Ennyi kárt okoztak a júliusi viharok, és még nem nyugodhatunk meg

Az elmúlt hetekben országszerte csaptak le a viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A Generali Biztosítóhoz július 10. óta több mint 7000 esetről érkezett bejelentés, mintegy 1 milliárd forint a károk becsült értéke.

Ennyi kárt okoztak a júliusi viharok, és még nem nyugodhatunk meg
A nyár sajnos nemcsak a kikapcsolódásról szól, sokaknak okoz komoly fejfájást az ilyenkor jellemző kiszámíthatatlan időjárás. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint leginkább május elejétől augusztus végéig fordulnak elő a hirtelen lecsapó, viszonylag rövid ideig tartó, nagy mennyiségű csapadékkal és erős széllökésekkel járó viharok. Ezt bizonyítja, hogy a biztosítókhoz 2010-2016 között az évnek ebben az időszakában összesen közel egymillió kárbejelentés érkezett, amelyekre több mint 73 milliárd forintot fizettek ki a társaságok.
 
Ezek a területek jártak a legrosszabbul

Ahogy arra a MABISZ is rámutatott, a nyári viharok átlagosan mintegy 115 ezer forint összegű kárt okoznak a biztosított ingatlanokban és egyéb javakban. Sajnos ez az elmúlt hetekben sem volt másképp: csak ebben az időszakban több mint 7000 viharhoz kapcsolódó esetet jelentettek a Generalinál, mintegy 1 milliárd forint a károk becsült értéke.

Ebből több mint 3000 eset volt kifejezetten viharhoz köthető, közel 500 millió forint értékben, közel 2000 alkalommal pedig villám okozott kárt (több mint 200 millió forint), illetve a jégverés (több mint 1000 eset, közel 400 millió forint értékű kár), a felhőszakadás (közel 400 eset, közel 50 millió forint) és a tetőbeázás (közel 500 eset, 15 millió forint). A július 10-12-i viharokban kiemelten sok ingatlan sérült meg – a fővárosban, Pest megyében, illetve Somogy megyében, de különösen a Balaton déli partja volt érintett.
 
Sokszor megelőzhető lenne a baj

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban 100 ezer körüli káreseményt jelentenek, 2014 nyarán azonban ennél több, 134 ezer, 2015 ugyanezen időszakában pedig több mint 122 ezer bejelentés történt. A jégverés 2016-ban az azt megelőző évhez képest közel kétszer annyi kárt okozott (3700 helyett 6500 eset), és a mezőgazdaságban is a jégverés vonta maga után a legtöbb bejelentést: 2000-ből csaknem 1300 eset kötődik ehhez, a kifizetett károk összege pedig eléri a 1,3 milliárd forintot.

Az előrejelzések és a statisztikák szerint azonban még nem nyugodhatunk meg, a következő hetekben is komoly meglepetéseket okozhat az időjárás. Sok esetben viszont elkerülhető, vagy kisebb mértékű lenne a baj, ha nagyobb figyelmet fordítanánk a kármegelőzésre.  Az első és legfontosabb, hogy rendszeresen tájékozódjunk az aktuális időjárásról. A hagyományos időjárás-előrejelzés mellett már személyre szabott eszközöket is használhatunk, például a Generali kifejezetten erre a célra kifejlesztett alkalmazását, ami fél órával a lakást esetlegesen érintő vihar előtt értesíti a felhasználót.

Ha nagy mennyiségű csapadék várható erős széllel, zárjuk be az ablakokat, vigyük védett helyre a vagyontárgyainkat, autóval pedig ne parkoljunk fa alá! Emellett érdemes áramtalanítanunk elektromos eszözeinket: a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül.

Kártérítés a felmérés napján? Lehetséges!

Ha az elővigyázatosságunk ellenére is bekövetkezik, amitől tartottunk, az észlelést követő 2 napon belül jelentsük be a biztosítónál a károkat. A Generali kárszakértői például már 1 munkanapon belül felveszik a kapcsolatot a károsulttal, majd a kárszakértő legkésőbb 5 munkanapon belül a helyszínre érkezik. Egyszerűbb esetekben a vagyonkárok nagy részét átlagosan 2 napon belül rendezi a társaság. Emellett arra is lehetőség van, hogy a „real time kárrendezés” keretében akár rögtön, a helyszínről elindítsák a kárkifizetést, ebben az esetben a károsult akár már a kárfelmérést követő pár órán belül a pénzéhez juthat. De összetettebb esetekben is 2 héten belül törekednek rendezni a kártérítési összeget.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zugló nem lehet vesztese a városligeti hétvégi fizetőparkolás eltörlésének

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
2017. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fizetések emelkedése új helyzetet hoz

Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
2017. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2017. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás