Egy számjegyű szja? Mi kellene hozzá?

Számos jelentős változást eredményező gazdaságpolitikai lépésre kerülhet sor a legújabb kormányzati ígéretek szerint. Ugyanakkor a lépések volumene miatt nem tűnik reálisnak, hogy a következő négy évben valamennyi intézkedésre sor kerüljön.

Egy számjegyű szja? Mi kellene hozzá?

Komoly változások jöhetnek a következő években a napokban megjelent kormányzati nyilatkozatok szerint. Ismét belengették az egy számjegyű személyi jövedelemadót, az oktatás és az egészségügyi is több forrásra számíthat, mindezekre a költségvetés hiányának csökkentésével párhuzamosan kerülne sor.

 

Mennyi adójóváírás járna neked éves szinten?


Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az előirányzott lépéseket értékelve azt mondta: „Prioritásokat kell felállítani, mert a különböző lépések olyan volumenűek, hogy a megvalósításuk a jelenlegi gazdasági helyzet alapján nem tűnik reálisnak négy év alatt. Például az egy számjegyű személyi jövedelemadó bevezetése a 2018-as számok alapján több mint 800 milliárd forintos, GDP-arányosan 2 százalékos lyukat ütne a büdzsén. Miközben az is cél, hogy a költségvetési egyensúlyt elérje Magyarország, azaz ne legyen hiány” – tette hozzá.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Persze jó pár lehetőség van a kieső bevételek pótlására. Egyrészt a gazdasági növekedés miatt az adóbevételek növekednek, emellett az adóbeszedés hatékonyságán is lehetne javítani. A lakossági fogyasztás bővülése miatt az áfabevételek is bővülnek, ám csak erre nem szabad alapozni, mert a lakossági többletjövedelem nem csak a fogyasztásban, hanem például a megtakarításokban is lecsapódhat. 


A jövedéki adónál is elképzelhető emelés, akár az üzemanyagokon, a dohánytermékeken vagy a szeszes italokon keresztül. Az állami kiadásokat is le lehet faragni, ami szintén segítheti az egy számjegyű szja bevezetését. Például visszafoghatják az állami beruházásokat vagy az államigazgatásban hajthatnak végre létszámcsökkentést. Van olyan szándék is, amely a kamatkiadások csökkentésére irányul, ám a mostani nemzetközi környezetben ez sem egyszerű, mert az állampapír-piaci hozamok emelkednek.

Hozzászólások

Csökkenhet az adóelkerülés mértéke az online számlázással

Augusztus 14-ig mintegy 7,5 millió számla érkezett az adóhivatalhoz, és több mint 272 ezren regisztráltak az online számlarendszerbe. Az új szisztémával az egyszerűsítés és az adminisztrációcsökkentés mellett eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen - akár tíz százalék alá is - csökkenhet az adóelkerülés mértéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek.
2018. 08. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos különadója

Július 26-tól megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos mértékű különadója, már a 2018. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre sem kell alkalmazni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján szerdán közzétett tájékoztatóban.
2018. 08. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

ÁFA-levonás – változások a holdingcégeknél

Változások figyelhetők meg a holdingtársaságok ÁFA szempontból történő megítélésében az Európai Unió Bírósága által az elmúlt időszakban kiadott joganyagok alapján, ezért célszerű felülvizsgálniuk az eddigi ÁFA-levonási gyakorlatukat.
2018. 08. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságolhat a NAV az online számlázás hiánya miatt

Már szankcionálhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számlaadat-szolgáltatás elmulasztását, számlánként 500 ezer forint is lehet a bírság - hívta fel a figyelmet Sztankó Dániel, az RSM Hungary vezető adószakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.
2018. 08. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek az áfacsalások az online pénztárgépek bevezetésének köszönhetően

Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy azélelmiszer-automaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat az adóhatóságnak.
2018. 08. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 millió forintra bírságolta a jegybank a City Hitelbróker Kft.-t

A Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértések megszüntetésére kötelezte a pénzpiaci független közvetítőként működő City Hitelbróker Kft.-t, egyebek közt nyilvántartási, panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt - közölte az MNB az MTI-vel pénteken.
2018. 08. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az online kereskedelemre is érvényes a versenyjog – újabb gigabírság multicégeknek

Az Európai Bizottság négy nagy háztartási elektronikai céget (Asus, Philips, Pioneer és Denon & Marantz) sújtott több, mint 111 millió eurós bírsággal – tájékoztatott a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda. Az eljárás 2017 februárjában indult meg, ugyanis felmerült annak a gyanúja, hogy az említett cégek meghatározzák, hogy az online kereskedőik (tipikusan web áruházak, amelyeket kisebb vállalkozások üzemeltetnek) milyen áron értékesíthetik tovább termékeiket.
2018. 08. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyílt terep az áfaszám-shoppingnak?

Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 08. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változnak az ÁFA-szabályok, jöhet az utalvány-reneszánsz

Változnak jövőre az utalványokra (vásárlási voucherek, kuponok, ajándékkártyák) vonatkozó adózási szabályok, ami azt eredményezheti, hogy a vállalkozások még bátrabban nyúlnak majd ehhez a vásárlás-ösztönző eszközhöz.
2018. 08. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a kapcsolat a magyar törvény és a GDPR között?

Közel két hónapos csúszással végül 2018. július 25-én került kihirdetésre, majd július 26-án hatályba is lépett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info. törvény) átfogó módosítása, amelyben többek között az Európai Unió Adatvédelmi Rendelete (GDPR) által nyitva hagyott egyes területek kerültek szabályozásra. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb változásokat.
2018. 08. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízmilliárdokat hozhat az államkasszának az online számlázás

Tízmilliárdokkal nőhet az állam bevétele a szerdától élesedő online számlázási rendszer révén, a feketegazdaság elleni újabb eszközzel az áfacsalás lehetősége a minimálisra csökken, és tovább csökkenhet az adóelkerülők száma - mondta a Magyar Időknek Tállai András, aki szerint a pluszpénz a későbbi adócsökkentések fedezete is lehet.
2018. 07. 31. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűbb a külföldi ÁFA visszaigénylése mint gondolná

Közeleg a külföldi ÁFA visszatéríttetéséhez (ELEKÁFA) kapcsolódó kérelmek benyújtásának jogvesztő határideje, ezért a Process Solutions Kft. összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a visszaigényléssel kapcsolatban.
2018. 07. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek az adóváltozások még az idén hatályba lépnek

Még az idén hatályba lépnek egyes adóváltozások, például megszűnik a 75 százalékos különadó és emelkedik a cigaretta, illetve a fogyasztási dohány jövedéki adója - tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium csütörtökön az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításairól, amelyek a bevándorlási különadóról szóló törvénnyel együtt a Magyar Közlönyben jelentek meg.
2018. 07. 27. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új arcfelismerő rendszer tesztelése zajlik Nagy-Britanniában

Jogvédők által erősen vitatott arcfelismerő rendszert tesztel Londonban és más brit városokban a rendőrség. A "kínai stílusúként" emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.
2018. 07. 27. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlzott adószigor: kétezer órát töltenek el évente a bevallással a brazilok, mégsem csökken az adóelkerülők aránya

Összesen 11 hétig, vagyis közel 3 hónapig tart egy tisztességes adóbevallás összeállítása a dél-amerikai országban, mégis kifejezetten magas az adóelkerülés aránya. Bár a hatóságok újabb és újabb módszerekkel próbálnak javítani a helyzeten, a brazil adóbevallás-rendszer egy érzékletes példája annak, amikor az állam azonnal látni és ellenőrizni akarja az adóbevallásokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 07. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly változások a régiós adózásban

Az elmúlt időszakban jelentős változások léptek életbe a régiós országok adózásában – áll a Mazars legfrissebb elemzésében. Horvátországban a személyautók áfájának fele levonhatóvá vált, és emelkedtek a helyi kisvállalkozások bevételi határai is. Lengyelországban a vállalatok – ha szeretnék – mostantól külön számlára is kérhetik az áfát eladott szolgáltatásaik vagy termékeik után. Hazánkban pedig rövidesen lejár a türelmi időszak, amit az adóhatóság adott a valós idejű adatszolgáltatás teljes bevezetésére.
2018. 07. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a NAV-nak tartósan tartozók száma

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a második negyedévben csökkent a számuk a március végihez képest.
2018. 07. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB 4,3 milliárd euróra büntette a Google-t

Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.
2018. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan nő a köztartozásmentes adózók száma

Az elmúlt két évben több mint huszonhétezer magánszemély és vállalkozás élt a lehetőséggel, és kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
2018. 07. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az uniós szabályok követésére szólították fel az Airbnb-t

Egyebek mellett az árak átlátható feltüntetésére szólította fel az online piacterét üzemeltető, írországi központú Airbnb-t, az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság - közölte az uniós bizottság hétfőn.
2018. 07. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás