Emelkedés várható az európai tőzsdéken

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva, miután a befektetőket megnyugtatta, hogy az amerikai félidős kongresszusi választásokon a papírformának megfelelő eredmény született.

Emelkedés várható az európai tőzsdéken

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,55 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal emelkedhet a nyitásban.
   
Eseményekben és adatokban gazdag nap áll a befektetők előtt. Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza őszi gazdasági előrejelzését az Európai Unió egészére és egyes tagállamaira vonatkozóan, a Nemzetközi Valutaalap pedig ugyancsak közzéteszi az Európa gazdasági kilátásairól szóló terjedelmes beszámolót.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A német és a francia statisztikai hivatal délelőtt ismerteti a szeptemberi külkereskedelmi adatokat, míg a nagyvállatok közül egyebek között a Société Générale, a Commerzbank, a Siemens, a Skanska és a Generali számol be harmadik negyedéves teljesítményéről.
   
Az Egyesült Államokban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának kétnapos ülését követően - közép-európai idő szerint este nyolc órakor - közzéteszik a kamatdöntést. A piacok egybehangzóan arra számítanak, hogy változatlan szinten marad az irányadó kamatsáv, emelésre decemberben lehet számítani.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Miután a New York-i tőzsdeindexek 2 százalékot meghaladó nyereségben zártak szerdán, Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin jórészt emelkedtek az indexek csütörtökön. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,61 százalékkal 494,06 pontra, egyhavi csúcsra emelkedett.
   
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,83 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,67 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,53 százalékos nyereségben zárt. A sanghaji irányadó index viszont 0,20 százalékos veszteségben, míg a hongkongi Hang Seng 0,42 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,32 százalékos pluszban, 77,30 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,28 százalékos nyereségben, 61,84 dolláron forgott csütörtök reggel.
   
Szerdán jelentős pluszokban zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,09 százalékkal, 7117,28 pontra, a frankfurti DAX-index 0,83 százalékkal, 11 579,10 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,24 százalékkal, 5137,94 pontra nőtt. Madridban 1,99 százalékos, Milánóban pedig 1,42 százalékos emelkedéssel zárt a tőzsde.
    

A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 1,06 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,09 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,21 százalékkal nőtt.

Hozzászólások

Theresa May kinevezte a lemondott miniszterek utódait

Theresa May brit miniszterelnök kinevezte pénteken a Brexit-ügyi, illetve a munkaügyi tárca éléről előző nap lemondott miniszterek utódait. A brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztérium (DExEU) élére Stephen Barclay eddigi egészségügyi államtitkár került.
2018. 11. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárta a hetet a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,42 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 39 328,39 ponton zárt pénteken.
2018. 11. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2018. 11. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
2018. 11. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi erős zárás után.
2018. 11. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárul az Opus Global tőkeemelése

A Mészáros Építőipari Holding Zrt. 51 százalékos üzletrészének apportjával, valamint a Mátrai Erőművet tulajdonló a Status Power Invest (SPI) Kft. 55 százalékos tulajdonának megvásárlásával lezárul az Opus Global Nyrt.-nél idén februárban bejelentett tőkeemelés. A saját tőke több mint 200 milliárd forinttal nő - tájékoztatta a társaság az igazgatóság csütörtöki döntéséről pénteken az MTI-t.
2018. 11. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson az euróövezeti infláció

Októberben majdnem hat éve a legmagasabbra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott jelentése szerint.
2018. 11. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kriptodeviza piac összeomlása elérte az Nvidia-t

Hiába emelkedett tegnap nagyobbat a félvezetők árfolyama az USA-ban, a piaczárást követő Nvidia és Applied Materials gyorsjelentések ismét elrontották a hangulatot.
2018. 11. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengécske számok az Applied Materialstól

Az Applied Materials negyedik negyedéves gyorsjelentése sem tartogatott túl sok pozitívumot, noha erre már a nagyobb félvezetőgyártók eddigi kommentjei alapján részben számítani lehetett.
2018. 11. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További felhajtóerőre vár az arany

A hét közepén az arany megint visszapattant az 1200 dollár/uncia ellenállásról, amelyet már többször is teszteltaz elmúlt napokban. Bár ez a legutóbbi lokális erősödés egybeesett a Bitcoin esésével, azért egy igazi feltámadáshoz több tényezőre lenne szükség.
2018. 11. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van esély új választásra vagy népszavazásra Nagy-Britanniában

Nem biztos, hogy meglesz a brit parlamentben a Brexitről szóló EU-brit megállapodás elfogadásához szükséges többség, akkor pedig választás vagy népszavazás jöhet - erről beszélt Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
2018. 11. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A szakértők eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát

Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 11. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt az EU-ból az unión kívülre küldött magánátutalások összege

Tavaly tovább nőtt az Európai Unióban élők által az unión kívülre küldött magánátutalások összege. A személyi átutalások többségét a bevándorlók származási országukba küldött pénzösszegei adták az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett jelentése szerint.
2018. 11. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A teljes belvárosból kitiltaná a járműforgalmat Párizs főpolgármestere

Kitiltaná Párizs történelmi belvárosából a gépjárműforgalmat Anne Hidalgo főpolgármester. Az ötlet alig pár héttel azután szivárgott ki, hogy egy bírósági döntés alapján véglegessé vált a kitiltás az alsó rakpartokról.
2018. 11. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető Prágában

Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető csütörtök este a prágai Vencel téren és több cseh nagyváros központjában.
2018. 11. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar pedagógus-továbbképző központ jöhet létre Romániában

Magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról döntött csütörtökön a román kormány, az új intézmény Nagyváradon fog működni - közölte csütörtöki hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
2018. 11. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország rendezi a 2022-es férfi röplabda-világbajnokságot

A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) mexikói kongresszusán úgy döntött, Oroszország rendezheti a 2022-es férfi világbajnokságot.
2018. 11. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May végig akarja vinni a Brexit-folyamatot

Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett csütörtökön arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) megállapodástervezetét érő súlyos bírálatok ellenére sem kíván távozni tisztségéből, kijelentve: ő szándékozik végigvinni a Brexit-folyamatot.
2018. 11. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik a vonaton utazók jogait

Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön támogatták azt a módosító javaslatot, amely a vonatok késése esetén növeli az utasoknak járó kártérítés összegét, a fogyatékkal élő utasok számára hathatósabb segítséget ír elő, a kerékpárosok számára pedig a vasút könnyebb használhatóságát biztosítja.
2018. 11. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás