Eladják a világ első filmplakátját

Árverésre bocsátja a Sotheby's a világ első filmplakátját augusztus végén Londonban - számolt be róla a The Guardian csütörtökön.

Eladják a világ első filmplakátját

A poszter a Lumiére fivérek első, 1895-ös párizsi filmbemutatóját hirdeti. A képen a 19. század végi párizsi élet tűnik fel: egy csapatnyi párizsi látható rajta, amint a filmvetítésre várakoznak.
   
Bár az esemény filmtörténeti pillanat volt, 1895. december 28-án csak alig több mint 30 néző ült be a Boulevard des Capucines-n álló Grand Café alagsori termébe, a Salon Indienbe, amelyben 100 széket helyeztek el. A sajtót is elvárták az első vetítésre, de a lapok úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt rajta.
   
A 20 perces vetítésen a Lumiére testvérek rövidfilmjeit láthatta a közönség. A párizsi újságok figyelmét felkeltették a nézők beszámolói, és mégis írtak az eseményről, így a január 1-jei és 2-i vetítéseken már több mint 2000 néző fizetett egy frankot, hogy lássa a mozgó képeket.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Pár hónap múlva már a külföldi nagyvárosokban is megnyíltak a Lumiére fivérek mozijai.
    

A vetítéseket két különböző stílusú plakát hirdette, ezek egyikét bocsátják árverésre. A posztert Henri Brispot rajzolta. A becslések szerint az augusztus 28-án kezdődő online aukción 40-60 ezer fontért (15-22 millió forintért) kelhet el.
   
A Sotheby's londoni aukcióján 164 ritka filmplakátra lehet licitálni.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Így nőtt az államháztartási hiány Magyarországon

Magyarországon az államháztartási hiány a 2016-os 1,6 százalékról 2018-ban 2,4 százalékra nőtt, és az előrejelzések szerint a következő két évben valamivel 2 százalék alatt marad - derült ki az Európai Unió 2019-re vonatkozó gazdasági és szociális prioritásait összegző, szerdán közzétett európai szemeszter őszi csomagjából.
2018. 11. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szijjártó: Mindenki erős és sikeres Európát akar

Mindenki erős és sikeres Európát akar, de eltérően ítéli meg, hogyan lehet ezt elérni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2018. 11. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macedónia kérte a kiadatást Magyarországtól

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérte Szkopje Budapesttől - közölte a szkopjei sajtó szerdán.
2018. 11. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdtek a tőzsdék Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Skót miniszterelnök szerint egységes ellenzéki fellépés kellene a Brexit megállapodástervezet ellen

A skót miniszterelnök szerint a londoni alsóház ellenzéki frakcióinak egységesen kellene fellépniük a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a brit kormány által a múlt héten jóváhagyott megállapodástervezet ellen.
2018. 11. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma

Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 11. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eldurvultak az üzemanyagadó emelése elleni tüntetések Franciaországban

A francia kormány tagjai elítélték kedden az üzemanyagadó emelése ellen negyedik napja tartó tüntetések radikalizálódását, az útblokádok emelését és üzemanyagraktárak elfoglalását. Egy úttorlasznál megsérült motoros belehalt sérüléseibe, ő a második halálos áldozat - közölte az este Laurent Nunez belügyi államtitkár a BFM hírtévében.
2018. 11. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetési tervet

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvény javaslatát, amely a kedden kiadott közlemény szerint 1246,2 milliárd dinár (3389,67 milliárd forint) bevétellel és 1269 milliárd dinár (3451,68 milliárd forint) kiadással számol.
2018. 11. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egész kontinensen egységes mobilfizetési rendszert fejleszt a norvég Auka

Az egész kontinensen egységes mobilfizetési rendszert fejleszt a norvég Auka - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2018. 11. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hamis növényvédőszerek visszaszorításáról egyeztettek a V4-ek

A hamis és illegális növényvédőszerek kereskedelme elleni fellépés jegyében idén már harmadik alkalommal egyeztettek a visegrádi országok adó-, vám- és növényvédelmi hatóságai a Magyar- és az Európai Növényvédelmi Szövetség szervezésében Kisvárdán megrendezett III. Visegrádi Tanácskozáson - közölte a Növényvédelmi Szövetség kedden az MTI-vel.
2018. 11. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brüsszelbe utazik Theresa May

Brüsszelbe utazik szerdán a brit miniszterelnök. A Downing Street szűkszavú keddi tájékoztatása szerint Theresa May szerda este Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni kapcsolatok keretrendszeréről.
2018. 11. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtagadta két új miniszter kinevezését a román államfő

Megtagadta a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt két új miniszter kinevezését kedden a jobboldali Klaus Iohannis államfő.
2018. 11. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország nem szavazza meg a Brexit-tervezetet

Spanyolország nem szavazza meg a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) szabályozó megállapodás-tervezetet, ha az jelenlegi formájában marad, és nem tisztázzák benne Spanyolország és Gibraltár jövőbeli kapcsolatát - mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a The Economist című brit gazdasági lap madridi fórumán kedden.
2018. 11. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a cseh minimálbér

Januártól 1150 koronával 13 350 koronára (168 210 forint) emelkedik a minimálbér Csehországban - döntött kedden a cseh kormány.
2018. 11. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a volt macedón elnökkel?

Bekérették a macedón külügyminisztériumba hétfőn Dux Lászlót, Magyarország szkopjei nagykövetét, akinek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át a Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra utazásával és ott benyújtott menedékkérelmével kapcsolatos legutóbbi információk ügyében.
2018. 11. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben havi összevetésben szeptemberben az augusztusi csökkenés után.
2018. 11. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magas benzinárak és közműdíjak ellen tiltakoznak Kárpátalján

Útelzárásokkal tiltakoztak a magas benzinárak és közműdíjak, az utak rossz állapota és a közbiztonság romlása ellen hétfőn Kárpátalja több pontján, a tüntetők délután is lezárva tartották a Csap-Kijev főutat a Vereckei-hágó térségében.
2018. 11. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcadszor is döntetlennel ért véget a sakkvilágbajnoki döntő

Az előző héthez hasonlóan a nyolcadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású londoni sakkvilágbajnoki döntőben.
2018. 11. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felavatták a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia keretében avatta fel a Török Áramlat földgázvezeték utolsó fekete-tengeri szakaszát.
2018. 11. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ellentmondásos hírek a brit bizalmatlansági indítványról

A Konzervatív Pártból nyilatkozó névtelen források szerint már összegyűlt a 48 szavazat (formáját tekintve levél) ahhoz, hogy Theresa May ellen bizalmatlansági szavazást tartsanak.
2018. 11. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás