-án szintén a MOM Kulturális Központban ad koncertet a Reis Demuth Wiltgren Trio, amelyben Joshua Redman amerikai szaxofonos lesz a vendégfellépő. A zongorista Michel Reis, a bőgős Marc Demuth és a dobos Paul Wiltgen luxemburgiak, 2013 óta játszanak együtt Joshua Redmannel, aki az elmúlt mintegy három évtizedben például Pat Methenyvel, Bill Frisell-lel, Dave Brubeckkel, Chick Coreával, Herbie Hancockkal, Branford Marsalisszal, a Rolling Stonesszal, Stevie Wonderrel és BB Kinggel is dolgozott.
   
Jövő tavasszal, április 6-7-8-án immár harmadik alkalommal rendezik meg a Get Closer Budapest Jazz Fesztivált a MOM Kulturális Központban. A rendezvény nyitónapján a Pawel Kaczmarczyk Audiofeeling Trio lép fel; a kiváló lengyel zongorista, zeneszerző formációjában Kuba Dworak bőgőzik, Dawid Fortuna pedig dobol. Utánuk a Nicholas Payton - Afro-Caribbean Mixtape következik. A 44 éves amerikai trombitás a nála 68 évvel idősebb (azóta elhunyt) trombitással, Doc Cheathammal közös Stardust című lemeze 1997-ben Grammy-díjas tett. Új albumán a be-bopot, a szvinget, a New Orleans-i örökséget, a soult, az R&B-t, a hiphopot és a különböző afrikai, közép-amerikai és karibi népzenei dialektusokat fűzi össze.
   
A Get Closer Jazz Fest második napján, 2018. április 7-én egy nemzetközi formáció, a Heavy Weather játszik, amely a legendás fúziós zenekar, a Weather Report 1977-ben megjelent nyolcadik, legsikeresebb albumáról kapta a nevét. A produkció a Weather Report egykori zseniális billentyűse, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Joe Zawinul emléke előtt tiszteleg, a supergroupot az ismert norvég basszusgitáros, Per Mathisen szervezte össze, mellette három osztrák zenész - Gerald Preinfalk szaxofonos, Paul Urbanek billentyűs és Herbert Pirker dobos -, valamint a magyar ütőhangszeres Mogyoró Kornél játszik benne.
   
Aznap ad koncertet a fesztiválon a James "Blood" Ulmer Odyssey Trio is abból az alkalomból, hogy 35 éve jelent meg az Odyssey Band Odyssey című albuma. Utóbbit nemcsak a gitáros James "Blood" Ulmer egyik legjobb lemezének, hanem a modern dzsessz avantgárd egyik klasszikus művének is tartanak. A trió az eredeti felállásban lép fel Budapesten, Ulmer mellett Charlie Burnham hegedül és Warren Benbow dobol.
    

A rendezvény zárónapján először a 23 éves tehetséges lengyel szaxofonos által vezetett Kuba Wiecek Trio játszik, amelyben Michal Baranski bőgőzik, Lukasz Zyta pedig dobol. Utánuk a szintén fiatal amerikai énekes sztár, Lizz Wright ad koncertet, aki az R&B-t, a dzsesszt, a bluest, a popot és a gospelt úgy képes elegyíteni, hogy közben megőrzi saját egyéniségét. Az énekesnő első budapesti fellépésén új albuma, a Grace dalait mutatja be.
   
Egy hónappal a jövő évi Get Closer fesztivál után, 2018. május 8-án a kubai Roberto Fonseca Trio zenél a MOM Kulturális Központban. A karibi billentyűs akkor lett világszerte ismert, mikor 2003-ban az elhunyt Rubén González után a legendás Buena Vista Social Club tagja lett, majd Ibrahim Ferrert világkörüli turnéján kísérte, játszott Omara Portuondo néhány lemezén, koncertezett Eliades Ochoával, de partnere volt Herbie Hancock, Michael Brecker, Wayne Shorter, Gilles Peterson is. Magyarországon ő is első ízben lép fel triójával, amelyben Ramsés Rodríguez (dob és ütőhangszerek), valamint Yandy Martínez (basszusgitár, bőgő) egészíti ki.
   
Jövő ősszel, október 24-én az indiai dobos-ütőhangszeres legendával, a 65 éves Trilok Gurtuval felálló Jan Garbarek Group ad koncertet a budai MOM Sportban. A 70 éves norvég szaxofonos sztár, Jan Garbarek hangszeres játéka félreismerhetetlen védjegyévé vált, számos lemezbemutatója, koncertje volt a világ legjelentősebb koncerttermeiben az elmúlt fél évszázadban. Jelenlegi kvartettjében Rainer Brüninghaus (zongora), Yuri Daniel (basszusgitár) és Trilok Gurtu szerepel.
    

A Get Closer szervezésében 2018. október 2-ára a popzene történetének egyik legendája, a 40 éves Gypsy Kings is fellép a MOM Sportban. A francia-spanyol csapat 1987-es, cím nélküli lemezével lett világhírű, ezen szerepel a Bamboleo, a Djobi Djoba vagy az Amor, Amor is. A korong tizenkét országban szerepelt a top 10-es listán és negyven hétig volt az amerikai listákon.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: