Egyre tudatosabbak a magyar vásárlók

Egyre tudatosabban vásárolnak online a magyarok: a hírleveleken, közösségi médián és árösszehasonlító oldalakon keresztül figyelik az akciókat és naprakész információkkal rendelkeznek arról, mikor érdemes vásárolni. Ezt mutatja az is, hogy az idei Black Friday a korábbinál is nagyobb figyelmet kapott, amit a kereskedők is megéreztek: a brands.hu például a tavalyihoz képest 104%-kal nagyobb forgalmat bonyolított le, de a Cyber Monday akciójuk is kiemelkedő volt. Az e-kereskedők várakozása szerint december első fele és január is erős hónap lesz számukra.

Egyre tudatosabbak a magyar vásárlók

Az akciós újságok ideje még nem járt le, de egyre inkább kiszorítják őket a hírlevelek, a közösségi média és az árösszehasonlító oldalak, melyekről egyszerűen tájékozódhatnak a fogyasztók - egyre nagyobb mértékben mobil eszközeiken keresztül. A magyar online vásárlók nagyon tudatossá váltak, szorosan követik, hogy hol és mikor, milyen mértékű akciókat találnak. Arányuk idén minden korábbinál magasabb, ami részben abból adódik, hogy sokan a Black Friday-re időzítették a karácsonyi ajándékok beszerzését is.

A fogyasztók egyértelműen figyelték a hirdetéseket is, melyekre a kereskedők nagyobb összegeket fordítottak a forgalomnövelés érdekében. Amelyikük jól választotta meg a csatornákat, sok vásárlóra tehetett szert.

„A brands.hu ebben az évben 104%-kal nagyobb forgalmat bonyolított le a Black Friday-en, amit annak ellenére, hogy bővítettük az elérhető márkák és termékek körét, elsősorban annak tulajdonítunk, hogy folyamatosan nő a bizalom a magyar vásárlókban az online webshopok irányában, és nagyon fontos számukra, hogy jó ajánlatok legyenek számukra elérhetők.” – mondta Rókusfalvy Zsombor, a brands.hu ügyvezető igazgatója.

A Cyber Monday még kevésbé bevezetett fogalom Magyarországon, de már ezen a napon is jobb eredményeket lehet elérni, mint korábban. A karácsonyi roham a brands.hu ügyvezetője szerint még érzékelhető lesz az online boltokban, de már kevesebb fogyasztó fog bízni abban, hogy megérkeznek a vásárolt ajándékok. December első két hetében viszont még érdemes lehet rendelni, később pedig a személyes átvételt javasolt választani az átvételi pontokon. Az e-kereskedők számára a december is kiemelkedően erős hónap lesz, de januárban, a leárazások idején is várható egy újabb vásárlási hullám. Ez a brands.hu esetében is kiemelkedő időszaknak számít.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Többfelé várható havazás, hófúvás

A következő napokban ismét többfelé várható havazás, az erős szélben hófúvás. Folytatódik a lehűlés, csütörtökön, a tavasz első napján néhol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet, azután viszont melegedés kezdődik, a hét végén helyenként plusz 9 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2018. 02. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a téli olimpia

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXIII. téli olimpia Phjongcshangban.
2018. 02. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a kiskereskedelmi forgalom

kiskereskedelmi forgalom; milliárd forint, folyó áron
2018. 02. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eurovíziós Dalfesztivál - Egy fiatal énekes képviseli Ukrajnát

Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.
2018. 02. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a BUX

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 240,09 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 898,78 ponttal, 2,30 százalékkal alacsonyabban.
2018. 02. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem járható három mellékút Vas megyében

Hóátfúvás miatt továbbra sem járható három mellékút Vas megyében, ahol további mintegy ötven útszakaszon csaknem száz munkagép dolgozik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 02. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javította pénzügyi helyzetét az International Airlines Group

Javította pénzügyi helyzetét a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus, valamint a Vueling és LEVEL légitársaságok tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG) 2017-ben az előző évihez képest.
2018. 02. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Különleges ásványbemutatók Miskolcon

Különleges ásványbemutatók, földtudományi játszóház, kiállítások és előadások várják a közönséget a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon, amelyet március 3-án és 4-én tartanak a Miskolci Egyetem főépületében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2018. 02. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntő ülés, munkaerőpiaci és beruházási adatok várhatók a jövő héten

Bár az elemzők nem várnak változást sem az alapkamatban, sem a nem-konvencionális eszköztárban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a hét egyik fontos eseménye, emellett munkaerőpiaci, külkereskedelmi, beruházási statisztikai adatok is várhatók.
2018. 02. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pótlóbusz fog közelkedni a csepeli HÉV helyett március elején

Karbantartás és felújítás miatt nem jár március első hétvégéjén a csepeli HÉV, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik majd.
2018. 02. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OECD aggasztónak tartja a fejlett gazdaságok államadósságát

Aggasztónak tartja a fejlett ipari gazdaságok államadóság-tömegének növekedését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
2018. 02. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett szankcióit az EU

Az Európai Unió további egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett fegyverembargót és négy fehérorosz állampolgár ellen hozott szankciókat.
2018. 02. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

KSH lakásépítések - Árendás Gergely (Property Market) szakértői nyilatkozat

Tavaly sokéves rekordok dőltek meg a fővárosi újlakás-piacon, ahol 2018-ban az értékesítésben és építési volumenben egyaránt ismét erőteljes évet várhatunk. 2017-re mind a lakás-, mind az irodaépítési kedv megélénkült az országban, és érezhetővé vált, hogy a bizalom visszatért a piacra.
2018. 02. 25. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Saxo Bank nyilvánosságra hozta 2017. évi jelentését

A Saxo Bank nagyobb nyereségről számol be, és mind a közvetlen, mind a partnerein keresztüli ügyfeleinek száma rekord nagyságúra nőtt.
2018. 02. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét

Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét - jelentette az izraeli média pénteken.
2018. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét

Már májusban Jeruzsálembe költöztetik az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét - jelentette az izraeli média pénteken.
2018. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaemelte a befektetői kategóriába Oroszországot a Standard & Poor's

isszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
2018. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme A Dal 2018 nyertese

Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten.
2018. 02. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Különösen veszélyes szervezetünkre az extrém hideg

Az érkező extrém hideghullám nagyon megterheli a szervezetet - mondta Pintér Ferenc meteogyógyász az M1 aktuális csatornán szombaton.
2018. 02. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitte valaki az ötös lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötöslottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás