Elektromos autók: nemsokára csökken az akkumulátorok súlya

Áttörést hozhatnak az elektromos autók terjedésében a legújabb akkumulátor technológiák. A mostani akkuk ugyanis túl nehezek, és ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy a kocsikat túl gyakran kell feltölteni. Ez azonban hamarosan megváltozhat – mutatta ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég tanulmánya.

Elektromos autók: nemsokára csökken az akkumulátorok súlya

Egy átlagos, tisztán akkumulátoros meghajtású villanyautó jelenleg 100 kilométer megtételéhez 15 kilowattóra energiát fogyaszt a gyártói adatok szerint. Ennyi energia tárolásához mintegy 160 kilogrammos akkumulátorra van szükség, a németországi elektromos autók éves eladott darabszámának súlyozott átlagát tekintve.

Az aktuális modelleket 200 és 300 kilogramm súlyú akkumulátorral gyártják, a legnagyobb hatótávolsággal bíró Tesla Model S számára 750 kilogrammos akku teszi lehetővé, hogy 500 kilométert megtegyen töltés nélkül.

Az elmúlt években az akkumulátorok ára jelentősen csökkent ugyan, ám a súlyukról ugyanez nem mondható el. Az utóbbival kapcsolatos kulcsmutató 86 wattóra per kilogrammról mindössze 94-re nőtt 2012 óta, azaz csak 10 százalékkal javult. Ám a következő esztendőkben jelentős változásokra lehet számítani.



Mivel a most uralkodó lítium-ion technológiával korlátozott a fejlődés lehetősége, a kutatók más utakat kerestek. Ígéretesnek tartják például a lítium-kén, a nátrium-ion és a szilárdtest akkumulátorokat. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) augusztusban számolt be arról, hogy az újonnan fejlesztett lítium-fém akkumulátor kétszer annyi ideig tart, mint egy ugyanolyan súlyú lítium-ion akku, vagyis kétszer akkora hatótávolság érhető el vele.

Jelenleg azon túl, hogy az elektromos autók drágák, a viszonylag kis hatótávolság is gátolja az ilyen járművek terjedését. „Ezért az ártámogatás mellett – amelyre a hónap végétől Magyarországon is lehet pályázni – kulcskérdés a hatótávolság növelése, ebben pedig fontos szerepet játszik az akkumulátorok súlyának csökkentése” – mutat rá Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners partnere.

Hozzászólások

Tovább nőtt a használt autók magánimportja

Folytatódott a használt autók magánimportjának növekedése az idén az első háromnegyed évben, annak ellenére, hogy a beáramló járművekkel kapcsolatban változatlanul sok a rossz tapasztalat - ismerteti a magyarországi használtautó-piac egyik legjelentősebb szereplője, a DasWeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséggel fejleszthető a magyar járműipar

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
2017. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal növeli eladásait a Mitsubishi

Hároméves programot léptet életbe a Mitsubishi Motors autógyár eladásainak 40 százalékos és értékesítési árbevételének 30 százalékos növelésére - számolt be szerdán az Automotive News Europe hírportál.
2017. 10. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új autót adtak el az európai piacon

Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
2017. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emissziós botrányok: az autók új minősítési rendszerének legfőbb nyertesei az autótulajdonosok és a flottát működtető cégek

A közelmúlt emissziós botrányait követően új lendületet kapott az autók széndioxid-kibocsátásának és fogyasztásának laboratóriumi vizsgálatára használt NEDC minősítési rendszer fejlesztése. Az új, WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) nevű tesztrendszer szeptembertől vált az új modellek vizsgálatának globális sztenderdjévé, de a gyártók 2019-től minden forgalmazott modelljüket kötelesek lesznek alávetni az újonnan bevezetett tesztrendszernek. Az Arval szakértői szerint a fejlesztés elsődleges haszonélvezői az autótulajdonosok és a flottát üzemeltető vállalatok, hiszen az új módszertan sokkal több tényezőt vizsgál, így a flottamenedzserek pontosabban kiszámíthatják az autó mindennapi használatának tényleges költségeit.
2017. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Teslával rivalizál a Volkswagen

A Volkswagen új termékstratégiája az ázsiai tömegtermelő autógyárak helyett már az elektromos autókat gyártó amerikai Teslát tekinti legnagyobb ellenfelének a finanzen.net hírportál német Automobilwoche lapot idéző beszámolója szerint.
2017. 10. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2010 óta megkétszerezte termelését a járműipar

A feldolgozóiparon belül a legsikeresebb alág a járműipar, amely 2010 óta megkétszerezte a termelését. A növekedés folytatódását jelzi, hogy az első fél évben majdnem 17 százalékkal nőttek a beruházások a járműgyártásban, a gyógyszergyártásban és az elektronikában - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. 10. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megőrzi csehországi munkahelyeit a Skoda Auto

A Skoda Auto vezetése szerdán Prágában biztosította Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt, hogy a német Volkswagen konszernhez tartozó, legnagyobb cseh autógyár mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a csehországi munkahelyeit. Ezt Sobotka személyesen közölte újságírókkal azután, hogy tárgyalt a Skoda menedzsmentjével.
2017. 10. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a használt autók eladása

Tovább nőtt a használt autók eladása a harmadik negyedévben és a járművek árai is emelkedtek a használtautó.hu adatai szerint.
2017. 10. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európaiak hisznek abban, hogy áttörés lesz az elektromos autózásban

Az európai emberek közel fele úgy véli, tíz éven belül több lesz az elektromos autó, mint a robbanómotoros jármű. Ezt jelzi az a felmérés, melyet az E.ON végzett nyolc európai országban. Ha azonban bárki úgy gondolná, a németek különösen optimisták, tévedne. A felmérés szerint a románok a leginkább bizakodóak: 68 százalékuk véli úgy, hogy az elkövetkező tíz év során az elektromos autók végül győzedelmeskednek. Németországban ez az arány mindössze 36 százalék.
2017. 10. 10. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európaiak hisznek abban, hogy áttörés lesz az elektromos autózásban

Az európai emberek közel fele úgy véli, tíz éven belül több lesz az elektromos autó, mint a robbanómotoros jármű. Ezt jelzi az a felmérés, melyet az E.ON végzett nyolc európai országban. Ha azonban bárki úgy gondolná, a németek különösen optimisták, tévedne. A felmérés szerint a románok a leginkább bizakodóak: 68 százalékuk véli úgy, hogy az elkövetkező tíz év során az elektromos autók végül győzedelmeskednek. Németországban ez az arány mindössze 36 százalék.
2017. 10. 06. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő az új személygépkocsik eladása Csehországban

Az idén szeptember végéig 205 511 darab új személygépkocsit adtak el Csehországban, 6,6 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában, szeptemberben éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt az értékesítés - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában sajtótájékoztatón.
2017. 10. 04. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte magyarországi eladásait a Ford

Az év első 9 hónapjában 11 334 személy- és haszongépjármű eladásával 4 százalékos növekedést ért el Magyarországon éves összehasonlításban a Ford, amely közel 12 százalékos részesedéssel továbbra is piacvezető a belföldi gépjármű-értékesítésben - közölte az amerikai autóipari vállalat szerdán az MTI-vel.
2017. 10. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóval több új autót vásároltunk szeptemberben

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu hétfőn az MTI-vel.
2017. 10. 03. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az ötszázezredik Audi Győrben

Elkészült az ötszázezredik Audi Győrben a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyár 2013-as indulása óta; a TT S modell viperazöld színű, kétliteres négyhengeres benzinmotor hajtja, s már úton van nagy-britanniai tulajdonosához - közölte az Audi Hungaria Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2017. 10. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hibrid hajtásláncot gyárt az Egyesült Államokban a Toyota

Hibrid hajtáslánc gyártásába kezd az Egyesült Államokban a Toyota - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Toyota Central Europe Kft.
2017. 10. 01. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több benzines autó kelt el Nyugat-Európában mint

Az idei első fél évben 2009 óta első alkalommal haladta meg a Nyugat-Európában értékesített benzinmotoros személygépkocsik száma a dízelmotorosokét az európai autógyártók szakmai képviselete, az ACEA legfrissebb kimutatása szerint.
2017. 09. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

880 millió eurós büntetést kapott a Scania

Kartellezés miatt 880 millió eurós (körülbelül 274 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Scania svéd autóipari vállalatra szerdán az Európai Bizottság.
2017. 09. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a személygépkocsi-gyártás Csehországban

Csehországban 940 536 személygépkocsit gyártottak január-augusztusban, ami éves összehasonlításban 5,7 százalékos emelkedés - közölte honlapján a cseh autóipari szövetség.
2017. 09. 26. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás