Elstartolt a mikulás rally Európában, és itthon is

Jó formában vannak az európai és a magyar részvények is: a mikulás rally mellett a Fitch felminősítési várakozások vezetik a hazai papírokat felfelé. A BUX ezzel több éves lemaradását hozza be a régióban - Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének értékelése.


Forrás: GazdaságTV.hu

Remekel a Nike, nyoma sincs a kínai lassulásnak

Tegnap piaczárás után tette közzé gyorsjelentését a Nike, amelyet a befektetők több, mint 2%-os emelkedéssel jutalmaztak. Az EPS 90 centet ért el, semmi nyoma nem látszott a kínai lassulásnak, hiszen 24%-os bevételnövekedést hozott ez a szegmens - Kiss Mónika, Equilor.
2015. 12. 23. 09:55
Megosztás:

Lassulhat a magyar gazdaság növekedése 2016-ban

Az állami beruházások mérséklése hozza a lassulást jövőre, 2016-ban a magyar gazdaság növekedési üteme csökkenni fog, bár a fő húzó ágazatok hasonlóak lesznek az idei évben látottakhoz. Az autóipari export és a belső fogyasztás adhatja a GDP fő százalékát.
2015. 12. 22. 17:20
Megosztás:

Padlón az olajár, de a MOL-t ez nem érinti súlyosan

A 15.000 forintos szintek felé veheti az irányt a MOL részvénye, a padlón levő olajár nem igazán befolyásolja a hazai olajóriás árfolyamát, hisz a rendkívül erős finomítói árrések kompenzálhatják ezt. Az osztalék várakozások nagyban alakíthatják a MOL kurzusát.
2015. 12. 21. 13:36
Megosztás:

A rekord alacsony olajár deflációs aggodalmakat kelt

A magyar piac várhatóan alacsony forgalom mellett kezdheti meg a hetet, a MOL kurzusára hatással lehet a Brent árfolyama, amely 2004-es mélyponton jár, a rekord alacsony olajár deflációs aggodalmakat kelt - Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének összefoglalója.
2015. 12. 21. 09:30
Megosztás:

Karácsonyra a Fed hozhat dollárerőt

Már szinte biztos, hogy a jövőhéten, a Fed hosszú idő után kamatot fog emelni. A dollár/forint kurzusa a 290-es szintekről, 287 környékére süllyedt. Rövid távon ha az amerikai jegybank valóban megemeli az irányadó rátát dollárerősödés lehet az év végére.
2015. 12. 10. 12:45
Megosztás:

Tartósan 310 felett marad az euró árfolyama

A tegnapi kereskedésben jelentősen gyengült a forint árfolyama, ezzel fontos ellenállási szintet lépett át az euró-forint jegyzése. Ha az árfolyam a 316-os szint felett marad, további forintgyengülés jöhet az euróval szemben. - tette hozzá Varga Zoltán, az Equilor elemzője.
2015. 12. 10. 09:24
Megosztás:

Amerikai részvénypiac: hatalmas tranzakció a küszübön

A pletyka szerint a Dow Chemical és a DuPont előrehaladott tárgyalásokat folytat a két cég összeolvadásának lehetőségéről. A hírre a tegnap esti zárás utáni kereskedés folyamán a részvények 5%-os emelkedést produkáltak. - nyilatkozta Varga Botond, az Equilor üzletkötője.
2015. 12. 09. 09:50
Megosztás:

Nyakunkon az év vége, de még rengeteg hír érkezik a magyar piacon

10 órakor teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank Növekedési jelentésének második számát. A héten a kedden megjelenő novemberi inflációs adatokra figyelünk, a Bloomberg 0,7%-os árnövekedési ütemre számít. - mondta el Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője.
2015. 12. 07. 09:31
Megosztás:

Lassul a GDP-nk, jövőre már két százalékra eshet

A KSH frissen publikálta a harmadik negyedéves GDP adatot. A Nemzeti Össztermék növekedés értéke 2,4% lett, ami 0,1%-al haladta meg az elemzői várakozást. A várható visszaesés és az EU-s források csökkenése miatt, elképzelhető lesz, hogy jövőre 2% közelébe csökken a GDP-nk.
2015. 12. 04. 15:14
Megosztás:

Egy téves infó hatalmas volatilitást okozott a piacon

Nagy mozgást okozott a piacon egy tegnap felbukkant téves hír, miszerint a jegybank semmiféle lazító intézkedést és kamatcsökkentést nem fog bejelenteni. Az euró a dollárral szemben több, mint 1%-os növekedést produkált. - nyilatkozta Varga Zoltán, az Equilor elemzője.
2015. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön tovább gyengülhet az euró

Az EUR/USD jelenleg egy csökkenő trendvonal alatt mozog. Valószínűleg nem fogja áttörni és ezt a képet meg is erősíti a csütörtöki Draghi sajtótájékoztató is, ami eladói hullámot okozhat. Ha további csökkenés lesz, akkor az 1,0460-os támasz meghatározó lesz.
2015. 12. 02. 09:30
Megosztás:

A forint erősödéssel jöhet ki a jegybankok döntéseiből

A következő két hétben fontos jegybanki ülések lesznek. Csütörtökön az EKB ül össze, ahol arról dönthetnek, hogy kibővítik az eszközvásárlást, a FED pedig valószínűleg kamatot fog emelni ebben a hónapban. Ezektől a döntésektől a forint felértékelődhet.
2015. 12. 01. 12:02
Megosztás:

A héten tovább gyengítheti az eurót az EKB

Hétfőn az IMF dönt arról, hogy a kínai jüan bekerül-e az ötévente felülvizsgált SDR kosárba. Csütörtökön az EKB ülésére figyelünk, melyen a jegybank egy komplex monetáris lazítócsomagot mutathat be, tovább gyengítve az eurót. - mondta el Kovács Bálint, az Equilor elemzője.
2015. 11. 30. 09:50
Megosztás:

Ezekben az eszközökben jöhet fordulat

Három eszközt vettünk górcső alá a Trendfigyelőben, melyekben 2016-ban fordulat következhet: az első az EUR/USD devizapár, mely a Fed kamatpolitikája kapcsán lehet érdekes, a második az olaj és végül az arany trendje. Érdekes mozgások jöhetnek ezen eszközökben.
2015. 11. 24. 15:33
Megosztás:

Óriási profit elé néz az amerikai kisker szektor

Pénteken Amerikában rövidített kereskedésre számíthatunk, ezzel hivatalosan is megkezdődik a nagy karácsonyi vásárlási szezon, a kiskereskedelmi szektor legfontosabb időszaka, amikor a nyereség kb. 41%-a keletkezik - Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének napindítója.
2015. 11. 23. 10:20
Megosztás:

10 instant infó a pénteki Fitch döntés előtt

2011 és 2012 során kerültünk bóvli kategóriába mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél. A Fitch lehet az első, aki felminősíti az országot a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriából. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint "jó okunk van bízni a felminősítésben".
2015. 11. 19. 16:05
Megosztás:

A Fitch döntése mozgathatja a forintot

A Fitch Ratings holnap este teszi közzé hazánk adósbesorolásának felülvizsgálatát, és jó esély van rá, hogy visszakerülünk a befektetésre ajánlott kategóriába. Ennek kapcsán érdemes ismét megnézni az euró-forint árfolyamgrafikonját - Varga Zoltán, Equilor.
2015. 11. 19. 09:13
Megosztás:

A monetáris lazítás van ma fókuszban

Az EKB a legfőbb veszélyforrásnak tekinti, hogy a befektetők elvesztik a hitüket az EKB inflációs előrejelzésével kapcsolatban. Meglátásuk szerint az előrejelzések továbbra is törékenyek maradnak, annak ellenére, hogy a jegybank további lépéseket fontolgat - Kiss Mónika, Equilor.
2015. 11. 17. 09:10
Megosztás:

Kockázatkerülő üzemmódba kapcsol a piac

A szörnyű francia terrorcselekmények mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ez hosszú időre meghatározza majd az unió és az emberek hozzáállását a mindennapokhoz. A péntek esti, párizsi terrortámadások hatásaként érezhető a kockázatkerülés - Kiss Mónika, Equilor.
2015. 11. 16. 09:30
Megosztás:

Túl vagyunk a négy nagy papírunk gyorsjelentésén

A ma hajnali OTP harmadik negyedéves beszámolójával túl vagyunk a négy nagy hazai blue chip gyorsjelentésén, megvizsgáltuk, összességében milyenek lettek a vállalatok eredményei - Kababik József, az Erste üzletkötőjének értékelése.
2015. 11. 13. 13:34
Megosztás: