Egyre tovább tartanak a házasságok

Növekszik a házasság időtartama, ha a házastársak válnak, ezt egyre később teszik. 2016-ban a válásokkal végződő házasságok átlagosan 14,7 éve tartottak, a kimondott válások csaknem egyharmada húszéves vagy még hosszabb házasságnak vetett véget - mondta Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusa csütörtökön egy könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetésen.

Egyre tovább tartanak a házasságok

A Harmat Kiadónak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a beszélgetés alapját Mihalec Gábornak a kiadó gondozásában most megjelent, Házasság 2.0 című kötete adta, amely a házasságok újraépítésében, a krízisben lévő párok problémáinak kezelésében szeretne segítséget nyújtani.
   
Az eseményen Makay Zsuzsanna közölte azt is, hogy a 2016-os kutatások szerint a közvélemény elfogadja az élettársi kapcsolatot, azonban tízből kilencen továbbra is a házasságot tartják követendőnek. Szólt arról is, hogy míg a rendszerváltás utáni években 22-25 ezer között volt a válások száma, 2010 óta csökkenés figyelhető meg: 2016-ban ez a szám már nem érte el a húszezret.
   
A demográfus kitért arra is: a válás elfogadottsága is csökkent.
    

Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, az említett könyv szerzője azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi években a középgenerációnál a meglévő kapcsolat megmentésének igénye megjelent a párterápiás gyakorlatban is. A sajtóbeszélgetésről beszámoló közlemény szerint a terapeuta azt mondta: míg néhány évvel ezelőtt főként a megcsalásól volt szó a terápiákon, ma elsősorban a már 15-20 éve házasságban élő negyvenes párok szeretnék a kapcsolat kiüresedése miatt megtalálni azt, amitől újra örömtelivé válhatna a házasságuk.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben

Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.
2018. 10. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kábítószer-ellenes rendőrségi akció volt Budapesten

Kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 29 embert állítottak elő kedden Budapesten egy rendőrségi akció keretében - közölte kedd éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2018. 10. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a hazai zöldségtermesztés - egy ábrán

Zöldségtermesztés Magyarországon, 2004-2017
2018. 10. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord alacsony a vízállás a Dunán

Rekord alacsony a vízállás a Dunán, Budapestnél 71 éves rekord dőlt meg - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
2018. 10. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 10. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Rába 1,2 milliárdból létesített új varrodát

A Rába Járműalkatrész Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból létesített új varrodát Móron: a fejlesztéshez a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretében a kormány 418 millió forinttal járult hozzá.
2018. 10. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bankszövetség a lakástakarék helyett új konstrukciót javasol a kormánynak

A Magyar Bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék, mint takarékossági forma helyett, szakmai egyeztetés alapján olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhessen - közölte a bankszövetség az MTI-vel kedden.
2018. 10. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.
2018. 10. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiugró mértékben gazdagodik a magyar lakosság

Nemzetközi összehasonlításban is kiugró mértékben növekedett a válság óta a magyar megtakarítások szintje, fejlettségünkhöz képest viszonylag nagy pénzügyi vagyonnal rendelkeznek a háztartások.
2018. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szerb energetikai miniszterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aleksandar Antic szerb energetikai és bányászati miniszterrel tárgyalt Budapesten - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
2018. 10. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ezek a részvények erősödtek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 881,52 pontos, 2,41 százalékos emelkedéssel, 37 445,67 ponton zárt kedden.
2018. 10. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

MNB - Ezúttal nem történt fontos bejelentés

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásokkal összhangban ma sem változtatott a monetáris kondíciokon, az alapkamat 0,90 százalékon, az egynapos jegybanki betét kamatlába 0,15 százalékon maradt. A megjelent közlemény nem tartalmazott új információkat, miután a szeptemberi ülésen a januártól esedékes, fontos intézkedéseket már bejelentették.
2018. 10. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden rezsiszámlát egy helyen fizethetnek be a budapestiek

Rohamosan nő az elektronikus számlafizetés népszerűsége Magyarországon – derül ki a Díjnet független e-számlakezelő rendszer adataiból. Szeptemberben az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több új felhasználó regisztrált a Díjnetre, egy hónap alatt több mint 18 ezer e-számla-regisztrációt kezdeményeztek a rendszerben. A kiugró növekedés oka, hogy a Díjnet és az NKM Áramszolgáltató Zrt. együttműködésének köszönhetően a fővárosi lakosok – egy egyszerűsített szolgáltatóváltást követően – már akár az összes közműszámlájukat egy elektronikus felületen kezelhetik és fizethetik be.
2018. 10. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pert indítottak egy fővárosi utazási iroda ellen

Egy fővárosi utazási iroda az ország különböző városaiban közvetítők által kötött tisztességtelen szerződéseket ügyfeleivel, ezért pert indítottak ellene - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
2018. 10. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hitelközvetítőket ítélt el a bíróság

Hitelközvetítőket, ingatlanforgalmi szakértőt és vállalkozókat ítélt el a Kaposvári Törvényszék hitelek folyósításával összefüggő mintegy 190 millió forint vagyoni hátrány okozása miatt - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.
2018. 10. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős őszi forgalomra számítanak a szállodák

Erős forgalom várható a hosszú hétvégéken a szállodákban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint. A Szállás.hu elemzése azt mutatja, hogy a belföldi települések közül az október 23-i hétvégén a legnagyobb vendégforgalomra Eger, Gyula és Hajdúszoboszló számíthat.
2018. 10. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebbnek, mégis vonzónak tartjuk az állami nyugdíjat

A magyarok felét aggasztja, hogy nem lesz elég nyugdíja idős korára – ezt állapítja meg az Aegon idei Nyugdíjfelkészültségi Kutatása. A megkérdezettek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy rosszabb anyagi helyzetben lesz, mint a jelenlegi nyugdíjasok, ennek ellenére a nyugdíjfelkészültségünk az egyik legalacsonyabb az egész világon.
2018. 10. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Számíthatunk némi emelkedésre

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
2018. 10. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fedezetkezelés – működik is, meg nem is

Közel tíz év tapasztalat alapján elmondható: bár az építőipari lánctartozások megelőzésére létrehozott ún. fedezetkezelői rendszer alapjaiban bevált, vannak a rendszernek még betemetetlen lyukai. Ráadásul az új polgári perrendtartás idén januári hatálybalépése újabb kihívás elé állítja az intézményt. -foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 10. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától rövidebb útvonalon közlekedik a gyermekvasút

Keddtől október végéig rövidebb útvonalon közlekedik a gyermekvasút, a vonatok csak Szépjuhászné és Széchenyihegy állomás között járnak pályakarbantartás miatt - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás