Első óraaukcióját rendezi a BÁV október végén

Bár a BÁV kínálatában mindig is megtalálhatók voltak az órakülönlegességek, az egyre élénkülő érdeklődés miatt októberben önálló Óraaukcióval is várja a cég az órák szerelmeseit. Az árverés több mint 130 tétele a luxus modellektől az igényes, de kedvező árú órákon keresztül egészen a gyűjtői darabokig vonultatja fel a legnagyobb márkákat, mint pl. Audemars Piguet, Breguet, Glashütte Original, IWC, Omega, Patek Philippe, Rolex vagy TAG Heuer.

Első óraaukcióját rendezi a BÁV október végén

A BÁV kínálatában mindig is megtalálhatók voltak órakülönlegességek, a növekvő kereslet és érdeklődés miatt azonban most először önálló óraaukcióval jelentkezik októberben a cég. Az órák népszerűsége abban rejlik, hogy ez az egyike azon kevés műtárgytípusoknak, amelyeket nem vitrinben őrzünk. Amellett, hogy nap mint nap viselhetjük, kifejezhetjük vele egyéniségünket, gyűjthetjük, sőt tovább is örökíthetjük őket. Ráadásul, ha körültekintően választunk, nagyszerű befektetésnek is bizonyulnak. 


Az első Óraakció összeállításánál a szakértők törekedtek arra, hogy a különböző korosztályokhoz, stílushoz és pénztárcákhoz alkalmazkodó kollekciót állítsanak össze. 


A régi órák gyűjtőinek számos zsebóra ritkaság mellett az aukció legrégebbi tételével, egy 1800-as évek elejéről származó arany zsebórával készültek a szakértők. A tökéletesen működő szerkezetet két, harangot ütő, aprólékosan kidolgozott angyal teszi különlegessé.

Nem véletlen, hogy a Breguet adja az aukció legmagasabb kikiáltási árú darabját. Az 1775-ben alapított francia cég az európai királyi családok kedvenc beszállítója volt, és mind a mai napig őrzik az egyedi díszítési hagyományaikat. A most kikiáltásra kerülő Classique Extra-Flat fehérarany karórájuk letisztult eleganciájával és végletekig precíz szerkezetével mutatja, hogy a márka a 21. században is hű maradt a nevéhez.


A nagy klasszikusok között meg kell említenünk a Patek Philippe-t is. Ehhez a márkához is koronás megrendelők, egyedülálló technikai megoldások és számtalan aukciós rekord fűződik. Gyűjtőknek szánt arany frakkórájuk mellett az először 1999-ben megjelent, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő modern klasszikusra, a Twenty-4 modellre is licitálhatnak 1,45 millió forinttól.


A kollekció bővelkedik a különleges, limitált kiadású órákban is. Ilyen a híres Hamilton Venturakaróra, amit Elvis Presley tett híressé. Először 1957-ben dobták a piacra, és Elvis nemcsak filmjeiben, de a magánéletben is szívesen viselte. A 21. században az ikonikus designt újraalkották tiszteletére, ennek a limitált sorozatnak egy darabja kerül most árverésre, 190.000 Ft-os kikiáltási áron. A sporttörténelem egy különleges ereklyéjére is licitálhatnak az aukción. A svájci Valory Real Madrid karóráját valószínűleg csak illusztris rajongóknak és játékosoknak ajándékozta a klub a 60-as években, éppen akkor, amikor Puskás Öcsi is a „Blancok” csapatát erősítette. 

 

A legnagyobb svájci óracégek neve mindig is összefonódott a sporttal és a tudománnyal, hiszen az emberi teljesítmények ezen határterületei nem csupán pontosságot, de a lehető legnagyobb precizitással elkészített szerkezeteket is megkívánnak. Az Omega Speedmaster Moonwatch modellje például azzal lett híres, hogy ott volt az első Holdra szállásnál. A Seamaster sorozat darabjai az aktív, elegáns férfiak kiegészítői, nem véletlenül ez a 007-es ügynök kedvenc modellje. Bond másik kedvelt óramárkája a Rolex, amelyből rögtön három tétel is kalapács alá kerül az óraaukción. Az IWC legendás modellje a Portugieser, a sorozatból most a Chronograph Automatic modell kerül aukcióra 1,9 millió forintos kikiáltási áron, de licitálhatnak a Big Pilot vagy a Da Vinci Vintage karórájukra is. A 19. század végén alapított Breitling neve sokáig egyet jelentett a pilótaórákkal. Az aukción többek között egy különleges Breitling for Bentley Flying B férfi arany karórával találkozhatnak az érdeklődők, amely már a Bentley autós céggel való együttműködés eredménye. Ennél a típusnál az angol eleganciát vegyítették a svájci precizitással. 

A luxus karórák piacán egyeduralkodónak tűnő svájci órakészítő cégek mellett talán az egyik leghíresebb a német Glashütte Original. Exkluzív luxusórái közül többet is beválogattak a szakértők, ezek közül kiemelkedik a Senator Calendar Week férfi arany karóra, amely 2,1 milliós kikiáltási árával az árverés egyik legdrágább tételének ígérkezik. Feltétlenül meg kell említenünk a Hublot márkát, amit alig 40 éve alapítottak, és mára már a Louis Vuitton cégbirodalom tagja. A jellegzetes kaucsuk szíjas, hajóablak alakú, Big Bang modell a luxusórák egyik legnépszerűbb modellje. Az ékszerórák kedvelői válogathatnak a Versace, Bulgari, Jaeger Le Coultre vagy éppen az Ebel modelljei között.


Az Óraaukció kiállítását október 14-28-ig ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Apszistermében (1052 Budapest, Bécsi utca 3.). Az árverésre október 31-én, 16 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban.

További információk és katalógus: www.bav.hu/aukcio

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zugló nem lehet vesztese a városligeti hétvégi fizetőparkolás eltörlésének

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
2017. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fizetések emelkedése új helyzetet hoz

Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
2017. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2017. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták az első 5G kapcsolatot hazánkban

Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon csütörtökön, az Ericsson Magyarország budapesti kutató fejlesztő központjában, a mobilhálózati kapcsolat másodpercenként 22 gigabites (Gbps) letöltési sebességet ért el.
2017. 10. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt éve folyamatosan emelkednek a keresetek

A keresetek emelkedése a gazdaságfejlesztő és foglalkoztatást segítő programoknak köszönhetően csaknem öt éve folyamatosan tart - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. 10. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete

Tizenöt magyar cirkuszigazgató megalakította a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületét, amelynek főbb célja a cirkuszi hagyományok fenntartása és az érdekképviselet ellátása.
2017. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

13,2 százalékkal nőttek a keresetek augusztusban

Augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés üteme alig különbözött az előző havi 13,1 százalékostól, de abban június után ismét szerepet játszott a jutalmak és prémiumok, valamint más egyszeri kifizetések 31,0 százalékos növekedése, ezektől megtisztítva 12,4 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése.
2017. 10. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétezer fiatal vesz részt a budapesti ifjúsági találkozón

Csaknem kétezer egyetemista és középiskolás vesz részt a budapesti ifjúsági találkozón, történelmi vetélkedőn, majd a hagyományos fáklyás felvonuláson - mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2017. 10. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hekkertalálkozó lesz Budapesten

Immáron 14. alkalommal gyűlnek össze az etikus hekkerek képviselői Budapesten, Közép-Kelet-Európa IT biztonsági fesztiválján, a Hacktivityn.
2017. 10. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 18-án megtartott 42. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,3 milliárd forintot kapnak a kkv-k versenyképességük javítására

Új pályázati felhívás jelent meg 3,3 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a mikro-, kis és középvállalkozások (kkv) versenyképességének és hatékonyságának növelésére - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.
2017. 10. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.
2017. 10. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás