Egyre erősebb a női érvényesülés a magyar zeneiparban is

Évről évre egyre több a női zeneszerző és szövegíró Magyarországon az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület adatai szerint - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.

Egyre erősebb a női érvényesülés a magyar zeneiparban is

A 2016-ban újonnan regisztráló 1451 dalszerző közül csaknem minden negyedik, összesen 342 volt nő, ez 23,6 százalékot jelent. Bár ez kevésnek tűnhet, és jelzi, hogy még mindig erősen kiegyenlítetlen a nemek aránya a magyar piacon, mégis jelentős előrelépés a korábbiakhoz képest, hiszen a női dalszerzők aránya 2015-ben 16, 2005 előtt mindössze 5 százalék volt Magyarországon - írja az Artisjus közleményében, amely szerint a nők részére kifizetett jogdíjak mértéke a növekedést ilyen arányban még nem követi, de várhatóan ez hamar változni fog.
    

Hozzáteszik: a kiegyenlítetlen helyzet nem csupán magyarországi sajátosság, a világhírű női előadók vagy az elismert zeneipari cégvezetőnők térnyerése ellenére a kérdés továbbra is a globális zenei világ egyik problémája. A brit adatok szerint a szigetországban is csak 13 százalékot tettek ki a női dalszerzők 2013-ban.
    

A 2016-ban bejelentett zeneművek száma Magyarországon 18195 volt, a női szerzővel (is) rendelkező dalok száma pedig összesen 2432, ez 13,4 százalékos arányt jelent. Az Artisjus 2016-ban a magyar dalszerzőknek összesen 4,486 milliárd forint jogdíjat fizetett, ebből a női dalszerzőknek 8,4 százalék, azaz 376,5 millió forint jutott. A női részesedés a jogdíjakból 2007-ben még csupán 5,1 százalék volt.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A női szerzők munkáját a magyar iparági díjak, köztük a zenei alkotást középpontba állító Artisjus-díj is egyre inkább elismeri. Míg korábban inkább előadói területtől kerültek ki női díjazottak, az utóbbi években egyre gyakrabban kapták meg női szerzők is a szakmai szervezet elismerését - olvasható a közleményben.
   

 Mint írják, 2014 óta minden évben akad legalább egy női szerző is a díjazottak között: három éve Váczi Esztert választották az év szövegírójának, egy évvel később Tallér Zsófia lett minden idők első Artisjus-díjjal kitüntetett női komolyzenei díjazottja, tavaly pedig Jónás Verát választották az év junior könnyűzenei alkotójává.
    

Még erősebb női jelenlétet tükröz az új szerzemények versenyének is tekinthető A Dal című televízió műsor, amelynek utóbbi évadaiban a versenybe került szerzemények mintegy egyharmada női szerzővel (is) rendelkező mű volt. Sőt, a tavalyi nyertes Pioneer egyik szerzője is női alkotó, Csarnai Borbála - áll a közleményben, amely kitér arra is: a nőnap alkalmából közzétett 2016-os statisztika nem egy egyszeri, kiugró eredményt tükröz, hanem egy stabil változási folyamat része, amelynek eredményeként a nők várhatóan egyre nagyobb teret fognak nyerni a zeneiparban.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Feltörték a Der Spiegel főszerkesztőjének Twitter-fiókját

Feltörték vasárnapra virradóra a Der Spiegel című német hírmagazin főszerkesztőjének Twitter-fiókját.
2018. 01. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: Sorozatos burkolt reklám két körzeti televízióban

Heti ülésén két körzeti kereskedelmi televízió – a Balaton Televízió és a d1 Tv – médiaszolgáltatóját is burkolt reklám sorozatos közzététele miatt szankcionálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Emellett meghosszabbította a karcagi Aktív Rádió jogosultságát, ideiglenes hatósági szerződést köt a Helikon Rádióval és engedélyt adott az LB Rádió Kft.-nek, hogy elhalassza a hajdúsági médiaszolgáltatásainak megkezdését.
2018. 01. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Betiltották Moldovában az oroszországi hírműsorokat

Aláírta az oroszországi hír- és hírelemző műsorok közvetítésének betiltásáról rendelkező törvényt Andrian Candu moldovai házelnök - jelentette szerdán a moldovai parlament sajtószolgálata a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
2018. 01. 10. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A UPC fellebbez az NMHH-bírság ügyében

A UPC Magyarország Kft. vizsgálja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) 121 millió forintos bírságról szóló, még nem jogerős határozatának tartalmát, és élni fog a hatályos jogszabályok adta jogorvoslati lehetőséggel - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2018. 01. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

121 millió forintos hírközlési bírságot kapott a UPC

Engedély nélküli szolgáltatásnyújtás miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) újabb, 121 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t, mivel a cég Jászberény után Cegléden is idő előtt indította el a szolgáltatását - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2018. 01. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek 2017 legjobb filmjei - TOP10 lista

Lassan az év végéhez közeledve elkészíthetjük végre az idei éves filmes toplistát. Melyek voltak 2017 legjobb filmjei?
2018. 01. 08. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak 2019-ben jön a Trónok harca utolsó évada

A Trónok harca egyéves szünetet tart, és csak 2019-ben tér vissza a képernyőre befejező évadával - közölte az HBO csütörtökön.
2018. 01. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Trónok harca a legkapósabb a kalózközönség körében

Idén is, akárcsak a korábbi öt évben a Trónok harca tévésorozatnak volt a legnagyobb kalózközönsége - közölte a The Playlist független filmes hírportál.
2017. 12. 29. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Harry herceg Obamával készített interjút

Barack Obama szerint számos veszéllyel jár a közösségi médiaportálok "felelőtlen használata".
2017. 12. 28. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több tévét és rádiót fognak fejleszteni

Nyolc tévé, illetve rádió műszaki fejlesztési pályázatának támogatására összesen 15,7 millió forintot szavazott meg e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
2017. 12. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Google keresési trendek 2017 - Mi érdekelte leginkább a magyarokat az idei évben?

Az év sporteseményei, a FINA és az Andorra – Magyarország futballmérkőzés mellett a Black Friday, az Eurovíziós Dalfesztivál és a Fidget spinner szerepeltek a Google magyarországi keresési toplistájának élén, de az óraátállítás és a csirkemell recept is előkelő helyen végeztek. Az idén tizenhetedik alkalommal publikált lista az év legnépszerűbb kereséseit sorakoztatja fel, több mint 70 ország többszáz toplistáját ismertetve, többféle tematika szerint, úgy, mint kultúra, sport, mozifilmek, tévéműsorok és a legkeresettebb receptek.
2017. 12. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb Twitter funkció: jönnek az összefűzhető tweetek!

A Twitter régóta figyeli, hogy az emberek hogyan használják a szolgáltatásait, ezek alapján pedig gyakran hoz létre új funkciókat, melyekkel megkönnyíti a felhasználók életét. A Retweet, a @reply és a hashtag funkciók is így születtek. Néhány évvel ezelőtt a Twitter észrevette, hogy vannak emberek, akik kreatív módon fűzik össze a tweeteket, hogy minél több információt oszthassanak meg egymással, vagy hosszabb történetet mondjanak el, például így. A mikroblog innovatívnak találta ezt az angolul threadingnek nevezett kezdeményezést, amikor is különálló elemeket egy egységes gondolatsor tart össze.
2017. 12. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Facebook helyben fogja könyvelni reklámbevételeit

A Facebook helyben, a tevékenysége szerinti országokban fogja könyvelni reklámbevételeit ahelyett, hogy dublini székhelyén venné nyilvántartásba azokat - jelentette be a közösségi médiaportál kedden.
2017. 12. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szülők nem szabályozzák gyermekük médiafogyasztását

A szülők túlnyomó többsége semmilyen eszközzel sem szabályozza gyereke médiafogyasztását annak ellenére, hogy már sok hat év alatti gyereknek is van saját televíziója, számítógépe - derül ki a Kutatópont Kft. gyerekek médiahasználatát vizsgáló kutatásából.
2017. 12. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német lapok írtak a Jobbikról

A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Spiegel Online hírportál a Jobbik helyzetével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
2017. 12. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a televíziós termékmegjelenítések száma

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint 2017 első fél évében 75 százalékkal nőtt a termékmegjelenítések száma az RTL Klub és a TV2 saját készítésű műsoraiban az előző év azonos időszakához képest.
2017. 12. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: 760 millió forint jövőre ismeretterjesztő, animációs és dokumentumfilmekre

Három filmes pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra Programjában, összesen 760 millió forint keretösszeggel. A hatóság vizsgálata szerint a nézők egyre gyakrabban találkozhatnak termékmegjelenítéssel a két országos kereskedelmi televízióban.
2017. 12. 08. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult az Echo TV

Hétfő reggeltől új székházból, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik az Echo TV. Mészárosné Kelemen Beatrix, a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke az eseményen azt hangsúlyozta: nagyon kemény munka előre eltervezett eredménye a megújulás, hozzátéve, a mai kiélezett versenyben a legjobbat, a legmodernebbet kínálónak van esélye a sikerre.
2017. 12. 04. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: jövőre is több mint 3 milliárd forint jut közösségi televíziós és rádiós műsorok készítésére, filmes tartalmakra

Az elmúlt évek támogatási összegeivel folytatódik jövőre is a Magyar Média Mecenatúra Program pályázati rendszere – hagyta jóvá a 2018-as támogatási tervet heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület – egyebek között – döntött több mint százmillió forint pályázati összeg sorsáról, melyek az idei televíziós műsorkészítést támogatják, illetve elfogadta az akadálymentesített műsorszámokról szóló legfrissebb jelentést is.
2017. 12. 03. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MTI elindítja román nyelvű hírszolgáltatását

A közmédia a nagyszámú erdélyi igények és a hiteles tájékoztatás biztosítása érdekében román nyelvű hírszolgáltatást indít december 1-jétől.
2017. 12. 01. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás