Édesipari üzemet a Prevail Co. Kft.

Másfél milliárd forintból épít új, hatezer négyzetméteres édesipari üzemet a Prevail Co. Kft., az üzem alapkövét csütörtökön helyezték el Békésen.

Édesipari üzemet a Prevail Co. Kft.

Az ünnepség alkalmából Guti László, a húsz éve családi vállalkozásként működő Prevail Co. Kft. egyik tulajdonosa elmondta, hogy korábbi telephelyüket kinőtték, ezért vált szükségessé az új üzem megépítése.
   
A kft. az élelmiszeripari középvállalatok beruházásának támogatása kombinált hiteltermékkel című GINOP pályázaton nyert el több mint 524 millió forint vissza nem térítendő támogatást a fejlesztésre. További mintegy 541 millió forint kedvezményes hitelt is kaptak, a fennmaradó részt saját forrásból biztosították.
   
A költségekből 1,1 milliárd forint maga az épület, a többiből gépeket és csomagoló berendezéseket vásárolnak - tette hozzá.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!
   
A kft. tavalyi árbevétele elérte a 900 millió forintot, és a tulajdonos arra számít, hogy ha az év végére elkészül az üzem, akkor 1-2 éven belül megközelítik a 2 milliárd forintos árbevételt. A tősgyökeres békési cég 60 embert foglalkoztat, és a pályázatban 15 százalékos létszámbővítést vállalt.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A cég termékeinek 60 százalékát a hazai piacon, elsősorban multinacionális vállalatoknak értékesíti, 40 százalék az export aránya. A csokoládé alapú édességek Romániába, Szlovákiába és Ausztriába is kerülnek.
   
Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) az alapkőletétel előtt azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság gerincét, a foglalkoztatottak zömét a kis- és középvállalkozások adják, ezért döntött úgy korábban a kormány, hogy támogatja a fejlesztést.
   
Izsó Gábor, Békés város polgármestere (független) kiemelte: a város azzal támogatta a fejlesztést, hogy a külterületi ingatlant iparterületté nyilvánította. A létesítendő új csarnokig elvitték a gáz-, víz- és villanyhálózatot, valamint egy bekötőutat is építettek.

Hozzászólások

Így alakult a mai kereskedés a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,50 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 39 394,71 ponton zárt csütörtökön.
2019. 08. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia csoport 610 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön az első fél évről, de a teljes átfogó jövedelme 416 millió forint nyereséget mutatott - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2019. 08. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Alibaba elhalasztja részvénykibocsátását

Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását az ázsiai pénzügyi központot eluraló politikai feszültség növekedése miatt - értesült a Reuters hírügynökség bennfentes forrásokból.
2019. 08. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország 365 címmel hirdet országos fotópályázatot

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2019. 08. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,5 milliárd forintból korszerűsítik a víziközmű-rendszereket

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából 1,5 milliárd forintot igényelhettek a víziközművek a fenntartható működés biztosítására és a hozzá kapcsolódó rendszerek műszaki állapotának fejlesztésére.
2019. 08. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb körte terem idén

Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján, a minőség megfelelőnek ígérkezik - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2019. 08. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb informatikai versenye

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb online informatikai versenye, az idei feladatok a legmodernebb technológiák, így például az önvezető autók szoftvereinek programozása köré épülnek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
2019. 08. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a Debrecen és Szeged Plaza korszerűsítése

Két újabb bevásárlóközpont megújítását kezdi meg egyszerre az Indotek Group, amely a Debrecen Plaza és Szeged Plaza modernizálását egyaránt elindítja augusztus végéig. A rekonstrukció első ütemében mindkét helyszínen a belső tereket frissítik fel, majd ezt követi az épületek külső homlokzatának, illetve környezetének felújítása és átalakítása. A beruházó Indotek Group portfóliójába immár húsz magyarországi bevásárlóközpont tartozik, amelyek korszerűsítésére egyedül 2019-ben mintegy 4 milliárd forintot fordít a társaság.
2019. 08. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya

Nagyon kedvező, hogy csökken az államadósság, és azon belül a devizaadósság aránya - mondta Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerda este az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy tajvani lakásból indult, óriásvállalat lett - 30 éves a Zyxel

A Zyxel ma ünnepli fennállásának 30. évét, melyre különleges eseményekkel készül a tajvani hálózati kommunikációs eszközöket gyártó vállalat. Az ünneplésben, amit a „Go 30, Beyond Possibility” név alatt rendeznek, minden Unizyx alkalmazott részt vesz, termék promóciók illetve közösségi média kampányok indulnak el a világ minden táján.
2019. 08. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,69 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 39 648,21 ponton zárt szerdán.
2019. 08. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer eladja az állategészségügyi üzletágát

Tegnap jelentette be a Bayer, hogy megállapodott az állategészségügyi üzletágának eladásáról.
2019. 08. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra

Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A UPS önvezető járműveket fejlesztő cégben szerzett részesedést

A UPS bejelentette , hogy a kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó leányvállalata, a UPS Ventures kisebbségi részesedést szerzett az autonóm teherautókat fejlesztő TuSimplevállalkozásban. A két vállalat Arizónában meg is kezdte az első önvezető nyergesvontatójuk tesztjét, azt vizsgálva, hogy e járművek javíthatják-e a szolgáltatásminőséget és hatékonyságot a UPS® hálózatában. Az ügylet egy korábban indított kereskedelmi együttműködés folyománya, melyben a UPS szállítási szolgáltatásokat vásárolt a TuSimple-től.
2019. 08. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többlettel zárta a második negyedévet a költségvetés

Az idei második negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó pénzügyi megtakarítása 120 milliárd forintot, a negyedéves GDP 1,1 százalékát tette ki. A negyedév végén zárult egy év alatt az államháztartás nettó finanszírozási igénye 517 milliárd forint, a GDP 1,2 százaléka volt, jelentette szerdán a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2019. 08. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százmilliós lakások kínálják a legjobb látványt a tűzijátékra

A tűzijáték megtekintésére legjobb helyszíneket jelentő rakpartokon magas árat kell fizetni a lakásokért. A Belgrád rakparton például az eladó lakások átlagára 87 millió forint. A budai Bem rakparton még drágábbak, ott átlagosan 144 millió forintért árulják a lakásokat. A legolcsóbb eladó rakparti lakásért 47 milliót, míg a legdrágább luxuslakásokért 720 millió forintot kell fizetni. A számos panorámás lakás és házat felvonultató városrészekben, például az Istenhegyen, Mártonhegyen vagy az óbudai területeken 79-98 millió forint az eladó lakások, házak átlagára.
2019. 08. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen lezajlottak az ünnepi programok a fővárosban

Sikeresen megtartottak minden augusztus 20-i ünnepi programot a fővárosban - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkársága kedd este az MTI-vel.
2019. 08. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat

Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján kedd este.
2019. 08. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Zalaegerszegen

Kábelhiba miatt több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Zalaegerszegen, ahol az E.On szakemberei megkezdték a hiba behatárolását - közölte a társaság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
2019. 08. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdától megváltozik a nagykörúti villamospótlás rendje

Szerdától megváltozik a nagykörúti villamospótlás rendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2019. 08. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: