Elfogadta az Országgyűlés a hetedik alaptörvény-módosítást

Elfogadta az Országgyűlés az alaptörvény hetedik módosítását szerdán. Az állam alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme, és Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be - rögzítették az alkotmányban.

Elfogadta az Országgyűlés a hetedik alaptörvény-módosítást

Az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatását igénylő jogszabályt 159 igen, 5 nem szavazattal hagyta jóvá a parlament.
   
A módosításra igennel szavazott a Fidesz és a KDNP frakciója mellett a Jobbik, valamint Dúró Dóra független országgyűlési képviselő és Ritter Imre nemzetiségi képviselő. Nemmel voksolt az LMP-ből való kilépését frissen bejelentő Hadházy Ákos és a Párbeszéd-frakció négy tagja. Az MSZP és az LMP előre jelezte, hogy nem vesz részt a szavazáson, a DK-s képviselők sem nyomtak gombot.
   
A Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott módosítással az állam minden szervének kötelességévé vált az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme.
   
Kiegészült a közös uniós hatáskörgyakolás alkotmányban rögzített szövege. Az újdonság az, hogy a közös hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá az nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.
   
Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be - rögzítették.
   
Szerepel ezentúl az alaptörvény szövegében, hogy a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező idegen állampolgár Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet. A hatályos szöveghez hasonlóan meghatározták, ki jogosult Magyarországon menedékjogra: azok a nem magyar állampolgárok, akik hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek vagy a közvetlen üldöztetéstől való félelmük megalapozott.
   
Eddig nem szerepelt az alaptörvényben az, hogy nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve.
   
A menedékjog biztosításának alapvető szabályait sarkalatos törvény határozza meg.
   
Jogi védelmet kapott az otthon nyugalma. Az alkotmány szerint a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.
   
Az alaptörvény hatályos szövege lehetővé teszi, hogy törvény vagy helyi önkormányzat a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részén jogellenessé minősítheti az életvitelszerű közterületi tartózkodást. A mostani módosítással - október 15-től - megtiltották az életvitelszerű közterületen tartózkodást.
    

Ebben a cikkben is rögzítik az otthon jogi védelmét azzal, Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenkinek biztosítsa.
   
A
z alkotmánymódosítás létrehozta a külön közigazgatási bíráskodást. Míg a rendes bíróságok döntenek büntetőügyben, magánjogi jogvitában és törvényben meghatározott egyéb ügyben, legfőbb szervük a Kúria, addig a közigazgatási bíróságok közigazgatási jogvitákban és törvényben meghatározott egyéb ügyben határoznak. A közigazgatási bírósági szervezet legfőbb szerve a Közigazgatási Felsőbíróság, amely biztosítja a közigazgatási bíróságok jogalkalmazásának egységét, a közigazgatási bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.
   
Az Országos Bírósági Hivatalnak és az Országos Bírói Tanácsnak csak a rendes bíróságok felett lesz hatásköre.
    

A bírósági jogalkalmazással kapcsolatban rögzítették az alkotmányban, hogy a jogszabályok céljának megállapításakor elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ez a rendelkezés január 1-jétől lép hatályba.
   
A rendőrség alaptörvényben rögzített feladatává vált, hogy részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában.
    

A módosítás - egyes kivételektől eltekintve - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Hozzászólások

Mélyponton a GKI konjunktúraindexe

A júliusi történelmi csúcsot követő kéthavi csökkenéssel szeptemberben idei mélypontjára, nagyjából egy évvel ezelőtti szintjére csökkent a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások is egy évvel ezelőtti szintjükre kerültek, a fogyasztói bizalmi index azonban emelkedni tudott a július-augusztusi csökkenés után - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2018. 09. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Káralap létrehozását követelik a gyógyszergyártóktól a fogyasztóvédők

A gyógyszergyártók által fenntartott káralap létrehozását tartja szükségesnek a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy ennek terhére a vásárlók visszaválthassák a forgalomból kivont gyógyszereket.
2018. 09. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti értékesítési tevékenységétaz Aegon Lakástakarékpénztár

Az Aegon Lakástakarékpénztár Zrt. október 1-jétől felfüggeszti értékesítési tevékenységét, új szerződéseket a szeptember 28-ig benyújtott ajánlatok alapján fogad el - tette közzé a társaság a honlapján.
2018. 09. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek lesznek a BÁV őszi aukciójának kiemelkedő darabjai

Szász Endre 33 darabos grafikagyűjteménye mellett kortárs kerámiák és vintage ékszerek nagy választékát is kínálja a BÁV őszi kamaraaukciója, amelyet szeptember 26-án tartanak Budapesten a BÁV Apszistermében.
2018. 09. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agysejtek működésének befolyásolásán dolgozik egy magyar kutató

Az agysejtek működésének befolyásolását lehetővé tevő új módszeren dolgozik Buzsáki György agykutató, aki az M5 kulturális csatorna Amerikában jártunk. mestersége címere.. - Világhírű magyarok történetei című sorozatának vasárnap esti első részében beszélt először legújabb kutatási eredményeiről.
2018. 09. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna nem fogad el kompromisszumot a magyar állampolgárság kérdésében

Ukrajna semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a magyar állampolgárság kérdésében Kárpátalján, az adott esetben nagyon következetesen fog cselekedni - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy csütörtök esti kijevi televíziós talkshow-ban.
2018. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 09. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetemistákat segítő intézkedési csomagot dolgozott ki a Párbeszéd

Egyetemistákat segítő intézkedési csomagot dolgozott ki a Párbeszéd.
2018. 09. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb hidegfront érkezik

Viharos széllel újabb hidegfront érkezik a jövő hét elején, eső is várható, de sok lesz a napsütés is. Helyenként 20, míg másutt inkább 15 fok körül alakulnak a maximumok, a leghidegebb órákban viszont néhol fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2018. 09. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 1800 panasz érkezett az oktatási jogok biztosának hivatalához

Több mint 1800 panasz érkezett Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosának hivatalához tavaly, az elmúlt évekhez hasonlóan az ügyek többsége a köznevelés területéről futott be.
2018. 09. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz hatással volt az időjárás a hagymafélékre

Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a héten a BÉT forgalma

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 783,48 ponton zárt pénteken, 485,69 ponttal, 1,34 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.
2018. 09. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ki nyert, mivel nyert a héten a hazai tőzsdén? Körkép

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 783,48 ponton zárt pénteken, 485,69 ponttal, 1,34 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 61,1 milliárd forintot az előző heti közel 52,9 milliárd forint után.
2018. 09. 23. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok egyre tudatosabban készülnek a nyugdíjas évekre

Derűlátóbban gondolnak és tudatosabban készülnek a tízen- és a huszonévesek a nyugdíjas évekre, mint az idősebb nemzedék - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből.
2018. 09. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A családokról és a demográfiáról lesz szó a nemzeti konzultáción

Az októberi nemzeti konzultáció két legfontosabb témaköre a családok és a demográfia lesz, hogy a kormány lássa, milyen intézkedésekkel lehetne segíteni a kívánt gyermekek megszületését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi erdőterület van hazánkban? - egy ábrán

erdőterület összesen, ezer hektár
2018. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a kiskereskedelmi forgalom - egy ábrán

kiskereskedelmi forgalom; milliárd forint, folyó áron
2018. 09. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Futóversenyek miatt változik több budapesti tömegközlekedési járat menetrendje

Futóversenyek miatt változik több budapesti tömegközlekedési járat menetrendje vasárnap, és a Clark Ádám tér környékén több utat is lezárnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2018. 09. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzleti kapcsolatok alapja is a bizalom

Nem könnyű a kis- és középvállalkozók beszállítójává válni ma Magyarországon, 10-ből 6 kkv ugyanis a már bevált, jól ismert alvállalkozókkal dolgozik együtt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ha mégis új beszállítópartnert kell keresni, a cégek elsősorban saját ismertségi körükből választanak, mivel a döntésnél a megbízhatóság a legfontosabb szempont.
2018. 09. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás