Eljött a nap - Hollandia választ

Megkezdődtek a parlamenti választások Hollandiában, szerda reggel országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek.

 A választásokon 28 párt verseng a parlament alsóházának 150 helyéért, 13 millió választásra jogosult állampolgár adhatja le a szavazatát. Hollandiában nincs parlamentbe jutási küszöb.
    Az urnákat este 9 órakor zárják, a szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett első felmérések (exit poll) eredményei ezt követően jelennek meg.
    

Az előzetes eredmények szerda éjszaka vagy csütörtök hajnalban várhatók, a hivatalos végeredményt azonban csak március 21-én teszik közzé.
    

A választópolgárok hagyományos szavazólapon, papíron adják le a voksukat, a szavazatok számlálását pedig kézzel, illetve kizárólag olyan számítógépekkel  végzik, amelyeket nem csatlakoztatnak az internetre, hogy így akadályozzák meg az esetleges külföldi beavatkozási kísérleteket.
    

Bert Koenders külügyminiszter nemrég arról számolt be, hogy a kormánynak nincs tudomása az országot érintő konkrét fenyegetésekről, de rendkívüli éberségre van szükség az esetleges orosz hackertámadások miatt.
    

Mark Rutte holland miniszterelnök pártja, a liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) hosszú idő után nemrég átvette a vezetést a bevándorlásellenes Szabadságpárttól (PVV).
    

A közvélemény-kutató intézetek felméréseit átlagoló legutóbbi adatok szerint a VVD 24-28 képviselői helyet szerezhet a parlament 150 fős alsóházában, míg a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders vezette PVV 19-22 mandátumra számíthat.
    

Bár magas a bizonytalanok aránya, jelen állás szerint a kereszténydemokraták (CDA) 19-21, a liberális D66 17-19, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-18, a szocialisták 14-16, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) 10-12, a Keresztény Unió (CU) pedig 5-7 helyhez jut a törvényhozás alsóházában.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az élbolyban meglehetősen kis különbség van a pártok között, egyesek szerint végül bármelyikük győzhet, a kormányalakításhoz azonban még koalíciót is kell kötnie a nyertesnek, szakértők szerint legalább három másik politikai csoportosulással.
    

A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy egyre többen elveszett szavazatnak tartanák a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tud egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni, és így valószínűleg továbbra is ellenzékben marad.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

Megnövekedett a szálló por koncentrációja az elmúlt két napban Nyíregyházán, a mért értékek meghaladták a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
2017. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdődik az influenzaszezon

Hamarosan kezdődik az influenzaszezon - mondta Bense Tamás háziorvos szombat délelőtt az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költöttünk zöldségre és gyümölcsre a múlt évben

Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
2017. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd forintból fejlesztenek Szolnokon

Összesen hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően. A beruházások során egyebek mellett egy közösségi térként is funkcionáló őspark is létesül - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.
2017. 10. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 200 millió forintos tőkebevonásra készül a navigációs megoldást kidolgozó Navex

Több mint kétszázmillió forintos tőkebevonásra készül a NaviCard, a turizmusban navigációs megoldást kínáló Navex Europe startup - közölte az alkalmazást kidolgozó Navex Europe Kft cégtulajdonosa az MTI-vel.
2017. 10. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort termel Magyarország?

egyszer fejtett bor, millió liter
2017. 10. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóreformról vitáznak az Egyesült Államokban - devizapiaci elemzői vélemény

-Az átlagos havi bér augusztusban 13,2%-kal, azaz 292 400 forintra nőtt az előző évhez képest. -Augusztusban 36,8%-kal nőtt az építőipari termelés volumene az előző évvel összehasonlítva.
2017. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017-ben a Dentons nyerte el az Év Pro Bono Ügyvédi Irodája Magyarországon díjat

A Dentons 2017-ben elnyerte az „Év Pro Bono Ügyvédi Irodája Magyarországon” díjat. A díjat a PILnet (The Global Network for Public Interest Law) a Magyar Ügyvédi Kamarával közösen alapította hét évvel ezelőtt a pro bono tevékenységek és a társadalmi szolidaritás területén elért kiemelkedő teljesítmények elismerésére.
2017. 10. 21. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem vizsgálta Magyarország adósosztályzatát a Moody's

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, így a péntek éjszakára kitűzött időpontban nem jelentett be módosítást sem az osztályzatra, sem annak kilátására.
2017. 10. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról.
2017. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű köd miatti figyelmeztetést adtak ki szombatra is

A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP SZÉP kártya: Ne hagyja kimerülni munkatársait!

Az OTP Bank online kampánnyal hívja fel munkáltató partnerei figyelmét a SZÉP kártyák cseréjére. A kártyákon lévő összeg a lejáratot követően is rendelkezésre áll, a cserekártya aktiválásáig azonban a régi kártyákkal nem tudnak a munkavállalók fizetni. Az új kártyák megrendelése a munkáltatók feladata.
2017. 10. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás