Emelkedés várható a hazai tőzsdén

Emelkedésre számít kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.

Emelkedés várható a hazai tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: kedvező a nemzetközi hangulat, így enyhe emelkedés jöhet a budapesti tőzsdén is. A kereskedésre hatással lehet, hogy kedden jelenik meg a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet német és euróövezeti gazdasági hangulatindexe júniusról, délután még a májusi amerikai fogyasztói árak adatát közlik - tette hozzá.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,93 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 36 606,38 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2708 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,79 százalékkal 10 100 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,71 százalékkal 418,50 forintra gyengült, forgalma 98,1 millió forint volt. A Richter-papírok 35 forinttal, 0,64 százalékkal 5545 forintra erősödtek, forgalmuk 806,7 millió forintot ért el.

Hozzászólások

Mérséklődik a meleg a hosszú hétvégén

A napsütés mellett helyenként már eső is lehet, és némileg a meleg is mérséklődik a hosszú hétvégén. A maximumok egyre inkább 20 fok alatt alakulnak majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 10. 19. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A nemzetközi piacon is hódít a Virtuózok

A nemzetközi piacon is hódít a Virtuózok; a magyar komolyzenei tehetségkutató újabb befektetőkkel gyarapodott, hamarosan pedig az amerikai és az angol nézők is megismerkedhetnek országuk legfiatalabb komolyzenei tehetségeivel - hangzott el az M5 csatorna csütörtöki Kulturális Híradójában.
2018. 10. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 10. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
2018. 10. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 15 százalékos béremelést kérnek a vasutasok

Tizenöt százalékos béremelést kérnek jövőre a vasutasok, és erről minél előbb megkezdenék a tárgyalásokat a MÁV vezetésével - közölte a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A BUX ma megúszta, de nézzük, miért!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,90 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 37 485,01 ponton zárt csütörtökön, miközben a vezető indexek mindegyike 1% körüli, vagy azt meghaladó mínuszban zárta a kereskedést. Nézzük, mi történt itthon!
2018. 10. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágák-e a budapesti lakásárak a jövedelmekhez viszonyítva?

Kétarcú a fővárosi lakáspiac: egyrészről a budapesti lakásárak még mindig csak a régió középmezőnyébe tartoznak, bár ötödik éve kitartóan emelkednek. Másrészről egyre több vevő szemléli elképedve az árakat, mert azokat a saját jövedelméhez viszonyítva nagyon magasnak találja.
2018. 10. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakás hitelt vesznek fel a magyarok - egy ábrán

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2018. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Inkább zsebpénzt, mint bankszámlát kapnak a magyar gyerekek

A magyar szülők alkalomszerűen beszélnek csak 18 éven aluli gyermekükkel pénzügyekről, először leggyakrabban 3 éves korban kerül elő a téma – derült ki a REGIO JÁTÉK megbízásából az NRC által készített reprezentatív kutatásból. Míg saját bankszámlát a gyermekek 22 százaléka, addig zsebpénzt 65 százaléka kap, melynek mértéke leginkább a lakóhelytől és az életkortól függ. Az összegyűjtött forintokat legtöbbször élelmiszerre, szórakozásra és ruhákra költik a gyermekek.
2018. 10. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életbe lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán

Életbe lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán a szálló por elmúlt napokban mért magas koncentrációja miatt - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel csütörtökön.
2018. 10. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesülhet az Opus és a Konzum

Fúzió előkészítéséről döntött az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága - közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2018. 10. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kockázatkezeléssel növelhető a bizalom a digitális gazdaságban

Növelik a felhasználói bizalmat és csökkentik a digitális átalakulás költségeit a kockázatkezelők, az üzleti döntésekbe mégsem vonják be őket megfelelően – állapítja meg az EY 1200 döntéshozóval végzett nemzetközi felmérése. A kockázatkezelési és irányítási funkciónak gyökeresen meg kell változnia ahhoz, hogy stratégiai értéket hozzon létre.
2018. 10. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Balázs: A lakás-takarékpénztárak állami támogatása nem volt hatékony

Magyarországon működik az egyik legkomolyabb család- és lakástámogatási rendszer, ám a lakás-takarékpénztárak állami támogatása nem volt hatékony, ezért megszüntette a kormány - mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2018. 10. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz milliós adócsalás miatt indult eljárás két autókereskedő ellen

A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 10. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható ma a hazai tőzsdén?

Az európaihoz hasonlóan a magyar részvénypiac is határozott irány nélkül kezdheti a csütörtöki kereskedést az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese szerint.
2018. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggesztik az Opus Global tőzsdei kereskedését

Felfüggeszti az Opus Global Nyrt., valamint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz végéig.
2018. 10. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyitottak az európai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön.
2018. 10. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos problémák miatt záratott be egy Pest megyei pékséget a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei sütőüzem működését.
2018. 10. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél jobb Magyarország és Szlovákia kapcsolata

Magyarország és Szlovákia együttműködésében a legjobb kapcsolatot most ápolja a két ország kormánya, ami a kölcsönös tiszteleten alapul - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón Pozsonyban.
2018. 10. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna alacson vízszintje miatt csökkenhet a vízi áruszállítás

Jelentősen csökkenhet idén az áruszállítás a Dunán a folyó alacsony vízszintje miatt, a bajai és a paksi kikötőkben eddig az éves átlagforgalom fele teljesült.
2018. 10. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás