Emelkedést várnak az elemzők a magyar tőzsdén

Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Emelkedést várnak az elemzők a magyar tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: enyhe pluszban készülnek nyitni az európai börzék, élénkülhet a kereskedés a piacokon. A magyar tőzsde jól tartotta magát hétfőn, az optimista hangulatban kis emelkedést lehet várni a hazai részvényeknél kedden is - fejtette ki.
   
A szakértő hozzátette: érdemes figyelni, hogy az OTP-részvényeknél kitart-e a 10 ezer forintos lélektani szint, hétfőn sikerült efölött zárni.
   
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint a vezető blue chipekről szóló hazai hírek híján a nemzetközi hangulat határozza majd meg a BUX mozgását, alacsony forgalom mellett felfelé indulhat a teljes részvényindex. Az enyhe vételi nyomás alól az OTP lehet a kivétel, itt a 9600 forintos szint a döntő - tette hozzá.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,70 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 37 097,85 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt. A Mol 120 forinttal, 0,52 százalékkal 23 270 forintra erősödött, 477,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,15 százalékkal 10 015 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 475 forintra nőtt, forgalma 105,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,76 százalékkal 6600 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Pro és kontra a magyar építőiparban

Folytatódott a kiugró növekedés a magyar építőiparban. A következő időszakban is bővülés várható, de a jövőbeni növekedést több tényező akadályozhatja.
2018. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Minden eddiginél többen, mintegy 180 ezren keresték fel tavaly a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkot, amely idén is számos újdonsággal várja a látogatókat.
2018. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton indul A Dal 2018

Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
2018. 01. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Himnusszal kapcsolatos ereklyéket állítanak ki Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc Himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát is megtekintheti a nagyközönség a magyar kultúra napjának alkalmából pénteken és szombaton Nyíregyházán.
2018. 01. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kampány indul a téli kikapcsolódás népszerűsítésére

Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2018. 01. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten

SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek - közölte a program fő szervezője, a BlackCell IT Security hétfőn az MTI-vel.
2018. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen
2018. 01. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint

Vegyesen alakult a forintárfolyam hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódtak a dollár-eladások, továbbra is veszik az eurót

A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (január 3 – január 9) a dollár shortok állománya megduplázódott a nyolc IMM (International Monetary Market) devizával szemben. Ebben az egyhetes időszakban egyébként a dollár szeptember óta a leggyengébb volt a G10 országok devizáival alkotott keresztekben. Az egyik legfőbb tényező ebben az új rekordig emelkedő euró long állomány, de jelentős volt az AUD fordulata is: a ausztrál dollárt agresszívan shortolták az elmúlt hetekben, de ezt követően nagy mértékben vették, így az AUD pozíciója a COT-riport által megfigyelt alapoknál nettó longra fordult.
2018. 01. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat

Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján, melyet abból az alkalomból tartott, hogy hétfőn 20 új mentőautó állt forgalomba.
2018. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági központ jött létre Budapesten

Negyven emberrel működő, a közép-európai régiót kiszolgáló kiberbiztonsági központot hozott létre Budapesten Cyber Intelligence Centre (CIC) néven a Deloitte - tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló cég hétfőn.
2018. 01. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénteken ismét nőtt a WTI, a Brent 70 dolláros szinten

A WTI 64,4 dolláron állt ma reggel, miután pénteken ismét jelentős áremelkedés volt a piacon.
2018. 01. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Lassabb, de tartós profitnövekedés a globális részvények piacán

2017-ben a részvénypiacokat a globális vállalati nyereségek hajtották, és ez – talán lassabb ütemben – 2018-ban is folytatódhat. Japán fellendülése még nem zárult le, és szerezhet még meglepetéseket a befektetőknek. Jeremy Podger, a Fidelity International munkatársa szerint a geopolitikai kockázatokra továbbra is oda kell figyelni, csakúgy, mint a növekvő inflációra.
2018. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit nőttek a fogyasztói árak?

A jegybank várakozásainak megfelelően a fogyasztói árak 2,1 százalékkal nőttek tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest, a piaci elemzők várakozása 2,2 százalék körül volt - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán

Több mint 250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán. A beruházás európai uniós forrásból valósul meg.
2018. 01. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozgott a forint

A dollárral szemben erősödött, a többi vezető valuta ellenében alig mozdult a forint árfolyama hétfő reggelre a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi közúti baleset van Magyarországon?

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Magyarországon (2007-2017. III. negyedév)
2018. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási bizottságok az április 8-ai országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2018. 01. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás