Emelte alapkamatát a Bank of England

A brit jegybank monetáris tanácsa a csütörtöki bejelentés szerint 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelte az irányadó rátát.

Emelte alapkamatát a Bank of England

A Bank of England legutóbb több mint egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést.
   
A csütörtöki bejelentés szerint a mostani kamatemelési döntés nem volt egyhangú: a monetáris testület kilenc tagja közül heten az alapkamat emelésére, ketten kamattartásra voksoltak.
    

A piac és a londoni elemzői közösség azonban már jó ideje jelentős eséllyel jósolta a Bank of England novemberi kamatemelését, mivel a brit jegybank kommunikációja az utóbbi hónapokban egyre inkább a készülő szigorításra utalt.
   
Mark Carney, a Bank of England kanadai kormányzója nemrégiben kijelentette, hogy "viszonylag rövid időn belül" várható az alapkamat emelése, mivel a jegybankot az inflációs nyomás mellett aggasztják az arra utaló jelek is, hogy ismét "felelőtlen" hitelkiáramlási dömping kezdődhetett a brit gazdaságban.
   
Carney a kamatemelés csütörtöki bejelentésével egy időben kiadott új inflációs jelentést ismertetve azt mondta, hogy a Bank of England várakozása szerint a következő években elfogy a brit gazdaságban még meglévő csekély kapacitástöbblet is, és ennek hatására valószínűleg erősödni fog a hazai eredetű inflációs nyomás.
   
A brit jegybank kormányzója a csütörtöki sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a nagy-britanniai munkanélküliségi ráta 42 évi mélyponton jár, az infláció pedig meghaladja a Bank of England 2 százalékos célszintjét.
   
A tizenkét havi brit infláció szeptemberben a várakozásokat túllépve 3 százalékra gyorsult, és a Bank of England előrejelzése szerint az éves inflációs ütem októberben átlépte a 3 százalékot.
    

Mindeközben a brit gazdaság növekedési üteme is gyorsabb a vártnál.
    

A brit statisztikai hivatal (ONS) minap ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben átlagosan 0,4 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben.
   
Az előzetes konszenzus 0,3 százalékos negyedéves növekedést valószínűsített a szeptemberrel zárult három hónapra.
   
Carney csütörtöki sajtóértekezletén úgy fogalmazott: ebben a környezetben "eljött az ideje annak, hogy egy kicsit felengedjük a gázpedált". A jegybanki kormányzó ezzel arra utalt, hogy a bank megítélése szerint a brit gazdaságnak az eddigieknél kisebb mértékű monetáris élénkítésre van szüksége.
   
A Bank of England 2007 júliusában végrehajtott előző kamatemelése után a brit jegybanki alapkamat 5,75 százalékon tetőzött.
   
Az utána bekövetkezett hitelpiaci és bankválság hatására azonban a brit jegybank hatalmas mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra csökkentette alapkamatát.
   
A brit EU-tagságról tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert tavaly júniusi népszavazás sokkjának hatására a bank tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékponttal a csütörtöki emelésig érvényben tartott 0,25 százalékra - az 1694-ben alapított Bank of England eddigi történetének mélységi kamatrekordjára - csökkentette irányadó rátáját.
   
A brit jegybank emellett 435 milliárd fontra (több mint 150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.
   
Ezeknek az eszközvásárlási programnak a keretét a monetáris tanács nem módosította mostani kamatdöntő ülésén.
   
A testület egyértelműen hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Bank of England monetáris politikája a kamatemelés után, az új kamatszinten is jelentősen ösztönzi a munkahelyteremtést és a reálgazdasági aktivitást.
   
A monetáris tanács közölte azt is, hogy ha a jövőben lesznek további kamatemelések, azok üteme fokozatos, mértéke pedig korlátozott lesz.
   
A közlemény e kitétele miatt a font a kamatemelés ellenére több mint 1 százalékot gyengült a dollárral és az euróval szemben egyaránt, mivel a piaci szereplők ennél erőteljesebb szigorítási utalásra számítottak a Bank of England részéről.
   
A inflációs jelentés kiemeli, hogy a jelenlegi határidős kamatpiaci árazásokból következtethető kamatpálya alapján 2020 végére is csak 1,00 százalékig emelkedne a Bank of England alapkamata.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: