Ennyivel nő az állami vállatoknál dolgozók fizetése az idén

Átlagosan 10-12 százalékkal emelkedik mintegy 107 ezer, állami vállalatnál dolgozó munkavállaló bére idén - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Ennyivel nő az állami vállatoknál dolgozók fizetése az idén

Felidézte, a fejlesztési tárcához tartozó mintegy 250 vállalat közül tavaly 79, idén pedig 71 a kormány munkavállalókat érintő bérkedvezményei mellett sem tudja a tavaly megkötött hároméves bérmegállapodásban szereplő, összesen átlagosan 30 százalékos bérfejlesztést végrehajtani; ezek a társaságok állami támogatást kapnak ehhez.
   
Az államtitkár kiemelte: a cégek között vannak a nagy közszolgáltató vállalatok, amelyek zavarmentes, megbízható, magas színvonalú munkája alapvető az emberek mindennapi életében.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 milliót keress? Számold ki ITT!
    

A bérmegállapodás egyik legfontosabb célja volt, hogy a hiányszakmákban tapasztalt elvándorlást megállítsák, illetve felkeltsék ezek iránt a fiatalok érdeklődését - jelezte Fónagy János, hozzátéve azt is, hogy jelentősen mérséklődött a fluktuáció.

Hozzászólások

Több mint kétezren futottak a Balaton-parti futófesztiválon

Idén is meghaladta a kétezer főt a 11. alkalommal rendezett pünkösdi Balaton-parti futófesztivál, az Intersport Keszthelyi Kilométerek nevezői létszáma.
2018. 05. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felhőszakadásra figyelmeztetnek országszerte

A felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre az Országot Meteorológiai Szolgálat.
2018. 05. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutyacsempészt fogtak el Zalában

Harmincegy kölyökkutyát zsúfolt egy személyautó csomagtartójába egy olasz férfi, aki ellen állatkínzás miatt indult eljárás Zalában - közölte a rendőrség honlapján hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság.
2018. 05. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megrongálták a csepeli kálváriát

Vandálok megrongálták a csepeli Tamariska-dombon lévő kálváriát - tájékoztatta a XXI. kerületi önkormányzat hétfőn közleményben az MTI-t, az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül.
2018. 05. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hét milliárd forintból korszerűsítették a Váci Cementgyárat

Befejeződött a Váci Cementgyár 7 milliárd forintos korszerűsítése, a modernizált üzemet pénteken avatták föl - közölte a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) pénteken az MTI-vel.
2018. 05. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megrendezik a Fekete Zaj Fesztivált a Mátrában

Ismét megrendezik a Fekete Zaj Fesztivált a Mátrában. A hazai és nemzetközi alternatív/underground előadókra épülő eseményt több év után augusztus 17. és 19. között újra az időközben felújított régi helyszínen, a mátrafüredi Sástó mellett tartják meg.
2018. 05. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyűszűkiállítás nyílik Vácrátóton

Egyedülálló gyűszűkiállítás nyílik kedden Vácrátóton, a gyűjteményben valamennyi földrészről összesen több mint 5 ezer gyűszű található - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
2018. 05. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 05. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a változékony idő

A jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt kissé melegszik a levegő, többfelé 25 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 05. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség

Elindult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új tavaszi-nyári belföldi kampánya is, amely mellett a térség államaiban a vidéki úti célokat, a legfontosabb küldőpiacokon pedig Budapestet népszerűsítik.
2018. 05. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora a magyar sertésállomány? - ábrán mutatjuk

sertésállomány; ezer darab; 2000-2016
2018. 05. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 770,93 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záróértékénél 873,13 ponttal, 2,32 százalékkal alacsonyabban.
2018. 05. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar film nyerte a kritikusok különdíját a 71. cannes-i filmfesztiválon

Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.
2018. 05. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ipari termelés

termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100,
2018. 05. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyermekszínházi fesztivált rendeznek Szegeden

Elsősorban a legkisebbeknek szóló előadásokkal várják a közönséget a kedden kezdődő szegedi bábfesztiválon, amelynek idején bábkiállítás is látható a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Kövér Béla Bábszínház az MTI-t.
2018. 05. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztenék a felsőoktatási sportot

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a felsőoktatási sport fejlesztése és az egyetemi egészségfejlesztés népszerűsítése érdekében a V4-es egyetemek Rektori Konferencia ülésén a Corvinus Egyetemen.
2018. 05. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 05. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 05. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az univerzumról nyílik bélyegkiállítás

Asztro-trilógia címmel felfrissítve, új elemekkel gazdagítva nyílik meg újra a Bélyegmúzeum világegyetemről szóló időszaki kiállítása május 22-én Budapesten.
2018. 05. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kisebb összegű reklámbevételt is be kell jelenteni

Százmillió forint alatti reklámbevételnél továbbra sem kell reklámadót fizetni, az adóhatóság honlapján megjelent nyomtatványt azonban ki kell tölteni, és május végéig benyújtani, különben az adózó akár el is veszítheti adómentességét - hívta fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég pénteken.
2018. 05. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás