Ennyit ér a tavaszi kalászos vetőmagok tonnája

A tavaszi kalászos vetőmagokra tonnánként nettó 92 200 forintos tájékoztató árat állapított meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Ennyit ér a tavaszi kalászos vetőmagok tonnája

Takács Géza, a VSZT elnökét kifejtette: a közzétett nettó 92 200 forintos tonnánkénti ár zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a végső szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.
    

Jelenleg sem a takarmányárpa, sem pedig a sörárpa terménypiacon nincs olyan mozgás, mely hatással lenne a várható vetőmag készletekre. A visszajelzések szerint mérsékelt, vagy közepes vetőmag keresletre lehet számítani a tavaszi kalászosoknál - tette hozzá.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Vetőmag Szövetség adatai szerint egy tonna tavaszi árpa vetőmagért 2015-ben és tavaly is egyaránt átlagosan 93 ezer forintot fizettek, a zab vetőmagot tonnánként tavaly átlagosan 89 ezer forintért vásárolták meg.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Szlovák és magyar erdészetek indítanak közös méhészeti programot

A szlovák állami erdőgazdaság Kistapolcsányi Erdészete és a Vértesi Erdő Zrt. 340 millió forintos uniós támogatásból közös programot valósít meg a két erdészet méhészeti hagyományainak megújítására - jelentették be csütörtökön a felvidéki Kistapolcsány kastélyában.
2018. 01. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
2018. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel nőtt a mezőgazdasági termékek exportja

Harmadával nőtt a mezőgazdasági termékek exportja az elmúlt 7-8 évben, amelynek 83 százaléka az Európai Unió (EU) tagállamaiba irányul - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zárta a múlt évet a NAK

Sikeresen zárta a múlt évet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), számos, a gazdálkodást könnyítő intézkedés született a NAK kezdeményezésére - hangsúlyozta a testület elnöke kedden Budapesten évindító sajtótájékoztatóján.
2018. 01. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen
2018. 01. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megjelent az afrikai sertéspestis a román-magyar határ mellett

Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte szombaton a román sajtó.
2018. 01. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 millió euróra nőtt a magyar méhészetek éves támogatási kerete

A korábbi keret 340 ezer eurós bővítésével évente 5 millió 35 ezer euró áll rendelkezésre a magyar méhészek támogatására - mondta a Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem szerdai konferenciáján Budapesten.
2018. 01. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsuló ütemben nőtt a fakitermelés

Már a hetedik egymást követő évben bővült a legfontosabb faipari termékek előállítása; a növekedés üteme 3-6 % közötti – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) nemrég megjelent elemzésében.
2018. 01. 09. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrárkamara: nem kell aggódni a meleg januári időjárás miatt

Aggódnak a gazdák az évszakhoz képest kimagaslóan meleg januári időjárás miatt, ez azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a legtöbb növényre még nincs negatív hatással, mivel a természet ilyenkor javában "alszik", a szőlő és a gyümölcsök is úgynevezett mélynyugalmi fázisban vannak.
2018. 01. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnálnak a gabona termésátlagai a felmelegedésnek köszönhetően

Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van abban, hogy stagnálnak az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai Magyarországon és az egész régióban - közölte a Magyar Tudományos Akadémia(MTA).
2018. 01. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az enyhe időjárás miatt aggódnak a gazdák

Aggódnak a gazdák a napok óta tartó tavaszias időjárás miatt, mivel rügyeznek a fák, és ha továbbra is ilyen meleg lesz, majd erős lehűlés következik, komoly károkkal kell számolniuk - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában vasárnap.
2018. 01. 07. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eldőlt: a méheknek is lesz világnapjuk

A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, üdvözli az ENSZ Közgyűlés határozatát a családi gazdálkodás nemzetközi évtizedének meghirdetéséről, az illegális halászat elleni figyelemfelhívó napról, és a tevefélék, illetve a hagyományos halászat és akvakultúra nemzetközi évéről.
2017. 12. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,6 milliárd forint jut a halfeldolgozás javítására

A Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd forint fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására - jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten .
2017. 12. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés a Méz-jelentés iránt

Rendkívül nagy az érdeklődés az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés iránt az Európai Parlamentben (EP) - mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, a jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 12. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a magyar búzaexport Egyiptomba

Sikeresen zárultak a tárgyalások a búzaexport engedélyeztetésére az egyiptomi növényegészségügyi hatósággal - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-t pénteken.
2017. 12. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabban nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Októberben a növényi termékek árának 8,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,2 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a szeptemberi 5,5 és az augusztusi 3,4 százalékos növekedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. 12. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kártevők veszélyeztetik a gabonakereskedelmet

Az évszakhoz képest változékony, meleg és párás idő nagyon kedvez a gabonakártevők szaporodásának, amelyek rövid idő alatt az egész betárolt termésben elterjedhetnek, rontva ezzel annak minőségét és megakadályozva a határidős szállításokat – hívja fel a figyelmet a Concordia Közraktár Zrt. A gondon a gázosítás segít, de jól kell megválasztani ennek időpontját, mert ha szermaradványok vannak az áruban, azt ugyanúgy visszautasíthatják, mintha kártevőkkel fertőzött lenne.
2017. 12. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 tonna rossz minőségű mézet találtak a Nébih szakemberei

Két vizsgálatkor több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
2017. 12. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a gyógynövények mennyisége

A begyűjtött és termesztett gyógynövény mennyisége folyamatosan csökken, a tendencia megfordításához a gyűjtés, valamint a termesztés területén is váltásra van szükség a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint.
2017. 12. 13. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megháromszorozódott a kistermelők száma

Egyre több az országban a kistermelői piac és a kistermelő, utóbbiak száma 2010 óta megháromszorozódott és számuk most 17 ezer felett van - közölte a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
2017. 12. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás