Előkészületben van Kim Dzsong Un oroszországi látogatása

Előkészületben van Kim Dzsong Un észak-koreai vezető oroszországi látogatása - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Előkészületben van Kim Dzsong Un oroszországi látogatása

Peszkov szerint egyeztetés folyik a látogatás lehetséges időpontjáról, helyszínéről és formátumáról. Emlékeztetett rá, hogy Kimnek érvényes oroszországi meghívása van, s közölte, hogy a konkrét megállapodás esetén be fog számolni a részletekről.
   
Ezzel összefüggésben a Yonhap dél-koreai hírügynökség azt közölte, hogy vasárnap Vlagyivosztokban landolt az észak-koreai Air Koryo légitársaság egy Il-76 R-914 típusú teherszállító repülőgépe, ami Kim készülő vizitjének előjele lehet. A gép nem menetrend szerinti járat volt, és ugyanez a repülő szállította az észak-koreai vezető limuzinját Szingapúrba, ahol Kim Donald Trump amerikai elnökkel találkozott.
   
A Yonhap emellett felhívta a figyelmet, hogy Moszkvában tárgyal Coj Szon Hi észak-koreai külügyminiszter-helyettes - akivel az orosz diplomáciai tárca hétfői közleménye szerint sikerült megállapodni a koordináció megerősítéséről a regionális biztonság kérdésében -, és hogy az észak-koreai televízióban bemutattak egy dokumentumfilmet, amely az előző phenjani vezető, Kim Dzsong Il 2002-es, az orosz Távol-Keleten tett látogatásáról készült.
   
Valenytina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke kijelentette, hogy Kim Dzsong Un még idén felkeresheti Oroszországot, miután szeptember 10-én a legmagasabb szinten fogadták őt az észak-koreai fővárosban.
    

Peszkov szerint Putyin újra találkozhat Trumppal az elkövetkező hónapok jelentős nemzetközi eseményein, de erre még nem történtek előkészületek. A szóvivő nyilatkozatából kiderült, hogy a kétoldalú találkozó esélye az első világháború lezárásának 100. évfordulója alkalmából november 11-én megrendezendő párizsi megemlékezésen és a G20-csoport november 31-én és december 1-jén megtartandó Buenos Aires-i tanácskozásán a legmagasabb. Trump ugyanis a november közepén megtartandó kelet-ázsiai csúcson nem lesz ott, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetőinek Pápua-Új-Guineában ugyanezekben a napokban megtartandó tanácskozására sem az orosz, sem az amerikai elnök nem utazik el.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Putyin és Trump között teljes körű kétoldalú találkozó eddig csak július 16-án, Helsinkiben jött létre.
   
A Kreml szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Putyin hamarosan Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is fogadja, de nem nevezte meg a lehetséges időpontot. Maga Netanjahu vasárnap tett bejelentést egy közeli találkozóról, amely az első lenne azt követően, hogy a szíriai légvédelem szeptember 17-én lelőtt egy orosz felderítő gépet - ami miatt Moszkva az izraeli légierőt tette felelőssé -, és hogy Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak.
   
Megerősítette, hogy a tél folyamán az orosz fővárosba várják Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt. Moszkva és Athén kapcsolatában júliusban feszültség lépett fel, miután görög sajtóértesülés szerint Oroszország beavatkozott a görög belügyekbe és az ország biztonságát aláásó tevékenységet folytatott. A felek akkor kölcsönösen kiutasítottak két-két diplomatát.
    

Peszkov, kérdésekre válaszolva, úgy vélekedett, hogy az orosz fegyveres erők vezérkarában és a védelmi tárcánál nem lesznek személycserék azért, mert Hollandia és az Egyesült Államok hackertámadásokkal vádolta meg az orosz katonai hírszerzést.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: