Ebből még nagy baj lesz! - egyre súlyosabbak a kínai túltermelés következményei

A kínai gazdaságot jellemző túltermelés ellen hosszú évek során nem sikerült hatékonyan fellépnie a pekingi gazdaságirányításnak, a teendők azonban mára elodázhatatlannak látszanak. Az ipari túltermelés következményeiért máris súlyos árat kell fizetnie Kínának, valamint a globális, köztük az európai piacoknak - állapította meg Jörg Wuttke az Európai Unió-Kína Kereskedelmi Kamara elnöke hétfőn Pekingben.

Ebből még nagy baj lesz! - egyre súlyosabbak a kínai túltermelés következményei

A kamara legfrissebb jelentésének következtetése szerint az egyre súlyosbodó helyzetért elsősorban a helyi, tartományi protekcionizmus, a szabályozók gyenge érvényesítése, az alacsony nyersanyagárak, a helytelen irányba terelt beruházások, a szellemi tulajdonjogok nem megfelelő védelme és a nyereség helyett a piaci részesedés mértékét túlhangsúlyozó gyakorlat tehető felelőssé. Megjegyzik, az iparágak területi (földrajzi) felosztása erősíti a a hely hatóságok érdekérvényesítési potenciálját, a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági előírások végrehajtásában pedig jelentős hiányosságok mutatkoznak.

 

A jelentés nyolc ágazatot vett közelebbről górcső alá, ezek a nyersacél, az alumínium, a cement, a vegyipar, az olajfinomítás, a síküveg gyártás, a hajógyártás és a papíripar. Wuttke ugyanakkor megjegyezte, azért csak ezeket vizsgálták, mert leginkább e területeken vannak az uniós vállalatoknak érdekeltségeik. Kiemelte az acélipart, ahol a termelés jellemzően és rendkívüli mértékben elszakadt a piaci kereslettől. A kínai acéltermelés értéke több mint duplája a következő vezető acéltermelő országokénak, vagyis Japán, India, az Egyesült Államok és Oroszország együttes termelésének.

 

Cementből Kínában 2011-ben és 2012-ben annyit gyártottak, mint az Egyesült Államok a 20. században. A szakemberek szerint ha nem sikerül eredményesen fellépni az átalakulást gátló tényezők ellen, a Kínai Kommunista Párt által elhatározott és meghirdetett gazdasági reformfolyamat veszélybe kerül. Ezért a kamara letett az asztalra egy javaslatcsomagot is, amely közvetlen, illetve közvetett hatással lehet a megoldásra. A kamara 2009-ben átfogó elemzést készített a jelenségről, amelyet be is mutattak a kínai illetékeseknek, ám az ügyben azóta vajmi keveset tettek - állapították meg az elemzők. Az új, "frissített" jelentés célja, hogy konkrét intézkedésekre ösztönözze a kínai gazdaságirányítást, megerősítse a gazdaság átstrukturálásának szándékában.

 

A kínai gazdaságot jól ismerő és tekintélyes elemzőként számon tartott Wuttke kiemelte, nem a hangsúlyok átrendezésére van szükség, hanem strukturális reformra. Wuttke nem győzte ismételni, hogy a túltermelés révén hatalmas a pazarlás a gazdaságban. A költségeiket ugyanakkor a versenyképességük fenntartása érdekében csökkenteni kényszerülő vállalatok pedig nem csak a munkabéreken spórolnak, hanem olyan költségeket is lefaragnak, amelyeknek a minőségi termelés és a környezet látja a kárát.

 

Ezek közé tartoznak például a kutatás és fejlesztés forrásai. A kínai ipar túltermelése globális kereskedelmi feszültségekhez vezet, hiszen az Európai Unió és az Egyesült Államok is viszonylag magas munkanélküliséggel kénytelen megküzdeni, ezért kénytelenek fellépni a túltermelés következtében piacra kerülő olcsó, esetenként dömpingáron érkező árukkal szemben, amelyek a foglalkoztatottak számának további csökkentéséhez, gyárbezárásokhoz vezethetnek. Az EU-Kínai kamara elnöke utalt arra, hogy tavaly Kína 50 százalékkal növelte acéleladásait Európába. Ezzel egy időben a kínai befektetések mértéke körülbelül 30 százalékkal (20 milliárd dollárra) nőtt az EU-ban, Kínában viszont az uniós befektetések 20-25 százalékkal, 10 milliárd dollár alá csökkentek.

 

Az EU üdvözli a kínai befektetéseket, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy közben Brüsszelben tömegek tüntetnek az olcsó kínai acél importja ellen. Jörg Wuttke a Kína piacgazdasági státuszáról folyó aktuális vitával és azzal kapcsolatban, hogy az EU-tagországok hogyan viszonyulnak a kérdéshez, megjegyezte, amikor a közösség megosztott, mint jelenleg, nem nagy az esélye annak, hogy az Európai Parlament a státusz megadása mellett dönt. Nyilvánvaló tényként említette, hogy Kína nem piacgazdaság, de véleménye szerint nem ez lenne az elsődleges oka az elutasításnak, hiszen - fogalmazott -, Oroszország sem az, mégis megkapta. Azt is hozzátette, hogy a dömpingeljárások a kétoldalú kereskedelem mindössze 2 százalékát érintik, tehát ez sem nyomós ok. Wuttke szerint a kérdésben politikai döntés fog születni, amit nagyban meghatároz majd az egyes iparágak, munkahelyek fenyegetettsége. Az európai döntéshozók emiatt ugyanis kényes helyzetben vannak.

Hozzászólások

Viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

A sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.
2017. 10. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az utcán támadt a medve Erdélyben

Két személyt sebesített meg hétfőn reggel egy medve a dél-erdélyi Fogarason - közölte az Agerpres hírügynökség.
2017. 10. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke az EU-ban

Tovább csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke tavaly mind az Európai Unió egészében, mind pedig az euróövezetben - tudatta hétfőn az Eurostat.
2017. 10. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok jelentős része nem bízik Porosenko elnökben

Az ukránok 68,2 százaléka nem bízik Petro Porosenko elnökben, a parlament iránti bizalmatlanság viszont ennél is magasabb, 80,7 százalékos - derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves ukrán szociológiai kutatóintézet, a Razumkov központ hétfőn hozott nyilvánosságra.
2017. 10. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén 1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről - figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint.
2017. 10. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felerősödött Romániában a belső migráció

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció - közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.
2017. 10. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az amerikai költségvetés hiánya

Nőtt az amerikai költségvetés hiánya dollárban számítva és GDP-arányosan mérve is a szeptember végével záródott költségvetési évben.
2017. 10. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet nézhet meg

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben.
2017. 10. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Iszlám Államtól visszavett moszuli területeken indít állategészségügyi kampányt a FAO

Állategészségügyi kampányt indított a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, az iraki Moszul térségében, amit a közelmúltban szabadítottak fel az Iszlám Államtól.
2017. 10. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök megbuktatására indít kampányt egy milliárdos

Tom Steyer kaliforniai milliárdos vasárnap bejelentette: 10 millió dollárt fordít egy reklámkampányra, amelynek célja Donald Trump amerikai elnök megbuktatása.
2017. 10. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők

A november 2-án induló év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban enyhén növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők.
2017. 10. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget szálloda közösségi tereinek átalakítása egy hét múlva indul, eközben folytatódik a Grand Hotel szobáinak felújítása is, a beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot - közölte a szállodaüzemeltető az MTI-vel.
2017. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg eső lesz országszerte

A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
2017. 10. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól ingyenes a mobilok hálózatfüggetlenítése a hűségidő lejártakor

Október 24-től a mobilszolgáltatóknak ingyenesen kell hálózatfüggetlenné tenniük azokat a készülékeket, amelyeket határozott időtartamú szerződéssel, hűségidővel kedvezményesen adtak el, és a hozzájuk tartozó előfizetői szerződések lejártak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a honlapján megjelent közleményben.
2017. 10. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája Magyarországon

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2017. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás