Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt veszünk fel

Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt vesznek fel az emberek, ezzel együtt megnőtt a fix kamatozású, biztonságos hitelek aránya 2018-ban - mondta Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című és az M1 aktuális csatorna közös műsorában pénteken.

Egyre kevesebb változó kamatozású hitelt veszünk fel

Hozzátette: a fix kamatozású hitelek számának növekedése a 2017-ben megjelent fogyasztóbarát megjelölésű lakáshitellel, illetve a tavaly októberi jogszabály-szigorítással magyarázható.
   
Felidézte: a szigorítás szerint minél hosszabb ideig fixálja törlesztését az adós, annál inkább terhelhető jövedelme törlesztőrészlettel. A bankok elsődleges célja, hogy a kihelyezett hitelt az adós biztonságban vissza tudja fizetni a futamidő alatt - fűzte hozzá.
    

Kiemelte: a 2018-as novemberi hitelkihelyezések csak 6 százaléka volt változó kamatozású.
    

A tavalyi évben emelkedni kezdtek a kamatok, a változó kamatozású adósok pedig jól látják, hogy ha ez a bővülés tovább folytatódik, akkor veszélyes helyzetbe kerülhetnek - mutatott rá Trencsán Erika.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A tavalyinál is gyorsabban nőhet az agrárium hitelállománya idén

Több mint 4 százalékkal, 45 milliárd forinttal emelkedett az agrár- és az élelmiszeripari vállalkozások összesített hitelállománya 2017. és 2018. szeptember 30-adika között – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet nemrég kiadott jelentésében. A szervezet szerint, bár a mezőgazdasági beruházások volumene elmaradt a nemzetgazdaság egészében mért szinttől, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet továbbra is hitelforrások igénybevételére ösztönzi az agrárium szereplőit.
2019. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elbúcsúztatják az egyik lakáshitelt a lakásvásárlók

Közel 800 milliárd forint összegben vettek fel lakáshitelt 11 hónap alatt, ami 33 százalékos emelkedést jelent és illeszkedik a korábban kialakult trendbe. Az új lakáshiteleknél a legnagyobb rizikót jelentő változó kamatozású konstrukciók aránya nagyon alacsony, 6 százalékos szintre süllyedt. A kiszámítható, fix törlesztésű hitelek hajtják a piacot, az 5-10 évig garantált törlesztésű új konstrukcióknál 52 százalékos volt a növekedés. A korábban felvett lakáshitelek között jelentős a változó kamatozásúak aránya, ezért az érintett hitelesek számára az idén a fix törlesztésű konstrukciókra történő váltás jelentheti a biztonságos megoldást.
2019. 01. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Marginálissá vált a változó kamatozású lakáshitelek aránya

Az új lakáshiteleknél gyakorlatilag marginálissá vált a legrizikósabb, változó kamatozású konstrukciók aránya, a tavaly novemberben felvett lakáshiteleknek mindössze 6 százalékát adta ez a terméktípus - hívta fel a figyelmet az MTI-nek eljuttatott elemzésében a BankRáció.hu szerdán.
2019. 01. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lassuló gazdasági növekedés ellenére bővült a hitelezés az euróövezetben

A gazdasági növekedés erős lassulásának dacára is gyorsuló ütemben bővült a lakosság, valamint a nem pénzügyi vállalatok banki hitelezése novemberben az euróövezetben - derült ki az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön közzétett havi jelentéséből.
2019. 01. 03. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön a fogyasztóbarát lakásbiztosítás

A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakásbiztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.
2019. 01. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre folytatódhat a lakossági lakáshitelezés bővülése

Jövőre folytatódhat a lakossági lakáshitelezés bővülése, a felvett kölcsönök pedig egyre inkább az új építésű ingatlanok felé mozdulnak a használt lakások felől - mondta a BankRáció.hu oldal hitelszakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 29. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felerősödött idén a lakosság hiteléhsége, de a legtöbben már biztonságra vágynak

A lakáshitelek piacán az év első tíz hónapjában 35 százalékkal több kölcsönt folyósítottak a bankok. A személyi kölcsönöknél 50 százalékos volt a többlet. Kedvező a hosszabb időszakra, több évre fix törlesztőrészletet garantáló kölcsönök iránti kereslet növekedése, amelyek a kamatkockázattal szemben védelmet nyújtanak.A BankRáció.hu szerint az új szerződéseknél még növelhető a fix törlesztésű hitelek aránya, emellett a meglévő kölcsönöknél a változó kamatozású kölcsönök fix kamatozásúra történő cseréjével léphetnek a biztonságosabb útra a hitelesek.
2018. 12. 27. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Személyi kölcsön: az ünnepi kedvenc még mindig olcsó

Idén is nagyon kedvező kamatozással használhattunk személyi kölcsönöket, nem változott a helyzet decemberben sem. Az elmúlt évekhez képest továbbra is olcsón juthatunk hozzá akár 10 millió forinthoz is.
2018. 12. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csökken a Diákhitel1 kamata

Az előző félévi 2,30 százalékról 10 bázisponttal 2,20 százalékra csökkentette a Diákhitel1 kamatát a 2019. január 1-jétől június 30-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
2018. 12. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrárhitel szabadon - új konstrukció az OTP Agrártól

Tavaly a mezőgazdaság adta a GDP 3,3 százalékát, amit több mint 470 ezer vállalkozás és vállalkozó ért el. Közülük azonban csak 13 ezer a társas vállalkozás, a többiek őstermelők vagy egyéni vállalkozók, azaz nem éppen rájuk szabták a klasszikus vállalati hiteleket. Az OTP Agrár új megoldásával az agrárvállalkozások széles köre oldhatja meg finanszírozási problémáit, legyen szó egy 1 millió forintos kisgép beszerzésről, vagy akár termőföld vásárlásról.
2018. 12. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már januárban szükséged lenne a Diákhitelre? Még hat napod van!

Az év vége közeledte az első tanulmányi félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje is egyben. A hallgatók az első szemeszterben december 15-éig adhatják le diákhitel kérelmeiket, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget. A szabad felhasználású Diákhitel1 rekordalacsony, 2,3%-os kamatozással, míg a Diákhitel2 továbbra is egyedülállóan kedvező feltételekkel, 0%-os kamattal igényelhető az önköltséges képzésben.
2018. 12. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordösszegű hitelfelvételre számít az MNB

Rekordösszegű hitelfelvételre számít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén karácsonykor: 450 milliárd forint fölött lehet a felvett személyi kölcsönök összege - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2018. 12. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb látványos bővülés a lakáshiteleknél - mindent elsöpör a fix törlesztés

Több mint 380 milliárdnál járt a személyi kölcsönök piaca az idén, éves szinten 50 százalékos a növekedés, 2016-hoz képest pedig 121 százalékos. A lakáshiteleknél is tempós a bővülés: a tízhavi 720 milliárd forintos összeg 35, illetve 185 százalékos pluszt jelent. A fix kamatozású konstrukciók fölénye pedig egyre látványosabb.
2018. 12. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsonyi lelkesedésünk az egekben!

A legfrissebb Hitel Monitor kutatás 3 évre visszamenőleg vizsgálta meg a magyarok karácsonyi ajándékozási szokásait. Lelkesedés tekintetében szinte semmi sem változott: idén is a 18-69 éves lakosság nyolctizede fog ajándékot vagy ahhoz szükséges alapanyagokat vásárolni – derül ki az országos reprezentatív kutatás adataiból. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a klasszikus ajándékok valamelyest vesztettek a népszerűségükből: csökkenő tendenciát mutatnak a TOP 5 kategória termékei, egyre kevesebben szándékoznak a zokni-nyakkendő-sál tengelyről választani és igyekszünk majd sokrétűbb, izgalmasabb ajándékkal meglepni szeretteinket. Az biztos, hogy túlnyomó többségünk mindenképpen fog vásárolni, és nem számít sem az aktuális, sem a jövőben remélt anyagi helyzetünk.
2018. 12. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a vállalati és a lakossági hitelkereslet

A pénzintézetek vállalati hitelállománya 324 milliárd forinttal nőtt a harmadik negyedévében, és 900 milliárd forinttal, 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A hitelintézetek háztartási hitelállománya 5,1 százalékkal emelkedett a tranzakciók eredőjeként az elmúlt egy évben, a tranzakciók értéke a harmadik negyedévben 145 milliárd forintot tett ki - állapította meg csütörtökön megjelent hitelezési jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2018. 11. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűbb lett novemberben a hiteligénylők élete - online forradalom a bankolásban

A digitalizációval, a rugalmasabb szabályozói környezettel a banki ügyfelek mindennapjai is egyszerűbbek lesznek. Ennek ékes példája, hogy novemberben több bank elindult a teljesen online hiteligényléssel, így akár a karosszékből is igényelhetünk akár 3 millió forint szabadon felhasználható személyi kölcsönt is. A Bank360 segítségével jártunk utána, hogy milyen újításokat vezettek be a bankok novemberben.
2018. 11. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Féláron adják a kölcsönt az új hitelprogramban?

Várhatóan november végén érkezik a jegybanki rendelet az új vállalkozás-támogató hitelprogramról, de a bankoknál már most rengetegen érdeklődnek a részletekről. A jövő évtől elérhető konstrukciót a piacánál jóval kedvezőbb, hosszú távon fixált kamattal kínálják majd a hitelintézetek. Lesz ugyan változás az igénylésben, de a célok egyértelműen kirajzolódnak a bankokhoz eljuttatott munkaanyagból.
2018. 11. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan itt a vásárlás ünnepe - hogyan használjunk kölcsönt hatékonyan?

Már csak pár nap és itt a Black Friday. Ha mindenképpen hitelhez kell nyúlnod a vásárlás alatt, legalább válaszd a legjobbat. A Bank360 tippjeit szedtük össze, hogy ne legyen később fejfájás a kölcsön miatt.
2018. 11. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemsokára bezárul az új MFB hitelkonstrukció

Legkésőbb 2018. december 28-ig fogadnak be hitelkérelmeket a kísérleti jelleggel indult Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció programba. Az MFB által meghirdetett hitelprogram elsősorban olyan vállalkozások számára nyújt segítséget, amelyek méretükből vagy korukból eredendően a kereskedelmi banki piacról nem juthatnának hitelhez. A keretösszeg 70 milliárd forint, a cégek akár 100 millió forintra is szert tehetnek.
2018. 11. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB 13,9 millió forintra bírságolta a Morgan Zrt.-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13,9 millió forintra bírságolta a Morgan Hitel és Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t adósságfék-, thm-számítási és más szabályok megsértése miatt.
2018. 11. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás